Bridzsélet - Bajnokságokról

535 cikk

Újrakezdés – csb 2021, 9. forduló

Gulyás Dániel - 2021. november 11.
A kilencedik fordulót játszották a csapatok a héten – bár nehéz értelmezni a táblázatokat, sok a halasztott mérkőzés, ilyen ez a pandémia. A Dienes-MTK például bravúros helyettesítéssel elérte, hogy ne három, csak 2 elmaradt meccse legyen, így is nehéz dolga lesz, szűk 3 hét alatt kell 4 mérkőzést lejátszania. Egyelőre csak az átlag VP alapján tudjuk megállapítani, hogy mi is az állás, 5 csapat játszotta csak le mind a 9 meccsét. »»

Újrakezdés – csb 2021, 8. forduló

Gulyás Dániel - 2021. november 4.
A nyolcadik forduló már a bajnokság végének közeledtét jelzi. Az alacsonyabb osztályokban megkezdődött a rájátszás a feljutásért/kiesés ellen, míg az I/A-ban kezd körvonalazódni, kik kerülhetnek az országos döntőbe, és kik küzdenek a kiesés ellen. »»

Újrakezdés – csb 2021, 7. forduló

Gulyás Dániel - 2021. október 27.
A 7. fordulóval folytatódott a bajnokság az IBBF után, ez az I/B-ben és a II. osztályban egyben az alapszakasz végét is jelentette. A hátralevő 4 mérkőzés hivatott eldönteni a feljutás és a kiesés kérdését ezeken a szinteken. »»

Újrakezdés – csb 2021, 6. forduló

Gulyás Dániel - 2021. október 13.
A hatodik játéknapon eljutottunk a verseny feléhez az első osztályban, míg az I/B és a II. osztály az alapszakasz hajrájához ért, hiszen ott 7 forduló után a két csoport (hál istennek végre a szövetség weblapján is látható módon a II.-ben is) szétválik alsó és felső ágra, de erről majd bővebben jövő héten. »»

Csak még egyszer ismét megtörténik – csb I/B 5. forduló

Fazakas Gergely - 2021. október 7.
Csapatversenyen a gémre koncentrálj! Gémig agresszíven, utána óvatosan – hallom az örök érvényű tanácsot. Az I/B 5. fordulójából két parti következik – ahol nem a gém magasságán küzdöttünk. »»

Újrakezdés – csb 2021, 5. forduló

Gulyás Dániel - 2021. október 6.
Az ötödik (jó, a másodosztálynak a negyedik) fordulóval folytatódott a csapatbajnokság. Az első osztályban a forduló rangadója mindenképp a két jelenlegi dobogós, azaz a fő esélyes GAMAX és az „online mester” P-T között zajlott, azonban rendeztek egy izgalmasnak ígérkező Visoft–Elastron meccset is – nem a hazaiakon múlt, hogy nem lett az. »»

Újrakezdés – csb 2021, 3. játékhét

Gulyás Dániel - 2021. szeptember 30.
Hej, régi Népstadionbeli kettős rangadók! Ezeket próbálta felidézni a rendezőség bizonyára, amikor keddre és szerdára is fordulót írt ki erre a hétre. Nos, ez csak részben sikerült: bár kedden (szinte) mindenki asztalhoz ült, szerdán a mezőny alig fele játszott: az I/A-ban 6-ból 2, az I/B-ben 8-ból 4 meccset halasztottak. A II. osztályban csak hétfőn volt forduló, ők tudnak majd az IBBF hetében is játszani.
»»

Újrakezdés – csb 2021, 2. játékhét

Gulyás Dániel, Hazai Tamás - 2021. szeptember 23.
Egy hét szünet után folytatódott a csapatbajnokság mindhárom osztályban. Fókuszunk szokás szerint az I/A, azonban olvashatók partik a többi osztályból is. Az első osztályban talán a szezon legnagyobb rangadóját játszották, hiszen évek óta ez a két csapat küzd a döntőkben többnyire: a Galim–GAMAX meccsről van szó, természetesen.

»»

Egy parti Nyárádi Gáborral

Fazakas Gergely - 2021. szeptember 18.
1990-ben, kezdőként, de már nem először vettem részt a IV. osztályú Mitchell bajnokságban. A tavalyról már jól ismert ellenfelek között egy új, fiatal házaspár is feltűnt – Nyárádi Ibolya és Gábor. Nemrég érkezve Erdélyből a legalsó osztályból indultak, és csak a IV. osztály szeszélyeivel magyarázható, hogy nem toronymagasan elsők lettek – valamelyik biztos továbbjutó helyen léptek osztályról osztályra feljebb. Amilyen könnyeden vették a játékot, olyan könnyű volt velük beszédbe is elegyedni – a beszélgetésből aztán barátság alakult. Gábor játszott többet, és Kováts Zernával az első osztály stabil top 10 párjává váltak. Az alábbi parti abból az időből való, amikor az I/A ötödik helyét is megszerezték. Az egyik nap Zerna nem ért rá, Gábor partnert keresett, aki nem játszik a keddi napokon. Rám esett a választása, mivel én – most nem részletezendő okokból – nem keddi játéknapokon voltam érdekelt. »»

Újrakezdés – csb 2021, 1. játékhét

Gulyás Dániel - 2021. szeptember 8.
Végre, VÉGRE! Másfél év tétlenség, otthon ülés és számtalan online verseny után újra asztalhoz ülhettünk a bajnokságban, és ez bizony mindenkit nagy örömmel töltött el, jó volt látni a sok mosolygós arcot. Az első fordulón jól látszott, hogy már nem létezik (ha egyáltalán létezett…) az a tendencia, hogy az első meccs mindig kicsit csendesebb, hadd szokják a játékosok a versenyt, a miliőt. Nos, az I/A-ban erről szó sem volt, számtalan szlem parti borzolta a kedélyeket, és pörgette az IMP-ket. De jön parti az alsóbb diviziókból, az I/B-ből és a II. osztályból, sajnos nem rajtunk múlik, hogy a III. osztályról nem tudunk beszélni....

»»

535 cikk