.jpg)
A Libella csapat ebben az idényben négy halasztott mérkőzést játszott: kettőt az alapszakaszban, kettőt a rájátszásban. Mindkét részben egyet-egyet kezdeményezett az ellenfél, illetve mi. Mivel más meccsekkel nem volt összehasonlítási alap, ezek a partik általában nem kerültek be a heti összefoglalókba, pedig itt is volt akció.
Ezen a héten megkezdődtek a küzdelmek az MP-bajnokság minden osztályában. Ez persze túlzás, hiszen megint kevesebb osztály van, fogynak a párok, játékosok. Még emlékszem, amikor volt IV. osztály is, most már III. sem indul, sőt, a II. sem tudott teljes létszámmal felállni. Ami egészen meglepő, hogy ezúttal a magasabb osztályokban is nagy számú olyan pár van, aki tavaly még játszott, idén viszont vagy máshova csatlakoztak a játékosok, vagy nem neveztek.
Befejeződött a 2025-ös csapatbajnokság minden osztályban. Bár vannak feljutók és kiesők is, a jövő évi átalakulás miatt nem egyértelmű, ki hol folytatja. Véleményem szerint már évek óta nincs 12 első osztályú csapat (csendben mondom: talán 8 sem), jó lenne ennek megfelelően csökkenteni a létszámot.
A Magyar Bridzs Szövetség megkezdte a bajnoki rendszer átalakítását. A változtatás azért vált szükségessé, mert jelenlegi rendszerünk nagyobb létszámra volt ideális, ám a versenybridzselők száma – minden erőfeszítésünk ellenére – sajnos csökken.
A fenti cím nem egy új konvencióra utal. Ez egy ismert konvenció – hívás írányító kontra – arra az esetére vonatkozik, amikor rávesszük a partnerünket, hogy a buktató helyet egy tömővel induljon. Evvel elöször az 1970-es évek végén találkoztam.
Karancsi Balázs és Végh Mariann Alexandra (akit mi Szandrának ismertünk) még most is nagyon fiatal pár, de amikor elmentek Magyarországról, a legfiatalabb játékosok közé tartoztak. Bizonyára sokan emlékeznek rájuk. Az alábbi interjúval az a célunk, hogy bemutassuk őket azoknak, akik akkoriban nem vagy kevesebbet bridzseztek, és kicsit beszámoljunk az életük alakulásáról azoknak a sporttársainknak, akik hiányolják őket a magyar bridzséletből. Szandrával és Balázzsal az I. Erik Kupa apropója kapcsán beszélgettünk, ami október 19.-èn lesz online, egyedülálló módon a Magyar és a Svájci Bridzs Szövetség támogatásával és játékosaival.
A 11. Nemzetközi Bridzsfesztivált a Gellért szálló emeleti termeiben tartották meg 1988. január 17–23. között. Az eseményt jelenlétével megtisztelte José Damiani, az európai szövetség (EBL) frissen megválasztott elnöke, aki francia Európa-bajnokok társaságában a versenyeken is részt vett. A jeles sportdiplomata budapesti tartózkodása alatt tárgyalt Kormos Sándorral, a Művelődésügyi Minisztérium közművelődésért felelős főosztályvezetőjével, és egyúttal felajánlotta a minibridzs módszertani anyagot az oktatás céljaira.
Terveiről húsz érdeklődő újságíró előtt adott számot. Elképzelései között között szerepelt veterán versenyek bevezetése is. A részletek kidolgozásával, a hivatalos előterjesztés elkészítésével a sokszoros bajnok, Vég Tibort bízta meg.
A nagy sikerű versenyen 45 csapat és 176 páros vett részt. Képriportunk az eseményt záró díjkiosztó bálon készült. (Fotó: Comporgan, digitalizálás: P-T Műhely)

A fesztivál abszolút győztese a fiatal holland versenyző, Marcel Nooijen lett, aki megnyerte a csapatszámot (társai: J. Daemen, Van Well, Paulissen, B. Daemen) és ezüstöt nyert a pároson (partnere: Paulissen). Képünkön éppen a szálloda étterme által felajánlott tomboladíjat, egy hidegtálat vesz át az igazgatótól. Az eseményhez Pelikán József, a fesztivál nemzetközi felelőse asszisztál

Varga István a szálloda igazgatóhelyettesétől veszi át díját a párosversenyen elért helyezéséért (partnere: Vikor Dániel) az eredményszámításért felelős Szentpéteri Judit és Pelikán József jelenlétében

A fesztivál főszervezője, Ihrig Péter Bari Istvánné társaságában a jó hangulatú rendezvényen

Turjánszky Edit, aki ezúttal egyetlen versenyszámban sem indult, a bálon nyert tomboladíjat, melyet a felajánló ad át (háttérben Ihrig Péter)

Nagy magyar siker! A versenyeken az egyetlen hazai győzelem a vegyespáros számban született. Az ezzel járó díjat Bari István, a bridzsszövetség alelnöke adja át Mezei Katalinnak (partnere: Honti László) Ihrig Péter társaságában.

José Damiani, az európai szövetség elnöke Szappanos Gézának, a hazai szövetség alelnökének ad át díjat, a csapatversenyben elért harmadik helyezésért. Csapataikkal egymás között döntötték el az ezüst- és a bronzérmes helyeket, a csata a magyar sportdiplomata beszámolója szerint egyetlen partin dőlt el
Képes riportunk elkészítéséhez itt köszönjük meg Frans Lejeune (Holland Bridzsszövetség) és Fogaras András segítségét.

2025. december 6.
2025. december 13.
2025. december 28.
2025. december 30.
2026. január 8-11.
2026. január 30 - feb. 1.
2026. március 22 [nov. 16 - máj. 10.]



Ha még nem, de érdekli egy társasági játék, szellemi torna kártyával, várjuk jelentkezését! Kezdő tanfolyamaink indulásáról az alábbi linkre kattintva tájékozódhat.
Tovább