Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csipka Szilvia - 2012. augusztus 13.

Olimpia női szemmel (2–3. nap) – Vezetünk!

Korábban említettem, hogy rendkívül jól szervezett az olimpia azzal a kis kiegészítéssel, hogy olyan franciás… Első nap jó korán beültem a vugraphba , _mert látogatóként semmilyen formában nem lehet bemenni a terembe_, még csak szervezték a közvetítést. Asztal, székek, mikrofonok a helyükön, szállingóznak a kommentátorok, majd berobog egy „fontos ember”, és közli, ez az asztal itt, a színpad elején nem maradhat, tűzvédelmi előírások miatt. Mindenki néz körbe tanácstalanul, akkor most hová tegyük?

Ide nem lehet tenni, mert nem látnak a kommentátorok, oda se, mert akkor a nézők nem látják a kivetítőt, talán amoda…? „Fontos ember” bólint, ott még talán épp megengedhető, aztán balra el. Műszak, segítők épp sehol, kommentátorok újfent tanácstalanok, ki telepítse át az asztalt, az összes technikai felszereléssel együtt? Végül leülnek, kezdődik a közvetítés, asztal marad az eredeti, tűzbiztonságilag megengedhetetlen helyén, „fontos embert” pedig sose láttuk többé…

2. nap
A szkórer nem kötelező. Ami meglepő, korábbi Eb-ken bizony okozott már gondot, ha nem volt szkórerünk. Előfordult, hogy súlyos pénzért kellett vennünk. _Játék előtt_
 
Nekem nagyon rosszul esik, fájó hiány, hogy ezt a rendezvényt Lavazza asszony sajnos nem támogatja, a koffein-függők be kell érjék a francia kávéval, ráadásul kemény eurókért.
 
A második napot csapatunk a lengyelek ellen kezdte, sajnos enyhén szólva sem remekeltünk. Nagy IMP-forgalom nem volt, de három gémerejű hiba 16 partiban túl sok. Végül 21–9-re kaptunk ki. Szerencsére nem néztem végig, ezen a meccsen igyekeztem apróra feltérképezni Lille belvárosát, azon belül is leginkább a templomokat és a cipőboltokat…
 
A második meccset az olaszok ellen játszottuk, sokkal jobban! Bár tény, az olasz szenior csapat közel sem mutat olyan játékerőt, mint a nyílt csapat, komoly riválisunk. Éppen ezért jól esett a csapatnak a 19–11-es győzelem.
 
5. forduló, 9. leosztás

 
A vugraphban az India–Hollandia meccsen mindkét asztalon 2 pikk volt a felvétel, 1 pikk–1 szan–2 pikk pároslicitmenet után.
 
Nem úgy nálunk! A nyílt teremben Észak–Délen a Dumbovich–Kovács pár ült.
 
Indulás a kőr király, kőr ász, treff impassz a dámához,  treff ász, treff  lopás, erre Kelet kárót dob. Káró ász, káró lopás, pikk király. És most Kelet hibázott, elvette a pikk ásszal, kárót hívott, és végül nem ütött mást, csak három adut – 4 pikk kontra egyenlő. _Egyeztetés közben_
 
Erre az indulásra mindig benne van a felvétel, ha a két minor király impasszt megadjuk. Akkor is, ha eltaláljuk, hogy treffben a királyra adjunk impasszt és két kárót fellopunk _ügyelve a tempóra_, ezzel eliminálva Kelet kezét, aki így végül csak a három adu ütést viheti haza.
 
A zárt teremben egészen máshogy ment a licit.
 
Kelet helyén Szappanos Géza nem kontrázta meg a felvételt, nem akarván feléleszteni a kényelmesen üldögélő felvevő veszélyérzetét. Ez sikerült is neki, a káró hatos indulást a felvevő természetesen elvette az ásszal. Treff kilences, mély impassz, kiütött a bubi _mostantól esélytelen a teljesítés_, kőr király, kőr ász, treff ász, treff lopás, kis kőr, felvevő lop, Kelet felüllopja, káró király, kétszer nem. _Feljárat a verseny helyszínére_
 
Kérdés, melyik az az egyetlen indulás, amire sosincs benne a felvétel? A válaszokat a kommentek közé várjuk.
 
Az utolsó meccset a spanyolokkal vívtuk, két kiélezett partin múlott, szerencsére mindkettőn mi nyertünk, ezen a meccsen is 19–11-gyel zártunk.
 
A vugraphban Zia Mahmood játékát csodálhattuk, az amerikai csapat színeiben. Rettentően elverték a lengyel válogatottat.
 
6. forduló, 21. leosztás

 
Egy szép parti erről a meccsről.
 
