Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Nagyiván Gábor - 2022. június 1.

Nemzetközi Budapest Bridzs Fesztivál 2022, párosverseny

Ahogy mindegyik fesztiválon, a „nagy” csapat- és párosverseny mellett idén is kiegészítő versenyszámokkal színesítették a fesztivált a szervezők. Régebben az egyéni, az IMP és a vegyespáros versenyek voltak a mellékszámok, idén egy Ukrajna elnevezésű villámpáros és egy BAM csapatverseny volt a plusz esemény.

Ukrajna párosverseny

30 pár nevezett, köztük 14 magyar. A magyar játékosok nem álltak a dobogóra, de a negyedik hely fele azért sikerült. Ugyanis a cseh bridzsszövetség volt elnöke, Milan Macura és a magyar bridzsszövetség most kinevezett vezetője, Talyigás Péter együtt játszott a versenyen, és nem is rosszul, mert alig maradtak le a dobogóról. A 28 leosztásos versenyt a spanyol Alan Maddock–Andres Knap páros nyerte 61,41 százalékkal.

13. leosztás

Négy pár vette fel a szlemet, közülük hárman elbukták. Junior korú bajnoknőnk, Szűcs Villő azonban az ellenfél hibáját kihasználva beszorítással teljesített. 

Winkler Gábor kis káróval indult, ütött a dáma. Villő aduzott és kikergette Észak magas kőrjét. Ha Bőhm András pikket hív vissza, akkor nincs beszorítás, de ő treffel jött. Következett a káró ász, az utolsó kőr és a treff király. Ez volt a négylapos végállás:

A treff dámára Winkler nem tudott jót rakni. Pikket tett, az asztal kárót, így a pikk tízes vitte el az utolsó ütést.

Végeredmény
1. Alan Maddock–Andres Knap (Spanyolország)
2. Juraj Kvoček–Martin Vodička (Szlovákia)
3. David Vozábal–Martin Scháňka (Csehország)

Liska Péter Emlékverseny (BAM)

A BAM (Board A Match) csapatversenyeken nem IMP-k döntenek. Egy partiban nem az eredmény különbségének nagysága, hanem csak és kizárólag a jobb eredmény dönt. Ha az egyik csapat többet ír egy adott leosztásban, mint a másik, akkor 2 pontot kap a játszmára, ugyanolyan írásnál, azaz döntetlen esetén mindkettőnek 1-1 pont jár. Tehát a párosversenyek szerinti taktikával kell játszani, mert sokat számítanak a szürök.

A Liska Péter Emlékversenyen BAM formátumban játszottak a csapatok. Tízen neveztek, főként külföldiek és fiatalok. A körmérkőzéses verseny 9 fordulóból állt, fordulónként három leosztással, a maximális győzelem tehát 6–0 volt. És végre magyar győzelem született, mert a Dienes csapat (Dienes Ödön, Sztrapkovics László, Tichler Krisztián, Zábrádi Benjámin) végzett 38 ponttal az élen, 2 ponttal megelőzve az angol juniorokat. Talyigás Péter egy jó nevekből álló spanyol csapatban játszott és harmadik lett.

Az 5. fordulóban játszották az alábbi küzdelmes partit.

15. leosztás

Dél 1 kőr indulására a védekező vonal könnyen megtalálja a gémet, de manapság szinte már sztenderd, hogy ötös nemessel is 1 szannal indulnak a modern játékosok. Az 1 szanra kevés Kelet–Nyugat avatkozott közbe, és bár bukott a felvétel, általában nem eleget. Káró kezdésre és jó ellenjátékra csak kettőt tud ütni a felvevő, így a bellben történő 500-as írás vert volna minden ellenvonali gémet. De mindenki pikkel kezdett, és egy, két vagy három bukás lett a lejátszás vége. A későbbi győztes ifjú reménység, Zábrádi Benjamin azonban nem hagyta annyiban a dolgot és kontrával nyitotta újra a licitet, majd invitet is adott, ami után Dienes Ödön már bemondta a gémet, ráadásul a szürrel még meg is cukrozta a mézet.  

