Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2023. augusztus 28.

Nagy tánc a végén – 46. Bridzsvilágbajnokság, Marrákes

Elképesztő izgalmak közt ért véget a körmérkőzéses szakasz a bridzsvilágbajnokságon. Szinte minden formátumban az utolsó pillanatokig éles volt a harc a nyolcba jutásért, például a szenioroknál az utolsó előtti partiban írt 14 ponttal került be a továbbjutók közé Svédország, Argentína kárára – a különbség 0,17 VP volt…

Itt lehet követni az eredményeket.

De nézzük sorjában! A Bermuda-kupában ugyan kevés esélyt adtunk annak, hogy mindkét amerikai csapat továbbjusson (bár a sorsolás alapján a 2-es csapatnak erre minden esélye megvolt), hiszen nem állt egyikük sem bejutásra az utolsó két nap előtt. Nos, az USA2 élt az esélyével, olyannyira, hogy az eredmények szerencsés alakulása után végül harmadikként került be a rájátszásba – a másik csapatukról később.

A norvégok jó helyzetben ülhettek asztalhoz az utolsó két napon, és nagyon jó játékkal simán nyerték az alapszakaszt. Az utolsó fordulóban „álomrontó” szerepkörben mutatkoztak, ugyanis azt az Indiát verték 20–0-ra, amelynek egy kis vereség még belefért volna a nyolcba jutáshoz. Svájc végig nagyon küzdött, hogy megszerezhesse a második helyet, hiszen ez fontos, hogy választhassanak ellenfelet, és ez sikerült is nekik.

A harmadik, negyedik, ötödik helyen az USA2, Lengyelország, Izrael hármas között célfotó döntött: 1 VP-n belül végzett e három egység.

Tippjeink-álmaink nem teljesültek a kiscsapatoknál, a belgák, majd az új-zélandiak sem bírták a nyomást/fáradtságot, és végül nem jutottak tovább. Utóbbiaknak egy nagyobb győzelem a hollandok ellen még elég lehetett volna, az utolsó kanyarban, de a náluk picit hátrább álló tulipánosok alaposan elverték őket, megelőzve őket, ez azonban nekik is csak a kilencedik helyre volt elég, így tehát a legutóbbi ezüstérmes nem jutott tovább. Történt ugyanis, hogy az USA1 lendületbe jött az utolsó két napra, és négy szép győzelemmel az utolsó forduló előtt először(!) bejutó helyen állt, közel 62 pontot szerezve addig. Ugyan az Egyiptom elleni vereség ront kicsit a képen, ha még egy gémhibát elkövetnek, bizony lehet, hogy ki is esnek, így azonban becsusszantak a rájátszásba.

Érdekes, hogy a 21. fordulóban az USA1–Szingapúr meccsen rosszul ültek le a felek, ezért érvénytelen volt az összecsapás. Régen nálunk ilyenkor 0–0 VP-vel küldték haza azokat, akik nem ismerik az égtájakat. Nos, itt a rendezőség is hibásnak érezhette magát (ellenőrizni szokták a leülést), mert megengedték, hogy a játék végén újrajátsszák a meccset, más partikkal persze. Végül azért kiosztottak 2–2 pont büntetést, de ez nem akadályozta meg az USA1 továbbjutását.

Ez nem történhetett volna meg, ha már ebben a szakaszban is LoveBridge-dzsel licitál a mezőny, mint ahogy azt a teljes KO-szakaszban teszik mindegyik kategóriában.

Továbbjutott még Olaszország és Kína is, bár mindkettőjük formája elég ingadozó volt végig, a végén jó helyre érkeztek.

A negyeddöntő párosítása:
Norvégia–Kína
Svájc–Izrael
---
USA2–USA1
Lengyelország–Olaszország

Úgy tűnik, hogy a svájciak sem az amerikaiakat, sem az olaszokat nem akarták választani, ezért jön nekik Izrael, érdekes döntés, míg az amerikaiak inkább egy biztos elődöntőst választottak, mert talán ők is tartanak az olaszoktól. Nagyon izgalmas csatákra számíthatunk, talán egyedül a norvég továbbjutásra mernénk fogadni, bár a többi összecsapáson is az elölálló papíron az esélyesebb.

