Kezdőoldal

1968 szeptemberében kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium különleges matematika tagozatán. Osztálytársaim közül ketten is bridzseztek odahaza, tehát a családdal és a barátokkal, és örömmel osztották meg velünk tudásukat. Én már egy évvel korábban is belefutottam egy bridzskönyvbe egy barátomnál, de akkor még csak annyi történt, hogy érdeklődve nézegettük, próbáltuk megérteni. A gimis osztályunkban azonban kvázi futótűzként terjedt el ez a játék, egyre többen és egyre gyakrabban játszottuk. A helyszín általában az osztálytermünk vagy valamelyik másik terem volt, de néha egyikünk-másikunk lakása is.

Ez persze még csak afféle hamisítatlan társasági bridzs volt, a maga kezdetleges szabályaival és tudásanyagával, de máris lenyűgözött minket. És a társasági bridzs jó alap volt a későbbi versenyszerű játékhoz.

De néhány évig még az egyetemen (konkrétan a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen) is csak társasági bridzset játszottam. Ott azonban volt hat-hét olyan diáktársam, aki magasabb szinten ismerte ezt a játékot. Ragadtam rájuk, szívtam magamba a tudást. Egyre inkább kiderült számomra, hogy a bridzs nem csupán annyi, amennyit én korábban tudtam róla. Végül 1977 januárjában (én legalábbis így emlékszem) elkezdtem a versenyzést, és ezt mind a mai napig megszállottan csinálom.

Vagyis nemsokára 50 éve lesz, hogy versenyzek. Így aztán azt gondolom, van már elég tapasztalatom ahhoz, hogy leírjam a bridzsezéssel kapcsolatos gondolataimat. Ezek a gondolatok, amelyeket itt megosztok, nem szakmai jellegűek lesznek. Inkább arról kívánok szólni, hogy mi is ez a játék, miért és hogyan csináljuk (illetve én), milyen szerepet tölt be az életünkben (illetve az enyémben). Szóval a bridzshez való emberi hozzáállás a téma. Szerintem mindenkinek, aki bridzsezik (bármilyen szinten és bármilyen jelleggel), vannak ilyen gondolatai, de ez csak kevesekben tudatosul, és még kevesebben verbalizálják.

Szóval, amiket itt le fogok írni, egyáltalán nem általános érvényű, afféle objektív igazságok, hanem az én érzéseim és gondolataim. De talán sokak számára érdekesek lesznek, tekintettel arra a bizonyos 50 évre.

1. Mi a bridzs?
Na de miért is kell ezt megkérdezni? Hát persze hogy az a játék, amit önfeledten játszunk – van, aki éjt nappallá téve, van, aki csak egyszer egy héten, és még sok lehetőség van. Aki ezt a cikket olvassa, pontosan tudja, miről van szó.

De hát nem is ez a kérdés. Viszont igencsak furcsa lenne, ha egy fejezetnek ez lenne a címe: Az egyetemes emberi kultúra mely területéhez, illetve területeihez tartozik a bridzs? Márpedig erről szeretnék beszélni. Kezdjük is el.

1.1. Sport
A bridzs mindenekelőtt sport. Szellemi sport. Ez számunkra, versenyjátékosok számára teljesen egyértelmű. De azért nem árt, ha be is bizonyítjuk.

Először is, a bridzsben vannak versenyek, sőt, bajnokságok és kupaversenyek is, nagyon sok országban. És van Európa-bajnokság, világbajnokság és egy olyan verseny is, amelyet korábban bridzsolimpiának hívtak, most pedig része a szellemi sportok világjátékának. És vannak korosztályos versenyek, vannak versenyek külön a nők számára, ebben a tekintetben is ugyanaz a helyzet, mint más sportágakban. Na és vannak csapat- és párosversenyek, utóbbiak között MP és IMP alapú elszámolással, szóval, összegezve, a bridzsnek nagyon is jól strukturált versenyrendszere van.

Na és mi a helyzet az eredményekkel? Akinek csak felületes ismeretei vannak a mi játékunkról, azt hiheti, hogy mivel kártyával játszunk, az eredmény a szerencsén múlik. Ezzel szemben a bridzsben csak rövid távon van szerepe a szerencsének, hosszú távon ez kiegyenlítődik, amit jól mutat az eredménylisták viszonylagos stabilitása is.

