Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós
2011. február 13.

Hogy is volt? – A Royal: „Uraim, most jöttem az ügetőről…”

A hatvanas évek közepétől néhány éven át a Royal Szálló Hársfa utcai „művészbejárójának” küszöbét átlépve varázslatos világ fogadta a látogatót. A különteremben minden nap délután öt óra és éjfél között négy-öt asztalon csatáztak a bridzsezők. A robberjáték volt a sláger, különböző alapokon. Száz pont egy forintba került – ez volt a legalacsonyabb tét. A legmagasabb alap az ötforintos volt, ezt általában két asztalon alkalmazták; Koltai Gábor Dr. Widder Lajost megidéző írása nyomán bekukkantunk a régi Royalba.
Koltai Gábor
2011. február 10.

Kupahétfő - Csoportkör 1. nap

Elkezdődtek a 2011-es kupaküzdelmek, a hétfői és keddi játéknapokon három-három selejtezőcsoportban folyik a játék a 32-es „főtáblára” kerülésért, összesen 55 csapat részvételével. A hétfői játéknapon osztott partikból csemegézünk.      
Gulyás Dániel
2011. február 7.

A Kupajövőkutató Intézet jelenti – 1–3. csoportkör

Feltámad a Palantír Gömb, hogy megmutassa, mi várható a kupaversenyen. A Kupajövőkutató Intézet (KI) ezúttal az első két selejtező nap (hétfő és kedd) mérkőzéseit vizsgáljuk. Csoportrangadók, meglepetések: a gömb előre megmondja, mi várható.    
Koltai Gábor
2011. február 6.

Hogy is volt? – Bridzsmesék (II.): „Hívjál bármit!”

Kevesen lehetnek, akik a rádió „Ki nyer ma?” című zenei műsoráról ne hallottak volna. Mindig úgy kezdődött: „Aki kérdez…” – ez általában ugyanaz a személy volt, „Aki válaszol…” – ez meg mindig más. A Bridzsmesék cikkei is ehhez hasonlóan épülnek fel, most a sorozat második része következik. – Aki kérdezget, és közben kicsit felidézi a múltat is: ez általában én lennék – Aki tényleg emlékszik valamilyen jópofa partira, és azt elmeséli: ez most éppen a Kovács Misi, de majd biztos lesz más is.
Csepeli Miklós
2011. február 3.

Match Point (VIII.) – MP I/A 8. forduló

A kizárás hatékony fegyver lehet, de néha az ellenfél helyett a golyó a partnert is eltalálhatja, ezt az iraki háborúban baráti tűznek nevezték. Az utolsó fordulóban több „magasugrással” is találkoztam, sikeresekkel és a „friendly fire” kategóriába tartozókkal egyaránt.
Talyigás Péter
2011. február 1.

Kömaré, a PárBaj hőse – MP I/B 7. forduló

– Tenger partit kérek - jelentette ki határozottan a hős.
Szalay György
2011. január 29.

Négy csepp vitriol: előttem van Észak, hátam mögött Dél... – MP I/B 7. forduló

4–4–3–2, 4–3–3–3, 5–3–3–2. Pakolgatunk, pakolgatunk szépen a négy színes pakkunkba. Jórészt egyenletesen. És egyszer csak… Mikor volt önnek kilences színe? És még nem is a partnerében sikénnel?    
Csepeli Miklós
2011. január 27.

Match Point (VII.) – MP I/A 7. forduló

– Kockázat nélkül nincs győzelem – mondta Edmund Hillary, miután legyőzte a Mount Everest csúcsát. A hallhatatlan mondás a bridzsversenyeken is érvényesül. Azért olykor egy kis szerencse sem árt…    
Talyigás Péter
2011. január 27.

Kömaré, a PárBaj hőse – MP I/B 6. forduló

Cáfoljunk meg minél több bridzsközhelyet egy kanyarban! Mert a kivétel erősíti Kömaré Kárátét! Nemhogy japánul nem tud, de latinul sem. Ez nagy baj, mert akkor tudná, hogy a kenyeret és cirkuszt, az nem ugyanaz. Márpedig itt most cirkusz jön, egy kis szellemi kenyérke.  
Szalay György
2011. január 23.

Négy csepp vitriol: kihagytam – MP I/B 6. forduló

– Én. De… Kellene… – Nyug… – Hm? – Ugatunk csak. Ott a kötél a padláson. Megoldjuk.