A Velence-kupában kevesebb izgalmat tapasztalhattunk. A lengyelek, ahogy várható volt, behúzták az első helyet, míg a svédek szombaton kétszer is kikaptak, így maradt a második hely. Persze nem most kell elsőnek lenni… A franciák lehajrázták a picit fáradni látszó törököket, a norvégok és az USA2 helyét nem fenyegette veszély, míg a sokáig bejutó helyen álló Kanada a végére elfáradt, és még a dánok is megelőzték őket (igaz, hiába, a 9. hely itt semmit sem ér), a kínaiaknak sikerült, ahogy ennek esélyét jeleztük is. Izrael a 8. helyen jutott tovább.

A párosítás:
Lengyelország–Izrael
Franciaország–Kína
---
Törökország–USA2
Svédország–Norvégia

Mivel ágat is lehetett választani, nem történt a kiválasztásnál meglepetés, a lengyelek a talán leggyengébb Izraelt, míg a svédek a skandináv kollégákat választották (itt talán Kína is szóba jött, de egy svéd Facebook-bejegyzés szerint az ebola, a pestis és a himlő közül tudtak választani…). Az esélyek az elölállók továbbjutását ígérik, bár a törökök viszontagságai után az amerikai győzelem sem lenne meglepetés.

A Vuhan-kupában szinte másodpercenként változott nem csak a továbbjutók, de az élen állók neve is. Nem titok, hogy kicsit drukkolok a román csapatnak, mégiscsak régiónkat képviseli (és még a tavalyi Covid-történet miatt is). Nos, volt olyan pillanat az utolsó napon, hogy ötödikek voltak, egy frissítéssel később pedig elsők… Annyira szoros volt, hogy ekkor 3 VP-n belül voltak ezek a csapatok.

Szegény Tajvan! Sokáig vezettek is, még 13 forduló után is az élen voltak, és minden menet végén továbbjutásra álltak – egyedül az utolsó után nem… Sajnos a végén három vereséggel zártak, különösen a Kína elleni fájhatott, hiszen utóbbiak ezzel előzték meg Tajvant (a politikai felhangokról ne is beszéljünk).

Kolumbia is sokáig jól állt, és a végén három győzelemmel igyekezett is hajrázni, de már nem volt igazán esélye. Ausztráliára is hiába tippeltünk, nem bírták a hajrát.

Az alapszakaszt végül Németország nyerte, minden meccs után a nyolcban voltak, sőt, sokat vezettek is, de egy nagy vereség miatt lecsúsztak a második helyre – végül az utolsó menetben nagyon megverték az USA2-t, így álltak az élre. Hasonlóan magabiztos volt végig Románia, az utolsó pillanatban értek a második helyre. A címvédő franciák is szinte végig jól álltak, de a második helyről egy Szingapúr elleni vereséggel csúsztak le a végén.

A párosítás:
Németország–Belgium
USA2–USA1
---
Franciaország–Kína
Románia–Olaszország

A németek a jól hajrázó belgákat, míg a románok kissé meglepően az ötödik olaszokat választották, talán úgy érezték, jobban fekszik nekik, mint az egyik amerikai vagy a kínai együttes. Utóbbiakra a franciák csaptak le, így itt is összejött az amerikai–amerikai összecsapás már a nyolc között.

Itt is mindenhol az élen álló az esélyesebb, de sem az amerikai, sem a román–olasz meccsre nem mernénk fogadni.

A szenioroknál a lengyelek döcögtek a végén, de 6 pont megmaradt az előnyből. A két amerikai csapat jó hajrával a dobogóra még odaért, itt legalább van esélyük mindkettejüknek tovább menetelni. A dánoknak maradt a negyedik hely, és a kényszerű ellenfél választás. (Sőt, az olaszok majdnem beérték őket a végén.) A hollandok és a norvégok simán odaértek, míg a svéd–argentin hihetetlen fordulatról már írtunk korábban – egy jó indító kijátszással buktatható 4 kőrt megkontráztak a kínaiak az utolsó előtti partiban, de az összeemelt színnel indultak, arra viszont elrepültek a vesztők, és két szürrel teljesítettek a svédek, 1190-ért, és +14 IMP-ért, és bár az utolsóban 6-ot leadtak, pont beelőzték az argentinokat.