És még valami, ami tipikusan a sport velejárója. Ez pedig az, amit úgy hívunk, hogy forma. Mármint az, hogy egy-egy játékos milyen formában van egy adott napon. Vannak napok, amikor szinte elsírom magam az asztalnál, egyszerűen semmi sem sikerül. Látszólag mindent jól csinálok, de nem és nem és nem. És persze ilyenkor a saját átlagomnál többet is hibázok. Más napokon viszont szinte muzsikálnak a lapok a kezemben – függetlenül attól, hogy ezek a lapok ma már többnyire nem fizikai értelemben vett kártyalapok, hanem csak elektronikus eszközökön jelennek meg a szemem előtt. Mindegy, mihez nyúlok, szinte nem is gondolkodom, minden működik. És persze ez csak a két szélsőség, nyilván vannak köztes esetek is.

1.2. Játék
Na persze, minden sport játszható más módon is, a sport keretein teljesen kívül maradva. De azért mégis más versenyen játszani, és mondjuk egy társaságban, vagy házi (akár családi) partin bridzsezni. És rengetegen játszanak így, Magyarországon és az egész világon is. És bridzsezni nagyon jó már az első pillanattól kezdve, ezt sokan átéreztük életünk első bridzsezésekor, mivel egészen extra varázsa van a játéknak.

1.3. Tudomány
Nem, a bridzs nem tudomány, ez egyértelmű, de az is igaz, hogy vannak tudományos aspektusai. Bizonyos számítások például, ha nem is elkerülhetetlenek, de nagyon sokat segíthetnek a játékban. A matematika tehát jelen van a bridzsben. Emellett óvatosan bár, de meg kell említenem a pszichológiát is – komoly szerepet játszik a bridzsben, például a megtévesztő játékok esetében, de az sem árt, ha kiismerjük az ellenfelet.

1.4. Művészet
Itt ugyanaz a helyzet, mint a tudomány esetében. A bridzs ugyan nem művészet, de lehetséges művészi módon játszani. Hogy mi a szép játék, arról persze néha megoszlanak a vélemények, de abban szinte minden játékos egyetért, hogy van ilyen: van szép licit, szép felvevőjáték és szép ellenjáték is – márpedig a szépség és a művészet egymáshoz igen közeli fogalmak.

1.5. Életforma
A versenyjátékosok számára a bridzs egyértelműen életforma is. Amikor egy napunkat-hetünket és így tovább, akár egy egész évünket megtervezzük, abban főszerepet játszik a bridzs. Mikor hol játszunk egészen biztosan, mit szeretnénk még, emellett hogyan készülünk, már akinél létezik ilyesmi is, de néhány versenyzőnél egészen biztosan van ilyen. Ehhez igazítunk családi és baráti jellegű programokat, sőt, néha még a munkát is.

2. Az információ játéka
Az előbb azt mondtam, hogy nem fontos, vagy legalábbis nem érdemes megkérdezni azt, hogy mi a bridzs. Most ezt módosítom. Azt állítom, hogy a bridzs napjaink legkorszerűbb játéka, mivel mai világunk egyik legfontosabb tényezője a ránk zúduló információáradat, márpedig:

A BRIDZS AZ INFORMÁCIÓ JÁTÉKA.

Nekünk, játékosoknak csak annyi a feladatunk, hogy szelektáljunk a partiban (sőt, esetenként már előtte is) ránk zúduló információkból, és kiválasszuk a számunkra relevánsakat és ezeket jól használjuk fel a játékunkban.

Más szellemi sportokban, például a sakkban és a góban nem ez a helyzet: ismerjük az ellenfél teljes hadállását, partner pedig nincs.

