Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Világbajnoki ezüstérmet nyert Argay Zsolt és Kemény Márk

Óriási sikert értek el junior magyar bridzsezők az olaszországi Salsomaggioréban zajló nyílt korosztályos világbajnokságon. Az Argay Zsolt–Kemény Márk pár második lett a 21 éven aluliak háromnapos párosbajnokságán.

Az U21-es kategóriában hazánkat két pár képviselte: a fiatal kora ellenére összeszokott és a hazai élmezőnyön edződött Argay Zsolt (20)–Kemény Márk (18) pár, illetve a frissen összeállt, és egyelőre a versenybridzset még csak kóstolgató, de tehetséges és ambiciózus Selmeci Dávid (18)–Zábrádi Benjámin (15) páros. Argay a közgazdasági egyetemen lesz másodéves, pénzügy matematikai elemzést tanul, Kemény az ELTE matematikus szakán kezd szeptemberben, Selmeci és Zábrádi pedig a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium tanulói. (Kemény Márk, Argay Zsolt, Zábrádi Benjámin, Selmeci Dávid – Fotó: Bridzs Világszövetség)

A mezőnyben olyan francia, norvég és amerikai fiatal sztárok is szerepeltek, akik folyamatosan a legerősebb nemzetközi mezőnyben fejlődnek, rendszeres résztvevői a legnagyobb versenyeknek. Bár Leo Rombaut és Anders Brogeland családnevéről egyelőre a francia Európa-bajnok, illetve a norvég Európa- és világbajnok édesapák ugranak be, a családi háttérnek köszönhetően már a fiatalok sem számítanak újoncnak például az amerikai NABC (vagy ismertebb nevükön: Nationals) versenyeken. Mindketten gyakorlott partnerekkel indultak. Finn Kolesnik a legrangosabb versenyek egyikén, az amerikai válogatón is játszott már, csapata 2 IMP-vel kapott ki a negyeddöntőben a Nickelltől… Michael Xu fiatal kora ellenére sok éve az amerikai utánpótlás motorja és szimbóluma. Rendszeresen posztol a Bridgewinnersen, és a Rosenberg házaspártól tanulja a játék csínját-bínját.

A verseny két napon át tartó selejtezővel indult a benevezett 56 pár számára. Az Argay–Kemény pár kezdettől fogva az élmezőnyben (sőt, annak is az elején) tanyázott, az esélyesekkel folyamatosan váltva egymást az élen. A harmadik napon játszott huszonhatos döntőbe második helyen jutottak be. A Selmeci–Zábrádi páros jelentős érettségről és versenyzői képességekről tanúbizonyságot téve annak ellenére kúszott be a harmadik nap résztvevői közé, hogy az első nap után jelentősen lemaradva a 42. helyen álltak.

A döntő három fordulója hasonlóan alakult a selejtező hat fordulójához magyar szempontból: Selmeci és Zábrádi folyamatosan kúsztak előre, míg végül az elismerésre méltó 14. helyen zártak. Mindeközben Argay és Kemény egy pillanatra sem engedték el a dobogót. A harmadik, utolsó forduló közepére lényegében két pár maradt versenyben a világbajnoki címért, melyet végül a kezdetben is esélyesnek tűnő Kolesnik–Xu pár szerzett meg, a meglepetésre második helyen befutó magyar Argay–Kemény pár előtt. Harmadik lett a dán-francia Lahrmann–Rombaut duó.

A magyar szempontból hatalmas sikerrel véget érő párosversenyt csütörtöktől a csapatverseny követi, melyen a két magyar egység egy közös csapatban folytatja a küzdelmeket.