Kezdőoldal

Ma 111 éve született Ottlik Géza. Kereken egy évvel ezelőtt indítottuk cikksorozatunkat, amely a magyar bridzs egyik legnagyobb alakját mutatja be jobbára korábban nem közkeletű dokumentumokat ismertetve. Ez itt a széria záró darabja. Ottlik Géza állandó partnere, Kovács László alakját rajzolja meg – leginkább Ottlik szavaival.

Csaknem egy éve indítottuk az Ottlik 110 sorozatot. A cikkek sok eddig nem ismert, frissen elért kutatási eredményt bemutattak. A sorozat mostani darabja sem kivétel ebben a tekintetben, különlegességét az adja, hogy a hazai B/bridzséletben egykor fontos szerepet betöltő szerző több évtizedes távollét után a sorozat hatására jelentkezett szerkesztőségünknél Ottlik Géza bridzsmunkássága szempontjából meghatározó emlékeivel és egy levéllel, ami... Aminek jelentőségére mindjárt fény derül.

Ottlik Géza Hugh Kelsey közreműködésével írt világhírű műve, az Adventures in Card Play 1979-ben jelent meg, sajtóbemutatójára április 12-én került sor Londonban. Később a skót társszerző saját bridzsrovatában visszaemlékezéseket közölt a közös munkáról, melynek másolatát elküldte Ottliknak. Mondhatni véleményezésre, mert ő – szokásához híven – a vágatot angol nyelvű jegyzetekkel látta el. Fordításunk ezekre is kitér.

Noha Ottlik Géza lejátszástechnikai találmányai újságcikkekbe és könyvbe merevedtek – nagy szerencsére –, semmiképp nem halott hagyományok azok. A megoldásokra mi magunk is rábukkanhatunk akár egy szürke hétköznap esti bajnoki fordulón, és ilyenkor még az is előfordulhat, hogy alváltozatra, sőt, újabb technikára lelünk. Így történt ez szerzőnkkel is, aki ugyan csupán egyetlen passz erejéig volt aktív a partiban, de tágra nyílt szemekkel követte a végjátékot, ami végül egy Rio de Janeiro impassz-szerű valamibe torkollott. Mindenesetre Ottlik-módra gyorsan nevet talált neki.

Átmenetváltásos beszorítás. A kultikus terminus. Az Ottlik-bridzskultusz legnagyobb erővel bíró kifejezése. Szerzőnk párszor összefutott vele sok évtizedes pályáján. Az egyik ilyen partiban mellékalak volt, de története két bridzsikon kezén átfolyva az újságban már úgy jelent meg, hogy – ha álnéven is, de – ő a főszereplő, mit főszereplő, a szuperhős a történetben, hiszen a csapatverseny (ez sem felelt meg a valóságnak) másik asztalán elbukott ez az 5 treff, ám ő teljesített, megtalálta a kulcsot, ami, mondanunk sem kell, az átmenetváltásos beszorítás volt. De a nagy kanyarokat leíró történet felelevenítése nem itt, hanem egy másik évezredben, egy egészen más leosztással kezdődik, íme.

A hatvanas évek elejére a versenybridzs ugyan újraszületett Magyarországon, nemzetközi kapcsolatai azonban gyengébbek voltak, mint valaha. Ez bizonyára Ottlik szakírói bemutatkozását is hátráltatta, amire az esélyt végül Zánkay Péter, a Bridzsélet akkori (és még hosszú ideig) főszerkesztője kínálta fel számára. A bridzsújságírók nemzetközi szervezete, az 1958-ban alapított IBPA ugyanis őt kérte fel, hogy küldjön be partit tervezett kiadványukhoz. Péter ehhez Ottlik segítségét kérte. A Bridge Writer’s Choice, 1964 című, Eric Jannersten szerkesztésében megjelenő könyv 70 leosztást mutatott be, „néhányat a leghíresebb bridzsírók és számosat a kevésbé ismert, de az ismertségre ugyancsak érdemesek tollából”. Ebben a mezőnyben komoly elismerést jelentett, hogy a könyvet a British Bridge World (BBW) 1964 márciusában éppen a Zánkay Péter által jegyzett Ottlik-partival népszerűsítette.

Alphonse Moyse Jr., akit mindenki csak Sonnynak hívott, az 1929. október 29-i New-York-i tőzsdekrach után felhagyott a brókerséggel, profi bridzsezőnek állt, majd 1934-ben belépett Ely Culbertson csapatába a The Bridge Worldhöz. Alighanem jól dolgozott a világhírű szaklapnál, mert 1966-ban tulajdonos-főszerkesztőként ment nyugdíjba. De most, Antonius szavaival élve, nem dicsérni jöttünk őt.

Azt a bridzsezők többsége tudja, hogy az 1960-as évek második felétől megjelent publikációiban Ottlik Géza más szintre emelte a felvevőjáték mesterfogásait. Persze ez nem máról holnapra történt, az előzmények az 1930-as évekre nyúlnak vissza. Ottlik meggyőződése volt, hogy a játék technikai elemeinek érdemes valamilyen nevet adni, így egyik kedvenc cseljátékát, amely egy 1934-ben játszott partiban fordult elő és mi Ferenczy-coup-ként ismerünk, később a külföldi szaklapokban Gellérthegyi-coup-ként említi meg. Ezt a motívumot továbbfejlesztette, új nevet adott neki és Budapest-coup-ként próbálta ismertté tenni. A coup lényege, hogy a felvevő maga hozza ütésbe hosszú színükkel a védőjátékosokat abból a célból, hogy előbb-utóbb valamilyen beszorítás alakuljon ki. E játékot egy jó tempójú kommunikációs blokkolással is kibővíti, így ez az ötvözet képezi az Ottlik által Budapest-coup-nak elnevezett játék lényegét. Sajnos ez a mesterfogás ezen a néven és ebben a formában nem került a szakirodalomba, a fő motívumot a suicide squeeze-ek családjába sorolták be (öngyilkos-, testvérgyilkos-, kannibál-beszorítások). A coup másik, bár nem teljesen megegyező elemét ma a scissors-coup-hoz (olló-csel) tudjuk hasonlítani.

A II. világháború és az azt követő néhány év szinte halálos csapást mért a magyar bridzsre. Előzőleg részletesen bemutattuk, miként szűnt meg a bridzssport hazánkban, most az újrakezdés sajátosságaival foglalkozunk. Munkánkhoz egészen kivételes szakmai segítséget kaptunk Ottlik Gézától, aki szinte levéltárosi felelősséggel őrzött meg számunkra fontos kordokumentumokat.

A bridzstörténelem egyre többeket érdekel, így most hozott anyagból dolgozunk.