Végeredmény
1. Dienes (Dienes Ödön, Sztrapkovics László, Tichler Krisztián, Zábrádi Benjámin) 38.00
2. England U26 (Aaron Hutton, Joe Clark, Nicholas Lee, Oliver Powell)  36.00
3. Canaria (Alan Maddock, Andres Knap, Gonzalo Goded, Talyigás Péter) 32.00

Kéri Zsuzsa Emlékverseny (Páros)
Selejtező

A fő párosversenyre nagy mezőny gyűlt össze, 90 pár nevezett, jórészt külföldiek és ifjúságiak. Szombaton két 26 leosztásos fordulót bonyolítottak le, ez volt a selejtező. Vasárnap az előző napi eredmények alapján három csoportot alakítottak ki, az A csoportba jutott az első 16 helyezett, a B-be a 17–32., a C-be pedig többiek. A csoportok azonos leosztásokat játszottak, de mindhárom csoport külön versenyt futott, nem volt érdektelen a csoportokon belüli helyezés, mert értékes pénz- és tárgydíjakat lehetett nyerni.

1. forduló, 2. leosztás

Párosversenyen heterogén mezőnyben bőven kell a szerencse. Teljesen ártatlan parti, kiáll két ász, csak le kell húzni. A selejtező győztese, David Vozábal le is hívta két ászát és felírt egy 59 százalékos partit, mert sok helyen csak a kőr ász ütött. Szilágyiékat pedig a Guttmann.

1. forduló, 4. leosztás

A 2 káró gyenge 2-es indulást ígért valamelyik nemes színben, a 2 pikk passzt kért, ha az indulónak pikkje van, és legalább inviterőt, ha kőr a vezető színe. Szűcs Villő bátor újranyitó licitje kőrpasszba fulladt. A felvétel egyszer bukós, mert kiáll két pikk, egy káró és két adu, persze ehhez is jó megérzéssel kell játszani. A pikk ász indulás automatikus volt, Nyugat pozitív jelzést adott. Ha Kelet folytatja a pikket, Nyugat üt és adut hív. Észak ezt nem engedheti körbe, mert akkor nem csak a treff dáma, hanem a három pikk kiadó mellé pikk szürkuval még a treff nyolcas is üt a két bukásért. Az egy bukást úgy lehet elérni, ha Nyugat treff hívását az ász üti, melyet követ az adu király. Ekkor az aduzást abba kell hagyni és a kőr színt kell négy ütésre játszani, hogy a kéz megszabaduljon egy vesztőtől. Ezt a játékot nem könnyű kitalálni, inkább a két bukás lett volna a valószínű eredmény, és párosversenyen a –200 a klasszikus rémálomírás, ha nincs a másik vonalon gém. A spanyol éljátékos, Gonzalo Goded azonban maga szerette volna megakadályozni, hogy pikket lopjon a felvevő, ezért adut hívott. Nem kellett volna! Villő a tízest – nagy helyesen – átütötte a bubival, lehívott két magas adut és a kőr színre bazírozott. De hibázott. A kőr színben látható felszerelés a tankönyvek kedvence. A játékban sokszor előfordul, hogy így osztottak ki egy színt, melyet úgy kell kezelni, hogy ne blokkoljon el. A helyes játék először a kilences kihívása! Mert ha körbemegy, akkor a bubi alá lehet tenni a tízest, így Kelet negyedleges királya is elfogható. Biztos forrásból tudom, hogy Villő ismeri ezt a színkezelést, mégis a bubit hívta ki. Szerencséjére Kelet is hibázott, mert fedett, így mind a négy kőr ütött és a felvétel topszkórként realizálódott.

