Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kemény Márk, Kovács Gergely - 2022. november 29.

Nagy magyar sikerek Prágában – 4. Közép-Európai Ifjúsági Bajnokság

A hétvégén rendezték Prágában a 4. Közép-Európai Ifjúsági Bajnokságot. A versenyen a régió országai képviseltették magukat, magyarok, csehek, lengyelek, szlovákok, németek. Pénteken 36 pár egy mezőnyben, de a három korcsoportban (U16, U21, U26 külön díjazva), szombaton és vasárnap pedig két kategóriában 17 csapat versenyzett. Országunkat 18 ifi játékos képviselte, és két felnőtt kapitány-edző is elkísért minket. Nem is volt véletlen, hogy hazánknak sikerült a legjobban a hétvége, a 4 kategóriából ahol érdekeltek voltunk (U16 páros, U21 páros, U16 csapat, U26 csapat), háromban magyar győzelem született, és ezeken kívül még két dobogós helyezést is elértünk. (Fotók: Kovács Gergely)

Pénteken 54 partis párosversenyt játszottunk három fordulóban, aminek a végén 3 kategóriában osztottak díjakat.

Párosverseny, 3. forduló 16. leosztás

Mindössze 3 asztalon vették fel a szlemet, ebből 2 magyar pár, Argay Zsolt és partnere, valamint a Kovács Artúr–Tőkés Dénes páros. Nálunk a következőképp alakult a licit:

Miután megtudta a kőr siként, és a minimum 5–4-es fitet, Zsolt elég erősnek értékelte a lapját, hogy szlemre menjen, és felvettük az elvehetetlen 6 pikket, amivel 94 százalékot írtunk. (Magyarok a magyarok ellen: Harmati László, Zábrádi Benjámin, Horváth Balázs, Dezső Kende)

Hétvégén 10 csapatos csapatversenyt játszottunk, szombaton egy körmérkőzés (mindenki ellen 6 parti) döntött arról melyik 4 csapat juthat be az A döntőbe. Itt 4 csapatban voltunk érdekeltek, 3 teljesen magyar csapat (Hungary Red/White/Green), valamint a félig cseh CZE-HUN U21. Én a Hungary U20 Red csapatban játszottam Aragy Zsolttal és a Jánosik Máté–Márki-Zay János párral. Nagyon jól ment a játék mindkét párunknak, a kezdetektől fogva az élmezőnyben tanyáztunk, és magabiztosan jutottunk be az A döntőbe.

Vasárnap a 4 csapatos döntőben újabb körmeccset játszottunk, ezúttal 10 leosztásokat. Végül itt is nagyon jól kijött a lépés és több mint 14 VP-vel megelőzve a 2. helyezettet megnyertük a versenyt.

Csapatverseny, rájátszás, 11. leosztás

Mindkét asztalon jól oldottuk meg a feladatunkat:

A két lapból az optimális felvétel a 6 treff, mert vagy a pikket tudjuk kimagasítani lopással, vagy a kőrjeinket tudjuk ellopni az asztalon, Jani és Máté meg is találták, és teljesítették is. A mi asztalunkon az ellenfelek 6 szant játszottak elég rövid licitmenet után, és Zsolton volt a sor, hogy elinduljon. Arra gondolt, hogy ebben a partiban aktív indulásra lesz szükség, mert különben az ellenfélnek lehet ideje kimagasítani a színeit, ezért a kőr kettest tette az asztalra. Ez jó gondolatmenetnek bizonyult, és a felvevő végül kétszer elbukta a 6 szant, ezzel fontos 14 IMP-t írtunk. (A párosverseny U21-es érmesei)

Csapatverseny, rájátszás, 4. leosztás

A négybe be nem jutó csapatok a B döntőben játszottak a minél szebb helyezésekért. Itt került Zábrádi Benjámin kezébe ez a 6 szan.

A legnehezebb ellenjátékot kapta, hiszen nem hívtak bele egyik színébe sem, csak passzívan hagyták ütni, és egyedül kellett megoldania a partit. Először a kőr 3–3-mat próbálta ki, majd mikor kiderült, hogy Északnál van a négyes kőr, elkezdett beszorításban gondolkodni. (A nagyok versenyében a legjobb csapat: Argay Zsolt, Márki-Zay János, Kemény Márk, Jánosik Máté)

A pikk bubit hívta, és mikor azt nem fedték, Északra tette a pikk dámát is. Lehívott a kezéből egy treffet, majd a második magas pikkjét is. Ekkor az utolsó treff hívásra Észak eldobott egy második kárót is (nem tudta, hogy hol van a pikk tízes), így show-up squeeze állt elő, ugyanis most amikor káró király, káró hívás következett, és Észak a káró tízest tette bele, pontosan (ha ott a pikk dáma) tudtunk még 2 lapot Északnál, ezért ez lesz az utolsó kárója, akkor pedig a dáma ejtésére kell játszani. Beni így is tett, és ezzel 13 IMP-t szerzett csapatának a lengyel U26-osok ellen. (K. M.)

Megvillantak az U16-osok is


Márk szerényen nem részletezte a magyar sikereket, íme hát!

