Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós - 2012. augusztus 25.

Lille-i leletek – Az olimpia legérdekesebb partijaiból

A selejtező csoportban könnyedén vertük a mezőnyt, így jutalmul a kieséses szakaszban a futottak még kategóriába tartozó Szingapúrt fektethettük két vállra. A nyolc közé kerültünk tehát, de idáig Pekingben is eljutottunk. Úgy nézett ki, hogy most is ez lesz a végállomás, hiszen a világsztárokból álló lengyeleken kellett túljutni. Ráadásul a selejtezőben alaposan elporolták csapatunkat. Nem beszélve arról a nem mellékes körülményről, hogy legénységük hat tagból állt.

 
A papírformára szerencsére egy magas színvonalú, szoros meccsen rácáfoltunk! Az utolsó leosztás előtt még 1 ponttal vezetett az ellenfél, de ekkor beigazolódott a régi mondás: bátraké a szerencse.
 
Negyeddöntő
Magyarország Lengyelország, 96. leosztás
Nyílt terem:


Zárt terem:

 
Szappanos Géza és Magyar Péter vagány gémje a továbbjutást jelentette. Jöhettek a svédek. Köztük a sok nagy csatát nyert Morath és Nilsland. Jöttek is, de szerencsére nem nagyon.
 
Elődöntő
Magyarország Svédország, 90. leosztás
Nyílt terem:

 
Zárt terem:

 
Mindkét teremben 6 káró volt a felvétel, ami treff indulásra elbukik. Egy kivétellel minden kategóriában teljesítették a szlemet, ami érthető, hiszen ha a válaszoló treffet licitál, a pikk ász birtokában miért indulna valaki treffel? A mi asztalunkon a forszos treff indítólicit lehetővé tette Dumbovich számára a treff közbeszólást. Kovács Misi egy darabig borzolta az idegeinket, de végül az asztalra helyezte treff színű lapját.
 
Jobban jártak ellenfeleink honfitársai a nyílt kategóriában a Monaco–Svédország mérkőzésen.

Monaco–Svédország, 90. leosztás
Zárt terem:

 
Hat partival a zárás előtt a svédek 33 ponttal vezettek. Fantunesék licitfélreértés után vagy végső kétségbeesésükben, soha nem tudjuk meg, hogy miért, de nagyszlemet mondtak a pikk ász nélkül. Ez csak adu indulásra van benne, amit sokan ajánlanak nagyszlem ellen _Rafi bácsi a mennyben csóválja a fejét_. A svédek pikkel indultak, annak ellenére, hogy nem hangzott el a pikk kulcslicit kontrája. Hát, aki olimpiai bajnok akar lenni, ne induljon aduval. Csak ha jó…
 
A mennyország kapujában álltunk. De a kaput ki is kellett nyitni. Néha a szerencse is segített, de ez nem lett volna elég, ha nem párosul briliáns játékunkkal.
 
Döntő
Magyarország –Egyesült Államok, 70. leosztás
Nyílt terem:

 
A zárt teremben passzal indult Dél, így Észak könnyedén indulhatott 4 pikkel. A nyílt teremben az 1 treff indító licit az 5-ös magasságig repítette a felvételt, ami reménytelennek látszott. Dumbovich nem így gondolta. A káró királyt ütötte az ásszal, kárót lopott a kézben, négy pikk hívás következett. Nyugat a kőr kettessel és a káró tízessel _először a négyest tette_ jelezte a lapszámot. Kelet számára ez nem volt elég világos, így a soron következő treff hívásba nem tette az ászt… Ütött a király, a tizenegyedik ütés pedig a kőr király volt. Miklós szokásához híven villámgyorsan döntött és játszott, nehezítve az ellenjáték dolgát.
 
Magyarország –Egyesült Államok, 79. leosztás
Nyílt terem:

 
Zárt terem:

 
A zárt teremben Dél nem indult el, mi viszont igen. Misi az 5 pikkre a kényszerítő passz helyett a szlemet választotta. Arra gondolhatott, hogy aki az 5-öt menti, az a 6-tal is ugyanezt fogja tenni. Nem így történt, de szerencsére az ellenfél legjobb játékosa a pikk ásszal indult. Valószínűleg adu ütést feltételezett a partnerénél.
 
Beléptünk tehát az aranykapun a „kiütéses” győzelemmel. A mutatott játék számomra nem volt meglepetés, hiszen évtizedek óta hasonló színvonalon játszanak. De arra, hogy ilyen állóképességük van, álmomban sem gondoltam volna. 
 
Végül egy csodálatos felvevőjátékról mesélek, amit az olasz lengyel meccsen láttam. A mezőny nagy része 7 pikket játszott, Nyugat kezéből. Mi a lengyelekkel játszottunk, mindkét asztalon ez volt a felvétel. A kőr impassz ül, a 13. ütést kőrlopással lehet elvinni. Duboin számomra érthetetlenül a 7 szanzadut választotta. Játékával azonban igazolta azt a közhelyet, hogy a rossz licit jó játékkal helyrehozható.

 
A kőr indulást az asztal ütötte. Két esély van: káró impassz vagy egy Vienna-coup, amit a káró kilences tesz lehetővé. Ő az utóbbit választotta. Lehívta a piros ászokat és a pikkeket, erre előállt a kétoldali kényszerdobás. Zaremba eldobta a káró királyt, az ő esélye Dél dámája volt.
 
Miért döntött így a felvevő? „Egyszerű” a válasz. A korlátozott választás elmélete szerint Északnak nem volt más választása. A kőr király Délnél lesz, így csak kőrrel indulhatott. Ha egyik király sincs Északnál, van választási lehetőség. A treffben az osztott figura a valószínű, ezért nem ebben a színben történt az indító kijátszás. Amire egyébként bukik a felvétel.