Néha nagyon egyszerű dolgokat kéne bekalkulálni egy parti eredményes megoldásához, az ember mégis elvéti a játékot. Hogy egy egyszerű példát mondjak, már a kezdők is hamar megtanulják, hogy minden színből tizenhárom lap van, és minden játékosnak is tizenhárom lapja van, mégis… Még ma is, tehát 50 bridzsversenyzéssel eltöltött év után is előfordul, hogy egy elbukott felvétel után arra jövök rá, hogy nem az a helyzet, hogy nem találtam el a partit, hanem az, hogy ha az én játékom lett volna a nyerő, akkor az egyik ellenjátékosnak tizennégy lapja lenne. Magyarán, rosszul szelektáltam az információkat. Ha jó oldalról közelítek a partihoz, simán teljesítek.

Maradjunk most a felvevő problémáinál. Amikor a későbbi felvevő meglátja a lapját, és még senki sem licitált, még csak erősen korlátozott információi vannak: versenyforma, esetleg a verseny állása, csapatverseny esetén néha a meccs állása, ki az ellenfél, ki a partner, melyek a partnerrel érvényben lévő megállapodásaink (licitrendszer, illetve ellenjáték-konvenciók), valamint természetesen a saját lapja. Mire odáig jut a dolog, hogy játéktervet kell készítenie, már hozzájön az előzőekhez a teljes licitmenet, az indító kijátszás és az asztal lapja.

Tegyük most fel, csak egyetlen példa erejéig, hogy 4 pikket játszom, és a kezemben hatos pikk van: AQ9xxx. Az asztali adu pedig a következő: JTx. Három biztos külső kiadó ütésünk van, adut tehát nem adhatunk ki. Nem vitás, hogy ezt a pikk színt impasszra játsszuk. Az ász lehívása csak kis esélyt ad, míg az impassz esélye ötven százalék. Na de mi van, ha a licitet a tőlem balra ülő játékos indította 1 káróval, és utána két passz következett, és én a sor végén jöttem elő a farbával? Máris változik a kép, némileg csökken a sikeres impassz sansza. Ha pedig az induló partnere, tehát a tőlem jobbra ülő játékos bemutat egy külső királyt, ad absurdum egy ászt, akkor már bőven elegendő infónk van ahhoz, hogy lehúzzuk az adu ászt, mivel az impassz egyszerűen nem ülhet.
És nagyon sok ilyen eset van, csak mindig tudni kéne, hogy melyek a releváns információk.

3. Tudás és intuíció
A bridzsezők a játék során két fő tényezőre támaszkodnak, a tudásra és az intuícióra. És ez majdnem színtisztán két részhalmazra osztja a bridzsezők halmazát. Vannak olyan játékosok, akik kizárólag a tudásra támaszkodnak, ezért (most kicsit túlozni fogok) ha egy partiban ők a felvevők, amennyire lehetséges, annyira szigorúan kiszámolják az egyes lejátszási módok sanszait, és ha két játékmód közül az egyiknek 58, a másiknak 61 százalék a sansza, akkor az utóbbit választják. És vannak olyanok, akik, bár persze vannak sejtéseik az esélyekről, különösebb megfontolás nélkül azt csinálják, amiről úgy érzik, hogy sikerre fog vezetni.
Ez a csoportosítás persze nem olyan mechanikus, mint ahogy fentebb leírtam. Én például nem tartozom egyik csoportba sem. Szeretek számolgatni, precízen végiggondolni az esélyeket, de gyakran teret engedek a megérzéseimnek is.

A tudásról nem kell túl sokat beszélni: vannak információink, léteznek valószínűségek, ezeket lehet használni.

Ezzel szemben az már egy izgalmasabb kérdés, hogy honnan jön egy-egy megérzés.

Aki hisz különféle természetfölötti dolgokban, az bármit gondolhat erről. Én ennél földhözragadtabb vagyok, ennek megfelelően már régóta van egy többé-kevésbé jól megfogalmazott véleményem az intuícióról.

Szóval, szerintem az intuíció nem a „levegőből” jön. Amikor valamit „megérzünk”, akkor az agyunk tudat alatt villámgyorsan feldolgozza a rendelkezésünkre álló információknak egy rejtett részét. Mondjuk olyasmit, hogy „az általam eddig játszott partik közül abban a 24874-ben, amikor ez volt a probléma, csak 17 esetben játszott így az ellenfél akkor, amikor ez és ez volt nála, az összes többiben másképp nyúlt az adott partihoz”. De vonatkozhat egy megérzés konkrétan az adott ellenfél múltbeli viselkedésére támaszkodva.

