Bridzsélet - Bridzstörténelem

172 cikk

A kártyák mesélnek: A Róbert-coup – A Káró Négyes indolenciája

Darvas Róbert - 2021. augusztus 24.
Együtt volt már ötvenegy kártyának ötvenegy meséje, és csak az ötvenkettedik lap került el eddig, csak az ötvenkettedik mese hiányzott. A Káró Négyes nem keresett fel eddig. Kétszer is követet küldtem érte a Treff Kettes személyében. Először egy egyszerű: „semmi közöm hozzá”-val intézte el a dolgot, másodszor pedig egy nagy gorombaságot üzent, sőt követemet, szegénykét, meg is rúgta.

»»

A kártyák mesélnek: Pancser vagy lángész – A Pikk Hatos legendája

Darvas Róbert - 2021. augusztus 17.
Prof. Leo Fünfradler megtanulta a bridzsjáték szabályait egy könyvecske áttanulmányozása által. Rögtön ezután felkeresett egy bridzsklubot, bemutatkozott a titkárnak és felkérte, hogy helyezze el őt egy közepes játékosokból összeállított partiban.
– Hogyan játszik ön? – kérdezte a titkár, bár tudta, hogy e kérdésre nem szokták az igazat felelni.
– Én még sosem bridzseztem. »»

A magyar bridzs 15 éves kényszerpihenője (1938–1953) – Második rész

Csepeli Miklós, Kuttner György, Négyesi György - 2021. augusztus 15.
Az ország újjáépítése során sportágunkat negligálták. Megszűntek testületei, szervezetei, játszóhelyei. A Magyar Bridge Szövetséget 1946 közepén a belügyminiszter oszlatja fel.

»»

A kártyák mesélnek: Lassított felvétel – Intermezzo a Treff Tízessel

Darvas Róbert - 2021. augusztus 10.
Ismered-e kedves olvasóm Samuel Lang urat? Bridzskörökben Langsamuelnek nevezik őt, mert – nomen est omen – csoda lassú játékos. Szabadgondolkodó ő, úgy véli, hogy neki akármeddig szabad gondolkodnia. Ő volt a partnerem, akivel általános mansban 1/4 9-kor belicitáltunk 2 kőrt. Langsamuel volt a felvevő. Káróval indultak, partnerem érett megfontolás után ütött az asztal blank ászával, majd seregszemlét tartott (5 perc). Kijátszotta kézből a pikk kilencest.
– Asztalról kell hívnia! – figyelmeztette az egyik ellenjátékos. »»

A magyar bridzs 15 éves kényszerpihenője (1938–1953) – Első rész

Csepeli Miklós, Kuttner György, Négyesi György - 2021. augusztus 8.
A korszakot jellemző elnevezés az Európa-bajnok Cohen Rafaeltől származik. A 60-as évek válogatott csapatának kapitányaként egy megnyitó beszédben használta. A korszakhatárokat az Anschluss és Sztálin halála jelölik ki. Ezen események közvetlen hatással voltak sportágunkra. Előbbi a velünk szoros sportági kapcsolatokat tartó, regnáló open- és női csapatvilágbajnokot adó, osztrák bridzssport átmeneti megszűnését jelzi, utóbbi itthon az „olvadás” időszakának kezdetét, a bridzs tiltottból tűrt kategóriába sorolását.
»»

A kártyák mesélnek: Az átkozott mohóság – Rámpirít a Káró Ötös

Darvas Róbert - 2021. augusztus 3.
Veszettül kóválygott a gyomrom. Talán egy kis konyak segít, gondoltam. Elővettem finom ötcsillagos Médoc-omat, megittam egy pohárkával, ízlett. A második pohárka határozottan ízlett. A harmadik pohárka után – milyen különös – az üveg címkéjén lévő csillagokat kárónak láttam. A következő fokozat az volt – láttak már ilyet? –, hogy a címke a káró ötösnek tűnt fel. No még egy pohár, és a Káró Ötös – csodák csodája – megszólalt. »»

A kártyák mesélnek: Magány – Ráakadok a Kőr Királyra

Darvas Róbert - 2021. július 27.
Fáradtan, sajgó lábbal érkeztem a durván összetákolt erdei kunyhóhoz. Az életnek semmi jele. Erősen kopogtattam. Semmi válasz. Nem adtam fel a harcot és nemsokára egy morózus mély hang szólalt meg:
– Ki az és mit akar?
– Egy fáradt vándor szeretne megpihenni.
– Menj tovább, vándor, a sírban van az egyetlen pihenő.
– Uram, hát nincs neked szíved? – könyörögtem.
– Szívem?... Hát az tényleg van. »»

A kártyák mesélnek: Bridzs és csörgősipka – A Pikk Bubi aforizmái

Darvas Róbert - 2021. július 20.
Nizzában kedvező információt szereztem magamról, azt, hogy jobban játszom a bridzset, mint a chemint. Sajnos ez az információ elég drága volt, úgyhogy a karneválra már cseppet sem jutott farsangi hangulatom. Amint az utcán ballagtam, bizony nem nagyon vidámított föl a jelmezek tarkasága és az emberek pajkos, közvetlen tolakodása. Amikor egy csörgősipkás Harlekin hirtelen karon ragadott, első érzésem a bosszúság volt. »»

A kártyák mesélnek: A kísértet – Az elkárhozott Kőr Ász

Darvas Róbert - 2021. július 13.
Kopogásra riadtam fel. Füleltem… A kopogás megismétlődött, az ablak felől jött. Felkaptam papucsomat, az órára pillantottam, éjfél volt, a kísértetek órája. Az ablakhoz siettem, kitekintettem, először semmit sem láttam, de kisvártatva valami halvány, áttetsző lebegést észleltem az éj sötétjében. A borzadály és kíváncsiság viaskodott bennem, remegő hangon kérdeztem:
– Ki az, mi az?
– Egy elkárhozott lélek – kongott tompán. »»

A kártyák mesélnek: A bridzsező utolsó akarata – Megbízást teljesít a Káró Hármas

Darvas Róbert - 2021. július 6.
– Mesterem, tegnap elhunyt Mr. Whim Sical, ki nagyreményű bridzsfenomén volt egykor. Halála után kézbesítették nekem az alábbi levelét:
Kedves Káró Hármas!
Tudomást szereztem arról, hogy a bridzskártyacsomag lapjai egymás után megjelennek Darvas Róbert szerkesztő úrnál, elmondanak néki egy-egy játszmát bridzsközhírré tétel végett. »»

172 cikk