Az U21-es vb-ezüstérmes párunk (ő és Argay Zsolt) végig harcban volt a párosverseny első helyéért, végül kis hátránnyal zártak a második helyen. De a díjakat úgy is korosztályok szerint osztották; az őket megelőző Rosikiewicz Ryszard–Tokarczuk Oskar lengyel pár lett az U26 győztese, Zsolték pedig az U21-é. A Dezső Kende–Zábrádi Benjámin pár egy hajszállal elmaradva a harmadiktól végzett az összesített rangsor negyedik helyén (nemrég az ifibajnokságon hasonlóan jártak), természetesen az U21-ben nekik is járt az érem, méghozzá az ezüst, szóval kettős volt a magyar siker, erre jött még a nagyoknál szerzett csapatarany. (Zábrádi Zsófia és Szabó Ginus a párosversenyt megnyerték a legkisebbeknél.)

Az U16-osoknál két magyar pár indult. Szabó Ginus és Zábrádi Zsófia jó kezdés és végig kiegyensúlyozott játékkal 54,96 százalékot elérve 11.-ek lett, ezzel ők nyerték a korosztályuk aranyérmét! A 13 évükkel még ebben a korosztályban is az ifjabbak közé tartoznak, élmény volt nézni a játékukat végig a versenyen. Sokat viháncolnak együtt, de ha kártya kerül a kezükbe, nem ismernek tréfát.

A 14 éves Kovács Artúr–Tőkés Dénes párral (legalábbis Artúr is hamarosan betölti) alkottak Hungary U15 néven csapatot a szombat-vasárnapi versenyre. A hétcsapatos hétleosztásos körmérkőzést öt győzelemmel kezdték, az utolsó fordulóban viszont kikaptak a cseh U16-tól. Egy másik cseh csapat jutott elsőként a legjobb négybe, a mieink másodikként, az őket legyőzők harmadikként, a németek a negyedik helyen kerültek be.  (A csapatezüstöt hazahozó 13-14 évesek: Tőkés Dénes, Kovács Artúr, Zábrádi Zsófia, Szabó Ginus)

Vasárnapra a szombati pontokat felezték, a négy döntős tízpartis körmérkőzést játszott. A magyarok a csehektől, majd a németektől is kiskülönbségű vereséget szenvedtek, majd alaposan helyben hagyták az alapszakaszt megnyerő Gekom nevű cseh csapatot, ezzel az U16-osok csapatversenyében másodikok lettek.

U16-os csapatverseny, döntő, 3 forduló, 8. leosztás

Ez volt a hétvége utolsó előtti előtti leosztása.

A kőr kilences indulás után simának tűnik a parti, ha nem 4–0 az adu. Leaduzunk az asztalon végezve, aztán a kőrökre eldobunk minden pikket és pár treffet a kezünkből, majd megadjuk a treff impasszt a szür reményében. Ha 4–0, akkor az asztali átmenetet elvágó kőr kezdés miatt igen korlátozottak az esélyeink.

Nem 4–0 volt az adu, mégis lett egy kis gikszer. A felvevő kézben ütött a kőr tízessel, káró ászt, majd káró dámát játszott, és nyúlt a kis káróért az asztalon, mert partnere kiment a mosdóba. Ekkor derült ki mindenki számára, hogy a káró hatosnak nézett lap igazából kőr hatos…

Az U16-osok csapatversenyét különleges eszközökkel játszották. Az asztolok közepén egy osztódoboz állt. Két pakli kártyával működött. Kezdésként kiadta négy felé az első parti lapjait a játékosoknak, aztán magában leosztottak a második partit, és amikor az első után a teljes paklit egyben beletették felülről, kiadta az új kezeket. Az ötletes technikával két gond járt. Nehezítette a kiltást a túloldalon rakott lap irányába, főleg az alacsonyabb játékosok számára, és itt valamiért ugyanolyan színűek voltak a kőrök és kárók, illetve a pikkek és treffek, nem úgy, mint manapság mindenhol (a nagyok csapatversenyében is), hogy a káró narancsszínű a piros helyett, a treff meg szürke és nem fekete. Ebből sok tévesztés adódott, ebben a 6 káróban az egyik tanúja lehettünk.

Sajnos felvevőnket megzavarta a váratlanul nyakába zúduló jeges víz, hirtelen nem kalibrálta újra a partit, az aduk számát, és elbukott.

Két felvevőjáték kínálkozik a 26 lap ismeretében. Az egyik, hogy két aduzás után az asztalon végezve megpróbáljuk eldobni mindkét pikkünket bízva a 3–3 kőrben, vagy abban, hogy annál van a hosszú kőr, akinél a hosszú káró. Ha ez összejött, már ne is adjunk impasszt: pikk lopással kézbe, kiaduzás, treffek, és már csak a treff király üt. (A húszfős prágai magyar küldöttség)

A másik, hogy csak egy pikket dobunk el, ezután treff bubi, treff impasszt játszunk bízva abban, hogy a treff király jól ül, legföljebb harmadik, és meg tudjuk adni az impasszt annyiszor, ahányszor kell anélkül, hogy ellopnák.

Frissítés: Szilágyi László hívta fel a figyelmet arra a játékra, ami minimum focizik az előbbi kettővel: nulla aduzással egyből hívjunk le három magas kőrt pikkeket dobálva.

Most mindhárom játékmód arannyá vált volna a kezünkben – csak a káró hatos változott kőr hatossá, amint hozzányúltunk. (K. G.)

További fotók a versenyről a Bridzsélet Facebook-csoportban láthatók.