Ez egy kicsit rokona az asztali jelenlét (table presence) fogalmának. A table presence jelentősége kicsit csökkent, mióta nem látunk minden ellenfelet, és nem is fizikai értelemben vett kártyával játszunk, de még ma is létezik a bridzsnek ez a része is.

A tudásra visszatérve, a versenyjátékosok életében nagy lépés az, amikor először szorítják be az ellenfelet. A beszorítás nagyon fontos fegyver ebben a játékban, és egy-egy sikeresen végrehajtott beszorítás nyomán az ember olyasfajta örömöt érez, mint amit egyébként csak különböző életfunkciók tudnak kiváltani belőle (például egy különlegesen finom vacsora, hogy ne menjek túl messzire). Amikor én először beszorítottam egy ellenfelet, az lényegében véletlenül történt. Már sokat olvastam erről a lejátszási módról, értettem is. Tudtam, hogy létezik. Azután egy partiban észrevettem, hogy az egyik ellenfelem eldobott egy potenciális ütőlapot. Ezt először nem értettem, de néhány másodperc múlva kapcsoltam. Aha, hát ez az! Kénytelen volt „rosszul” dobni. Ettől a pillanattól kezdve már tudtam beszorítani, és teljesen tudatosan csináltam. Számomra ez a parti vízválasztó volt.

És még valami a beszorításról, ami különösen érdekes. Az a játékos, aki beszorul, nem tehet mást. A beszorítás azonban egyáltalán nem automatikus. Bele lehet botlani, mint ahogy ez velem történt a fentebb említett partiban, de néha átgondolást, sőt, gondos előkészületeket igényel. Ennek tipikus példája a Vienna coup, amikor a megfelelő időben el kell távolítani (azaz le kell hívni) egy blokkoló lapot, hogy a másik kéz egy vagy több adott színű lapja valós fenyegetést jelentsen az ellenjátékos(ok) számára.

4. A jó játékos két típusa
Szerintem a jó bridzsezők két kategóriába sorolhatók.

Az egyik csoport tagjai ugyan nyilvánvalóan nagyon is intelligensek, de az általános szellemi képességeiket messze túlhaladó bridzstehetséggel rendelkeznek. Elképzelhetetlen lett volna az, hogy ne váljanak bridzsezővé, akárhová sodorja őket az élet.

A másik csoport tagjai alapjáraton komoly szellemi képességekkel rendelkeznek, és valahogy úgy alakult az életük, hogy találkoztak a bridzs nevű játékkal, megtetszett nekik, és ezen a területen próbálják kamatoztatni kiemelkedő képességeiket – de semmivel nem jobb bridzsezők, mint amilyen sikeresek egy másik szellemi területen lettek volna. Kvázi véletlenül sodródtak a bridzshez.

Nos, én ebbe az utóbbi kategóriába tartozom. Nincs extra bridzstehetségem, de van némi intelligenciám, és a bridzs nagyon is érdekel. Nagyon fontos számomra ez a játék, szerves része az életemnek, nagy örömet szerez nekem maga a játék is, pláne az, ha jó eredményt érek el, sok mindent meg is teszek ezért, de nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennem, hogyha azt a szintet akarom produkálni, mint például egykori kedves partnerem, Bartis Béla, aki igazi született bridzstehetség volt, és sok dolog, amiért én megküzdöttem, magától „jött neki”, különösebb megfontolás nélkül.

5. Női versenyek
A bridzsben vannak női versenyek, ennek az az oka, hogy tapasztalataink szerint a nyílt versenyeken a nők sokkal gyengébben szerepelnek, mint a férfiak. A különböző ranglistákon is jelentős a lemaradásuk. Például a 2025-ös magyar élő mesterpontok listáján a női játékosok legjobb helyezései: 11., 28, 33., 34. és 41.

