Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2025. december 23.

5. MTK-Danubius párosverseny

Decemberben már ötödik alkalommal került sor a hagyományteremtő MTK-párosversenyre, ezúttal a Danubius hotellánc nagylelkű támogatásával. A helyszín egy hatalmas épületben volt, ezért nehéz volt elsőre odatalálni, de a parkolás ingyenes, és van bőven hely is. Ha a székeket is sikerül jobbakra cserélni (több is elfáradt a játék alatt), nagyon kellemes versenyterem lesz majd, míg a pár perc sétára található büfé is jól felszerelt.
Fazakas Gergely, Talyigás Péter
2025. december 20.

Évzáró Bridzsgála harmadszor

Most már nagyon úgy néz ki, hogy sikerült hagyományt teremteni, és az egyik hosszú decemberi estét a bridzsév lezárásával ünnepelni. 39 pár jött, sokan különböző klubokból, talán először járva a Récsei Centerben, a szövetség versenytermében. A résztvevők jelentős része valami kis süteménnyel, finomsággal megpakolva érkezett, hogy jó hangulatban együtt töltsük el az estét. Az elnöki beköszöntő is a jó hangulatot kérte és remélte a résztvevőktől – és ez a várakozás teljes mértékben bejött. Az elnöki köszöntő szerkesztett változatát itt is olvashatjátok.
Fazakas Gergely, Talyigás Péter
2025. december 13.

2025 legszebb felvevő- és -ellenjátékai

Az alábbi partikkal már találkozhattatok a 2025-ös év során. Akár egy baráti beszélgetésben mesélhette valaki, akár át is küldhették a linket (odasüss, milyen szép!). Illetve, természetesen némelyik szerepelt már valamelyik Bridzsélet-cikkben. Tekintsetek erre a bemutatóra úgy, mint egy évvégi, ünnepi kollekcióra, mint amikor a legszebb gólokat gyűjtik össze a sportműsorok: milyen szép tud lenni ez a mi játékunk.
Gál Péter
2025. november 4.

Hívás elterelő kontra – 48. IBBF

A fenti cím nem egy új konvencióra utal. Ez egy ismert konvenció – hívás írányító kontra – arra az esetére vonatkozik, amikor rávesszük a partnerünket, hogy a buktató helyet egy tömővel induljon. Evvel elöször az 1970-es évek végén találkoztam.
Gulyás Dániel
2025. szeptember 1.

47. Bridzs világbajnokság, Herning, Dánia – döntők

A hétvégén lezárult a világbajnokság. Szombaton a döntők első félidejét és a bronzmeccseket játszották, míg vasárnapra a döntők végére került sor. A World Transnational Teams versenyen is véget értek a csaták, szombati elődöntőkkel és vasárnapi döntővel. A többi csapat BAM versenyen vehetett részt, aminek A döntőjébe a magyar vegyesválogatott is bekerült és ott szépen helyt állt.
Gulyás Dániel
2025. augusztus 31.

47. Bridzs világbajnokság, Herning, Dánia – elődöntők

Csütörtökön és pénteken zajlottak az elődöntők a világbajnokságon, illetve folytatódott a nyílt vb is, azaz a World Transnational Teams, amin a nagy vébéről kiesettek ingyenesen játszhatnak, itt pénteken már a rájátszás első napjára is sor került.
MBSZ
2025. augusztus 29.

Ember kontra robot - Indul az eBridge Cup!

A Bridzs Világszövetség (WBF) valami igazán nagyszabásút indít útjára: eBridge Cup – Human vs Robot. Nem túlzás azt mondani, hogy ez az egyik legnagyobb (online?) bridzsverseny lesz a világon.
Gulyás Dániel
2025. augusztus 28.

47. Bridzs világbajnokság, Herning, Dánia – negyeddöntők

Kedden és szerdán a negyeddöntőket játszották a világbajnokságon, illetve megkezdődött a nyílt vb is, azaz a World Transnational Teams, amin a nagy vébéről kiesők ingyenesen játszhatnak, illetve bárki más is, aki befizette a nevezési díjat – itt szerepel a magyar vegyesválogatott is, eddig remekül.
Gulyás Dániel
2025. augusztus 26.

47. Bridzs világbajnokság, Herning, Dánia – 6. nap

Hétfőn véget értek a selejtezők a világbajnokságon. Minden kategóriában nyolc csapat maradt állva, a többiek keddtől a World Transnational Teams versenyen játszhatnak, ami bárki számára elérhető, de nyilván sok kieső csapat játszik itt – így tesz a magyar vegyesválogatott is. A magyar válogatottak az utolsó napon is remekül játszottak, de végül nem értek oda. A női csapat 13., a vegyes (amely az utolsó forduló előtt még 10. volt) 14. lett.
Gulyás Dániel
2025. augusztus 25.

47. Bridzs világbajnokság, Herning, Dánia – 5. nap

Vasárnap játszották az ötödik selejtezőnapot, amelyen még négy meccs volt. Hétfőn már csak három lesz, így jön ki a 24 csapatos teljes körmérkőzés. A magyar válogatottak harcoltak, küzdöttek, és szép részeredményeket értek el, a nők eddigi legjobb napjukat futottak, de sajnos az a legvalószínűbb, hogy egyikük sem kerül majd be a rájátszásba. Matematikai esély még van, drukkoljunk nekik!