Párosítás:
Lengyelország–Hollandia
USA2–Norvégia
---
Dánia–Olaszország
USA1–Svédország

Itt is egyértelmű választások voltak, a dánok megkapták, akit nyilván nem szerettek volna: az amúgy korábban eltiltott Burattival felálló olaszokat. Talán ez utóbbi kivételével, ahol bármi lehet, az elölállók megint csak esélyesebbek.

Bár a hétvégén a szerző maga is kártyázni volt (hova lettek a játékosok a Kibic Openről?), ezért kevesebb partit tudott élőben nézni, de lássunk néhány izgalmas leosztást az utolsó két napról is.

Az utolsó fordulóból a korábban biztosan izgalmasabbnak tűnő holland–új-zélandi meccset közvetítették. Nos, bár az All Blacks némi eséllyel indult is, ezt hamar el is vesztette, például ilyen partikkal.

23. forduló, 17. leosztás

Ware kinyitotta a 2 kőrt, Verbeek pedig vért szimatolt. Talán jobb lett volna, ha Mayer kimegy, mert talán ennyit nem bukott volna a 3 káró… A másik teremben valahogyan 3 treff kontra ment 500-ért, de ezen is leadtak 8 pontot, a 2 kőr rekontra +1 ugyanis 840-et írt.

Rögtön a következő partiban lehetősége volt a hollandoknak duplagémet írni (ahogy ezt meg is tették a kanadaiak az írek ellen).

23. forduló, 18. leosztás

Brown ördögi tervet eszelt ki a 4 kőr ellen: elindult a középső kárójával, a hetessel, dublót imitálva. Amikor ütött az adu királlyal, jött a hatos. A felvevő persze a királyt kérte, Whibley lopott, áthívott a pikk királyon, és most már kiszabadította a treff ütést is Dél, így végül hármat bukott a felvétel, szép ellenjáték! +150.

A másik teremben Verbeekéknél így ment a licit.

Így, hogy sec király-tízes volt aduban a nagygábli előtt, és nem volt treff lopás sem, könnyen teljesült a bell gém – bár ki tudja, mi lett volna, ha folyton kőrt hívnak… A 3 szan licit elvette az ellenfél kedvét tőle.

Hatalmas véres küzdelem volt (800 ide, 800 oda, például), de a holland győzelem nem volt elég, így az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes csapat nem folytathatja.

Végül pedig egy érdekes konvenció, ami 16 pontot hozott Romániának a Vuhan-kupában.

23. forduló, 28. leosztás

A legtöbb asztalon Észak 5 treffel indult kilences színével, és Dél általában 6-ra emelte. Elindultak a káró dámával, egyszer nem. Ahol valahogyan Észak alacsonyabban zárt ki, vagy Dél félős volt, meg tudtak állni 5 treffben, és írtak a partin (a Bermuda-kupában sehol sem tudtak Dél kezéből 6 treffet játszani).

Dél kezéből pedig védett a káró király, tehát teljesült a szlem.

Hétfőn pedig elkezdődött a rájátszás, ahol nyilván fokozódnak az izgalmak!

További megkezdődik vigaszverseny is, melynek neve Transnational Teams, tehát bárki játszhat bárkivel szokás szerint. A kiesett csapatok itt ingyen játszhatnak, akik csak ezen a számon indulnak, fizetniük kell. Ezt is világbajnokságnak hívják, bár sportértékét nem lehet hasonlítani a mellette folyó igazihoz. Formátuma a szokásos: két nap svájci csapatverseny, utána a legjobbak rájátszásban döntik el a továbbjutást és végül a győzelmet.

A negyeddöntők eredményeivel két nap múlva jelentkezünk.