Az igazán érdekes kérdés az, hogy ez minek köszönhető. Érdemes ezt a problémát együtt kezelni hasonló jellegűekkel, tehát a bridzs mellé bevonni a vizsgálatba a matematikát és más elvont „tudásterületeket” is. Minden hasonló területen ugyanezt tapasztaljuk.

A kérdés tehát az, hogy mi ennek az oka. Itt alapjáraton kétféle vélekedés létezik. Az egyik nézet szerint létezik „férfi agy” és „női agy”, ezért a fenti különbségnek természetes (természeti?) okai vannak. A másik álláspont szerint viszont ennek a jelenségnek nincs természetes oka, az ok a két nem eltérő „társadalmiságában” van.

Én a második álláspont híve vagyok. Egyszerűen nem hiszek abban, hogy a nőknek természetükből fakadóan kell gyengébben teljesíteniük bridzsben (és matematikában, valamint még egy-két rokon területen).

Félreértés ne essék, a velem ellentétesen vélekedők nem mindannyian valamiféle bunkók. Beszélgettem erről a kérdésről többek között kiváló biológussal is, aki egyértelműen úgy képzelte, hogy (most leegyszerűsítem az általa mondottakat) ha egyszer minden másban is eltér a nők és a férfiak szervezete, akkor természetes dolog, hogy az agyberendezésük is eltérjen, vagyis hát szerinte bizonyosan van „férfi agy” és „női agy”.

Egy másik hasonló vélekedés… Körülbelül 40 évvel ezelőtt lehetett, amikor Czeizel Endre beszélt a Magyar Televízióban egy elméletről, mely szerint a női és férfi kromoszómapár eltérése azt eredményezi, hogy (nagyon vulgárisan elmesélve) ha egy női kromoszóma megsérül, a helyére tud állni egy hasonló, míg a férfiaknál ez nem lehetséges, így a férfiak sérülékenyebbek. Ez a sérülékenység pedig egyebek között azt is eredményezi, hogy a férfiaknál sok szempontból nagyobbak az átlagtól való eltérések, több a nem átlagos férfi, mint a nem átlagos nő, vagyis hát a férfiak szellemi képességeit ábrázoló Gauss-görbe lelapítottabb, míg a nőké csúcsosabb. Ebből fakadóan a legbutábbak és a legokosabbak között is sokkal több férfi van, mint nő.

Na szóval, én tudok ezekről a nézetekről, de nem hiszek bennük. Én abban hiszek, hogy az eltérés a társadalmiságban van, azon belül is főleg a neveltetésben. A meglehetősen konzervatív magyar társadalomban például még mindig nagyon erősen tartja magát az a nézet, hogy a nőknek nem való az elvont gondolkodás, a matematikával való foglalkozás.
Engem az ilyen nézetek kifejezetten irritálnak. És azt remélem, hogy az emberi társadalom fejlődése előbb-utóbb el fogja ezeket söpörni – bár nagyon tartok attól, hogy inkább „utóbb”.

Attól függetlenül azonban, hogy ebben a kérdésben mi az igazság, egyértelműen helyesnek tartom, hogy a bridzsben megteremtik a lehetőségét annak, hogy a nők egymás között is versenyezzenek.

A bridzs nincs ezzel egyedül. Vannak ugyan olyan sportágak, amelyekben nincsenek külön női versenyek, de nem túl sok ilyen van. Vannak olyanok is, ahol külön férfi és női versenyek vannak – a bridzs nem ilyen. Nálunk vannak nyílt versenyek, amelyekben bárki indulhat (úgy értem, a játékos nemétől függetlenül), és vannak női versenyek.

Azaz: a bridzsben férfi versenyek tudtommal nincsenek. Korábban a magyarok által erősen frekventált pulai versenynek volt egy olyan versenyszáma, amelyet úgy hívtak, hogy „férfi páros”. Ennek az volt a célja, hogy akik az ezzel egyidejűleg megrendezett vegyespáros-versenyen női partner hiányában nem tudtak indulni, azok is játszhassanak. Az utóbbi években már – a PC szellemében, szerintem helyesen – non-mixed pair versenynek nevezik ugyanezt. Tehát akár tiszta női párok is nevezhetnének, de ilyesmi nemigen fordul elő, mivel a női játékosok szívesebben indulnak a vegyespároson.

