Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Kelen Károly
2024. március 29.

Magyar Kupa 2024, 7. játékhét

A hetedik játéknappal lezárultak a főág küzdelmei, de még nincs vége a sorozatnak, hiszen a vigaszágról még további négy csapat lehetőséget kap a nyolcas döntőbe jutásra. Ehhez azonban még a vidékbajnokság legjobbjai ellen is meg kell mérkőzniük áprilisban idegenben. Mondhatjuk, hogy a kiemelés működik: az első tízből három jutott a főágon tovább – a Gamax (2.), a Palatinus (7.) és a Gulyás (9.), míg nagy meglepetésként a csak 18.-ként rangsorolt Bosszorkány lett a negyedik, akik több náluk magasabbra soroltat búcsúztattak, például két hete a harmadik Angelst, a 64 leosztásos mérkőzésen pedig a hatodik Budaörs 17-et drámai küzdelemben, mint látni fogjuk.
Hoffmann Tamás
2024. február 12.

Kelsey szelleme a Bridzsakadémián szülinapozott

A Bridzsakadémia, ha valaki éppen nem tudná, nem csak tanfolyamoknak, de egy nagyon kedves és összetartó társaságnak is otthont ad. Az akadémiások versenyeken, tanfolyamokon ismerték meg egymást, a kedélyes kis szombati házi villámpárosokon havi kétszer meg is mérkőznek egymással, és a napokban az egyikük 70 éves születésnapjára egy kis eseményt dobott össze a lelkes társaság az ünnepeltnek pogácsával, énekléssel, pezsgővel, tortával és nem utolsó sorban egy rövid csapatversennyel. Ezen volt szerencsém Rapp Danival képviselni a „tanerőket”.
Nagyiván Gábor
2024. január 10.

Telt ház és egy extra mutatvány

A 2020 márciusában indult Hungarian Bridge Challenge (HBC) történetében először 84, azaz maximális számú játékos nevezett a versenyre, így a későn „ébredők” ezúttal lemaradtak. Világklasszis játékosok több alkalommal szerepeltek már a HBC-n, ezúttal az izraeli Dror Padont (drorp) üdvözölhetjük a résztvevők között, aki többszörös junior páros és csapat Európa- és világbajnok, 2011-ben, 22 évesen a felnőtt világbajnokságon pedig a vigaszversenyt megnyerő, ifikből álló izraeli csapat tagja volt.
Szilágyi László
2024. január 1.

Ez a méreg, nem a ciánkáli – Óévi történet

Tessék gondolatban csatlakozni hozzám, Mirk Gábornak kibicelek egy mindössze kétleosztásos edzőmérkőzésen. Szemben vele Demeter Gábor, jobbra Bíró Laci, balra Fazakas Gergő. Ők négyen jó ideje csapattársak, de azért egy ilyen meccs nem lehet más, mint véresen komoly.
Vikor Dániel
2023. november 5.

Egy kényszerhívásos beszorítás a BBO-ról

BBO free robot duplicate versenyen játszottam ezt a leosztást, MP párosversenyen.
Szücs Leó, Szilágyi László
2023. október 9.

Magyar győzelmek Poprádon

„Veni, vidi, vici” – mondta valami csávó, akiről ha jól tudom, még salátát is neveztek el. Mi most nemrég elmentünk Poprádba, láttuk a lapokat, és győztünk.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 22.

Pula 2023 – Egy magyar csapatbronz története

Idén már 61. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Pulai Bridzsfesztivált. Micsoda szám! Szerencsére egyre többen jönnek erre a csodálatos helyen lévő versenyre, ami megszenvedte a vírus miatti leállást, de kezd újra régi fényében ragyogni, hiszen idén tavalyhoz képest hússzal több csapat, 82 vett részt a versenyen, és a 192 pár sem megvetendő. Ugyan ezek a számok voltak már nagyobbak is korábban, de ha hozzátesszük, hogy kb. egy héttel korábban ért véget Marrákesben a világbajnokság, ahová bizonyára sokan ellátogattak a lelkes amatőrök közül is (volt nyílt csapatverseny ott is), jövőre talán újra elérhető a 100-as, illetve a 200-as határ.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 3.

Jutott néznivaló a végére is – 46. Bridzs világbajnokság, Marrákes

Pénteken és szombaton lejátszották a döntőket és a bronzmeccseket a világbajnokságon, így szombat estére 5 új világbajnok csapatot ünnepelhettek a helyszínen lévők.
Gulyás Dániel
2023. szeptember 1.

Kijött a norvég mintázat – 46. Bridzsvilágbajnokság, Marrákes

Szerdán megkezdték, csütörtökön pedig befejezték az elődöntőket a világbajnokságon a fő versenyszámokban, míg a vigaszversenyen 32 csapatból egyenes kiesésben szerdán előbb két meccsen nyolcra csökkent a mezőny, majd 4x14 partiban folytatták a játékot az elődöntőért.
Gulyás Dániel
2023. augusztus 30.

Nagy fordulatok a negyeddöntőkben – 46. Bridzsvilágbajnokság, Marrákes

Hétfőn és kedden lejátszották a negyeddöntőket a világbajnokságon. Már az első játéknapon látszott, hogy nem sok meccsen lesz papírforma végeredmény, sőt, több volt a vendégvezetés (a hazai csapatok végeztek előrébb a körmérkőzésen). Az események időrendjében igyekszünk beszámolni az eseményekről.