Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter
2010. december 29.

Kömaré, a PárBaj hőse – MP I/B 3. forduló

Káráté azért lett a Kömaré család fekete báránya, mert a téli időszakban szürkereskedelmet folytatott, míg a család klasszikus tevékenységét, a gémtenyésztést látványosan hanyagolta. Különösen a sötét rózsaszín, már-már pirosba hajló gémek vívták ki a család és a vevőkör érdeklődését. Ezekért a madarakért tavasszal és ősszel akár komoly kockázatot is hajlandóak vállalni.
Csepeli Miklós
2010. december 27.

Hogy is volt? – A Fészek: Festők, Építészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek, Komédiások

1901-ben fiatal művészek társasága klubot alapított, és a címben említett csoportok kezdőbetűiből született a név. Az adományok segítették az építkezést, de a fenntartási költségeket a tagdíjak nem fedezték, így a pártoló tagok segítsége és a kártyatermek bevételei tartották életben a klubot. Elsősorban a baccaratasztalok hozták a bevételt, a 19. század vége óta ez volt a legnépszerűbb hazárdjáték Európa patinás kaszinóiban, de a 30-as évektől a bridzs is egyre nagyobb szerepet kapott a klub életében. Nagy lendületet adott a játék térhódításának, hogy 1934-ben az Európa-bajnokságon a magyar színeket képviselő Fészek csapat győzött.
Kovács Gergely
2010. december 24.

Boldog, aki ad – Interjú Csiby Évával

Karácsonyi interjúnk témáját az ad6kap6.hu weboldal adja. Sporttársunkkal, Csiby Évával, a szerintünk unikális és hasznos társadalmi feladatot ellátó internetes közvetítő felület létrehozójával és működtetőjével beszélgettünk.

 
 
 
Csepeli Miklós
2010. december 16.

Match Point (III.) – MP I/A 3. forduló

A második fordulóban arra panaszkodtam, hogy a sok kapott ajándék miatt nehéz a témaválasztás. Most hasonló gondom van, de ellentétes előjellel: a közelgő karácsonyra való tekintettel az ajándékok osztogatását választottam. Ráadásul tanulságokat sem lehet levonni a történetekből, legfeljebb a kondicionális felkészülés fontosságát lehet hangsúlyozni. Az én felkészülésem első fázisa rendben volt, elmentem a kedvenc gyógytornásznőm rendelésére. A kedves nővér a jól végzett munkát jutalmazta egy itallal. Nem Red Bull volt, és nekem ma már sajnos a kevés is sok.
Koltai Gábor
2010. december 14.

Hogy is volt? – A treff 9-es

Fényképeim, emléktárgyaim sajnos nincsenek a múltból, de a negyven évvel ezelőtti partik közül néhányra még emlékszem. Pályafutásunk alatt mindannyian rengeteg marhaságot csináltunk már, de persze a sajátjaink sokkal inkább a feledésbe merülnek…
Talyigás Péter
2010. december 13.

Kömaré, a PárBaj hőse – MP I/B 2. forduló

Amikor majd a Birs nevű csodálatos játék* űzői elődeiket (egy durva, de hamar elfelejtett etimológiai tévedés miatt) a bridzsezők között keresik, egy aprónak látszó, de súlyos csalás áldozataiként örök nyughatatlanságban hiába próbálják majd történeti (akkori szóhasználattal „histi”, vagy az addigra kötelezővé váló anglicizmus miatt sokkal inkább „hiszti”) munkájukat befejezni, mert Kömaré, a PárBaj hősének első kalandját sosem fogják megtalálni.
Szalay György
2010. december 13.

Négy csepp vitriol: fagykár – MP I/A-I/B 2. forduló

„…legszebb a tél, annak, ki tűzhelyet, családot már végképp csak másoknak remél.” (JA). Ekkora marhaságot az ember legfeljebb akkor ír le (utolsó sorokként, ráadásul!), ha csontdepressziós költő, aki éppen megölni készül – önmagát. Inkább akkor lehet már és még élvezni a fagyot, hideget, azaz a telet – ahogy egyik legkedvesebb ismerősünk mondta –, „amikor az ember maga még gyerek vagy már gyerekei vannak”. (LJ)
Csepeli Miklós
2010. december 9.

Match Point (II.) – MP I/A 2. forduló

Az elmúlt héten könnyebb helyzetben voltam, mert több rossz partit írtunk a saját hibánkból. A tanulságok levonása írásra serkenti a szerzőt. Ha ajándékokkal halmoznak el, arról nincs mit írni. Remélem, mindezek ellenére sikerült most is egy-két érdekességre találnom.  
Kovács Gergely
2010. december 9.

Nyereményjáték (IV.) – eredményhirdetés, megfejtés

Rekordszámú, 28 helyes megfejtés érkezett nyereményjátékunk utolsó fordulójában, közülük ezúttal is a leggyorsabb helyes megfejtő nyeri Homonnay Géza A magyar bridzs krónikája című kötetét.    
Szalay György
2010. december 3.

Négy csepp vitriol: ítéletidő – MP I/B 1. forduló

Emlékeznek, amikor néhány éve annyira megáradt a Duna, hogy az emberek a Margitszigetre (is) jártak, a sajtó által használt elnevezéssel „katasztrófaturistának”? Nyolcrészes cikksorozatunkban az MP-bajnokság keddi játéknapjának tragikomikus leosztásai között csemegézünk.