Azok tehát, akik kvázi fel vannak háborodva azon, hogy miért vannak külön férfi és női versenyek a bridzsben, hiszen itt a két nem közti fizikai különbség nem játszik szerepet, mint például az atlétikában, rossz nyomon járnak. Már az alapfeltételezésük is téves, ugyanis nincsenek férfi bridzsversenyek. Inkább értékelniük kéne azt a lehetőséget, hogy a nők számára eggyel több lehetőség van a versenyzésre, mint a férfiaknak. De, ismétlem, én nagyon remélem, hogy valamikor, talán évszázadok múlva, nem lesz erre szükség.

A fentebb már emlegetett vegyespáros pedig egy különlegesség. Én nagyon szeretek ilyen versenyeken játszani, van egyfajta extra hangulatuk. Egyébként is mindig sok női partnerem volt, szeretek nőkkel játszani (a félreértések elkerülése végett: bridzsről van szó!).

6. Tanácsok fiatal bridzsezőknek
Úgy érzem, itt komoly szerepe van annak az említett 50 évnek. Nem szakmai tanácsokat szeretnék adni, és nem is okoskodni akarok, de azt hiszem, tudok olyan dolgokat mondani, amelyeket érdemes megfogadniuk akár a legtehetségesebb fiataloknak is.

Kezdjük egy evidenciával: nem a partnert kell legyőzni!

Ezt persze elvben mindenki tudja. Mégis fontosnak tartom, hogy felhívjam rá a figyelmet. Sokaknak van ugyanis olyan késztetése, hogy a partnerével szembeni szellemi, vagy akár csak bridzstudásbeli fölényét bizonyítsa.

Vessünk össze két forgatókönyvet: 1. A partner alkalmatlansága és a mi zsenialitásunk beigazolódik, viszont a versenyeredményünk gyenge lesz, 2. Tesszük a dolgunkat, és jó helyezést érünk el a versenyen. Azt hiszem, nem szükséges kifejtenem, hogy melyik a jobb.
Szóval érdemes erre is gondolni. Talán mindenki tudja ezt, de célszerű a gyakorlatban is ehhez igazodni.

És itt bizony nemcsak az eredményről van szó. Ugyanis, bármilyen furcsa is, a partnerünk nemcsak bridzsjátékos, hanem egyben ember is. Az eredmény szempontjából kontraproduktív dolog megsérteni őt, de erkölcsileg sem helyes, sőt, valójában védhetetlen magatartás.

És van még valami, ami idetartozik. Előfordul, hogy a partnerünk hibázik. Van ilyen. Lehet őt kritizálni (mármint a játékát), és néha kell is. De az ő sikertelen játékát összekötni valamely bridzsen kívüli tulajdonságával nagyon durva dolog!

Vagyis: soha ne mondjunk a partnerünknek olyat, hogy azért játszott rosszul, mert 1. fiatal, 2. öreg, 3. nő. Azért pont ezeket említem, mert tapasztalataim szerint ezek elég sűrűn hangzanak el.

Még mindig a partnerrel való bánásmód, illetve együttműködés témájához: licitálás közben előfordulnak olyan helyzetek, amikor eszünkbe jut egy konkrét licit, amely érzésünk szerint a legjobban fejezné ki a lapunkat, de egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy a partnerünk ezt felismeri. Ha pedig félrecsúszik a licit, még nagy baj is lehet. Ilyenkor ne erőltessük át a saját ötletünket! A teendő ezekben az esetekben (én mindig ezt csinálom), hogy az általunk vélt második legjobb licitet adjuk le, és a parti után (vagy a verseny után) megkérdezzük a partnerünket, hogy ha ezt és ezt licitáltuk volna, mire gondolt volna, és esetleg megpróbáljuk megbeszélni vele, hogy a jövőben ez legyen így.

Ehhez tartozik az is, hogy a licitálás során gyakran alkalmazunk analógiákat. Arról van szó, hogy minden helyzetet nem lehet előre, teoretikusan tisztázni, ezért időről időre elő fognak jönni tisztázatlan helyzetek. Ezekben is cselekedni kell, és persze a későbbiekben célszerű erről a helyzetről is megegyezni a partnerünkkel. Az adott helyzetben azonban licitálni kell, és nem nagyon van más lehetőségünk, mint analógiát keresni.