Nálunk mindkét asztalon sima 4 pikk –1. Bob Hamman Északon 2 káróval indított, ez feltételezhetőek Ekren-jellegű indulás, majd felkérdezésre ugró 3 kőrt licitált, gondolom, ez jelenti a hatos kőrt. Zia nem túl hosszas gondolkodás után 4-re emelte – a kőrt. 
 
A lengyel játékos elindult a káró ásszal, majd nagyjából hét és fél percig gondolkozott. Úgy a harmadik perc tájékán Zia odaintette az operatőrt, és belekacsintott a kamerába – ő már látta, szegény Kelet percei meg vannak számlálva. Végül Kelet kis kárót hívott, tokoltak.
 
Zia nem a 4–4-es pikket választotta, hanem a 6–2-es kőrt. Vajon miért?

3. nap
Úgy döntött a vezetőség, hogy mivel a fiúk már meglehetős biztonsággal mozognak a versenyen és a szkórer sem kötelező, magukra hagyhatjuk őket egy kis időre. Így aztán a kapitány és felesége, a coach és a tudósító nekiindult a három testőr nyomdokain Calais felé. _Calais, világítótorony_
 
Őszintén szólva óriási csalódás volt. Amilyen szép a városháza és körülötte a város, a csatorna felé haladva a látvány egyre kevésbé vonzó. Hosszú strand húzódik több kilométeren keresztül a csatorna partján, sárga homok, kék tenger, napsütés – ezzel nem is lenne semmi baj. De közvetlenül utána széles sávban autóparkolók, nem túl bizalomgerjesztő, kicsit szutykos éttermek, gyorsbüfék a _tippünk szerint_ 60-as, 70-es években épült szürke, 10-15 emeletes szalagházak tövében. Siófok ehhez képest fényévekkel szebb, tisztább, vonzóbb…
 
És még Dover fehér sziklái sem látszanak... _Rodin: Calais-i polgárok; a háttérben pedig a városháza_
 
Nem bántuk, hogy megnéztük, de ha valakinek nincs konkrétan dolga errefelé, válasszon nyugodtan más úti célt.
 
A második meccs végére értünk vissza a versenyre, és megnyugodva láttuk, az első meccsen 25–2-re vertük Réuniont – ami körülbelül az elvárt eredmény volt egy ilyen erősségű csapat ellen.

A svédek elleni 15–15-tel is meg voltunk elégedve, hiszen erős csapat. Később tudtuk meg, hogy ennyire nem volt vidám ez a meccs, az utolsó két partiban hoztuk vissza a sírból. Lássuk ezt a két partit!

8. forduló, 31. leosztás

 
Mindkét oldalon 4 pikk volt a felvétel, érdektelen páros licit után. A nyílt teremben Észak–Dél _Dumbovich–Kovács_ simán teljesített treff bubi indulás után.
 
A zárt teremben Keleten Szappanos Géza kőrrel indult, bele Dél licitált hosszú kőr színébe. Felvevő óvatos volt, attól tartott, Géza szinglivel indult. Beütött az ásszal, és kis pikk a királyhoz. A dáma esett, a kőr vesztő már biztos, a treff is, ha mégis 2–2 a pikk, még megúszható a felvétel. Pikk ász, Kelet kőrt dob. Kis treff, Magyar Péter üt az ásszal, lehívja a pikk bubit, és kiteszi a káró királyt – egyszer nem, +100.
 
8. forduló, 32. leosztás

 
Magyar Péter úgy gondolta, kevés a 3 szanhoz az egy pikk fogás, de jó lehet a hármas kőr a kárók lelopásához.
 
Indulás Dél kezéből a szingli treff, treff, ász, kőr dáma, ütésben maradt. Kis káró az ászhoz, kis pikk, Dél elment az ásszal, kőrt hív. Az asztal ütött a kőr bubival, kis treff a dámához, Dél kimutatott, innen keresztlopás, 4 kőr egyenlő. Másik asztalon 6 treff –1, újabb + 720. _A csapkap és a tudósító_
 
Ez a két parti szárnyakat adott a fiúknak, az utolsó meccsen szó szerint szárnyaltak, az Eb-harmadik helyezett holland csapatot is 25–2-re verték, és ezzel átvették a vezetést a csoportjukban.

Sok nehéz csapat van még hátra, és a cél elsősorban a továbbjutás minél jobb pozícióból. De nyilvánvaló, hogy mint minden sportban, itt is óriási jelentősége van az önbizalomnak a pontgyűjtés mellett. És ma sikerült mindkettőhöz hozzátenni!

Élő olimpiai eredmények itt találhatók.