Az első forduló nem sikerült túl jól a magyar éljátékosoknak, de hátra volt még 26 leosztás. Ebédszünet következett, és ilyenkor fordulni szokott a szerencse, ha valaki nem eszik sokat.

2. forduló, 3. leosztás

Hallgatni arany. A magyar női válogatott négy tagja egymás ellen játszotta ezt a partit, és talán egyedül a mezőnyben Lajos Hanka maradt csendben Nyugat helyén Kelet információs kontrája után. Bár Hegedüs Orsolya lefékezett, Fischer Brigitta passzosként annyira megszerette lapját, hogy 6 kőrre tette a lécet. Általában nem szerencsés aktívan szlemet játszani akkor, ha az adu ászon kívül még két külső ász is az ellenfélnél van, ezért Szűcs Villő helyén még a nagymamám is kontrázott volna, kivéve, ha gyerek vagyok még és én lettem volna a felvevő, a kártyacsata pedig a születésnapomon történik. Orsolyának nem volt szülinapja, de megúszta egy bukással a kalandot, mert Villő nem találta ki, hogy káró lopással kettőt bukik a felvétel. A topszkór azonban így is teljes joggal járt. Kontrázott felvételt egyébként sok asztalon játszottak, főleg a teljesített 5 káró és az 550 volt a sláger. A Kelet–Nyugatok pechesek voltak ebben a leosztásban, mert akkor sem írhattak volna jót, ha Észak–Dél bemond és kontra nélkül játszik valamilyen gémet.

2. forduló, 8. leosztás

Bevallom őszintén, nem vagyok a négyvesztős 2 treff indulásoknak a híve akkor, ha ellenjátékban nincs kellő számú ütésem, azaz egyszínű a kezem. Az a baj ilyenkor a 2 treffel, hogy a partner gyakran el fog szállni. A 2 treff indulás nevében benne van, hogy abszolút forsz, viszont a kilenc fejütés színjátékban még nem abszolút gém. A mezőny jól vizsgázott, mert csak három asztalon mondtak szlemet. Ezek közül kettőn 6 pikk volt a felvétel és mindkettő megbukott, de volt egy olyan asztal, melyen 6 szant teljesítettek! Persze egy Dél helyén ülő fiatal játékosnál előfordulhat, hogy 2 treffel indul, majd partnere pozitív 3 treff válaszára kreatív lesz. De elég fantáziadúsnak kell ahhoz lenni, hogy erre valaki a pikket meg se említve sikénnel, valamint egy fedetlen színnel 3 szant mondjon. Észak nem cicózott sokat, 6 szanra ugrott és bejött! Nem csoda, hogy Nyugat nem találta ki, hogy kiáll négy treff ütés, ha a treff ásszal kezd. És a rossz licit ezúttal jó eredményt hozott, azaz teljesítés és topszkór lett a vállalkozás vége, mert az ellenjáték a végén úgy elcsúszott, mint malac a jégen.

2. forduló, 20. leosztás

Vad elosztás, vad parti. Észak–Délen 5 treffet, Kelet–Nyugaton 5 kőrt lehet teljesíteni. Mivel nem lehetett tudni, hogy ki ment kit, ezért sok helyen szlemet játszottak. A társasági játékosok szlem ellen szinte mindig az ászuk lehívásával indulnak, ezért köreikben két pikk ütéssel kezdődött és ért volna véget a játék. Versenyjátékosoknál más a helyzet, ők az ászokkal nem luftot, hanem figurákat szeretnek ütni. Kőr indulásra mindenki teljesítette a 6 treffet, káró kezdésre még szürt is csináltak. Kelet–Nyugaton a kontrázott 5 kőr volt a slágerlista dobogóján, mert azzal is kaszálni lehetett.