Sok esetben ez nem is okoz problémát, mivel csak egy analóg helyzet van. Nagyon gyakori azonban az olyan szituáció, amikor több különböző analógia merülhet fel. Erre érdemes vigyázni, mivel amit mi egyértelműnek gondolunk, az igen gyakran egyáltalán nem az.

Ha erősen strukturált, alaposan kidolgozott licitrendszert játszunk, és relatíve komoly versenyre készülünk, mindig nézzük át a rendszert a verseny előtt!

Lehetséges persze, hogy úgy érezzük, ezt a rendszert álmunkból felkeltve is tudjuk, de még ilyenkor is ez a helyes, legalábbis szerintem.

Évekig játszottam vidéki versenyeken Biró Lászlóval, aki nagy rendszeralkotó. Volt neki egy saját maga által kidolgozott licitrendszere, amelyen néha változtatott ugyan egy kicsit, de az alapok szilárdak voltak. Én majdnem minden verseny előtt alaposan átnéztem a rendszert.
Mire volt ez jó? Nem arra, hogy kiismerjem magam azokban a licithelyzetekben, amelyek három évben egyszer fordulnak elő, persze ez sem árt, de van ennél sokkalta fontosabb szempont.

Ez akkor derült ki kristálytisztán, amikor nem volt időm vagy energiám átnézni a rendszert. Ilyenkor gyakran buta hibákat követtem el a versenyen. Ha átnéztem a rendszert, az olyan biztonságot, belső nyugalmat biztosított nekem, hogy úgy éreztem, nemigen hibázhatok a licitrendszerünkben. És ez a nyugalom kihatott az egész játékomra.

Nagyon vigyázni kell, amikor az ellenfélről kiderül, hogy gyengén játszik – nem pusztán az adott partiban, hanem általában is. Ezt véletlenül se nyilvánítsuk ki se szavakban, se nevetés formájában. Egyetlen ellenfél sem érdemli meg, ráadásul fölösleges feszültséget kelt az asztalnál.

Igen, vannak gyenge játékosok, és ez így természetes. Különben honnan lehetne tudni, hogy kik játszanak jól? Ez minden sportágban így van, vannak nagyon jók, nagyon gyengék, és köztük is egy csomó fokozat. Ráadásul a magyar bridzsnek szüksége van arra, hogy minél többen jöjjenek játszani, ostobaság lenne őket elriasztani.

Más oldalról nézve, a gyengének bizonyuló játékosok gyakran egyáltalán nem buták, sőt! Két csoportot kell megemlítenem: 1. Vannak bridzsezői ambícióik, de ehhez a játékhoz nincs túl jó érzékük, holott egyébként abszolúte intelligens emberek, 2. Nagyon okos emberek, de nem különösebben érdekli őket sem az eredményük, sem maga a bridzsjáték, ez csak egyfajta kiegészítő élvezeti forrás az életükben.

Jegyezzük meg: ezek az emberek lehetnek nagyon okosak is, lehetnek kiemelkedően sikeresek a saját területükön, mint orvosok, tanárok és így tovább, akár még Nobel-díjasok is. Nincs okunk arra, hogy lenézzük őket!

És még valami: ne szóljunk bele az ellenfelek vitáiba az asztalnál. Előfordulnak esetek, amikor pontosan tudjuk, melyiküknek van igaza, vagy esetleg azt, hogy mindkettejük érvelésében van hiba, de ez nem a mi dolgunk. Más a helyzet, ha megkérnek minket, hogy mondjunk véleményt. De ha magunktól beleszólunk, jellemzően csak növeljük a feszültséget.

Én egyetlen esetben szoktam ez alól kivételt tenni, éspedig akkor, ha az életben is összetartozó két emberről van szó, és a nőnek van igaza, de a férfi az erőszakosabb, talán itt akar bizonyítani (tudom, ez csúnya volt!). Ilyenkor rendszerint beavatkozom, megvédem az igazságot és a nőt.