A 16-os A döntőbe hat magyar pár jutott: Hegyi András–Lévai Ferenc, Kemény György–Trenka Péter, Szabolcsi János–Örtel Endre, Lajos Hanka–Szűcs Villő, Hegedüs Orsolya–Fischer Brigitta és Jánosik Máté–Márki-Zay János. A fiatal Zábrádi Benjámin horvát partnerével, Ivan Bilušić-Petrovićisszel játszva került a legjobbak közé, amihez ezúton is gratulálunk. A jövőt tekintve örvendetes volt a női és a junior válogatott játékosok jó szereplése, és nem kis meglepetésre a szenior sakkozók kiváló játéka.

Rájátszás

A döntő

B döntő

C döntő

2. leosztás

A párosversenyen eddig nem hemzsegtek a szlemek, ezért vadászni kellett rájuk. Az A csoportban három, a B-ben kettő, a C-ben hat pár mondta be a 6 kőrt vagy a 6 szant, melyek Észak kezéből teljesíthetők. A magyarok közül Hegyi András–Lévai Ferenc, Halusz Józsefné–Lénárt Zoltán, valamint Jalsovszky Pál–Nádasi Tibor volt a szlembemondók között. Igaz, mindhárom pár rossz kézből játszotta a felvételt, de kedvező indulást kaptak. Talán nem is olyan nehéz rájönni, hogy a védett figurák miatt Észak kezével ki kell menni 6 szanba a 6 kőrből.

13. leosztás

Nagyszlemes partiknál a licit sokszor sokáig tart, a lejátszás viszont rövid. Terített a 13 ütés, a B és C csoportban három magyar pár mondta be, ráadásul a fiatal Szabó Botond–Sógor Bence párost még meg is kontrázták.

15. leosztás

Mindössze 5 pár mondta be a 6 kárót a mezőnyben, ketten elbukták, hárman teljesítették. Utóbbiak közül kettőnek könnyű volt a dolga, mert ellenük Dél „társasági játékosan”, azaz a pikk ásszal indult. A spanyolok kiválóságának, Gonzalo Godednek nem volt ilyen szerencséje, mert ő kőr indulást kapott. Ennek ellenére mesteri játékkal teljesített. Lehívott négy adut, két magas treffet, majd hazalopta a kőrt. Azt a licitből tudni lehetett, hogy a pikk király nem szökik, így húzó treffre vagy a kétvesztős pikk-treff beszorításra kell játszani. Ez volt a négylapos végállás:

A káró hatosra Délnek nem volt jó válasza. A pikk bubit dobta, az asztal pedig a treff hetest. Goded kis pikket hívott a leszinglizett ászhoz, és a pikk király vitte el a tizenkettedik ütést. Nagyszerű felvevőjáték volt, gratulálunk!

A csapatverseny után a pároson is a második hely lett a legjobb magyar helyezés, Kemény György és Trenka Péter ért el, nekik és a többi dobogósnak is jár a gratuláció!

Végeredmény
A csoport
1. Kamil Walczyk–Piotr Kucharski (Lengyelország)
2. Kemény György–Trenka Péter
3. Gonzalo Goded–Jordi Sabate (Spanyolország)

B csoport
1. Argay Zsolt–Kemény Márk
2. Czímer Csaba–Szalka Tamás
3. Dombi Gergely–Gál Péter

C csoport
1. Jalsovszky Pál–Nádasi Tibor
2. Matko Ferenca–Viktor Leskovar (Horvátország)
3. Honti László–Mezei Katalin

Díjazottak
Legjobb U16: Kovács Artúr–Tőkés Dénes
Legjobb U21: Aron Tylvad–Daniel Tylvad (Dánia)
Legjobb U26: Ivan Bilušić-Petrović (Horvátország)–Zábrádi Benjámin
Legjobb női: Lajos Hanka–Szűcs Villő
Legjobb vegyes: Jalsovszky Janka–Vági Máté
Legjobb amatőr: Szabolcsi János–Örtel Endre

Kitűnő volt a szervezés, kiváló a helyszín, köszönet érte. A támogatóknak és a Visoft Kft-nek is köszönjük, és gratulálunk!