Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Koltai Gábor - 2012. május 15.

Kovács Zoltán-emlékverseny

Több szempontból is rendhagyó lett a Kovács Zoltán-emlékverseny . Célja az volt, hogy a fiatal bridzsezőknek nyújtson olyan lehetőséget, hogy rutinos párokkal csapatot alkotva, rutinos ellenfelek ellen játszhassanak végig egy versenyt. Ehhez az „összegyűjtött” 15 ifi pár mellé 15 felnőttpárt hívtak meg a rendezők – zömében Zoli volt csapattársait és tanítványait, tehát kis híján a teljes magyar élmezőnyt. A két nemzedék „szövetségi kapitányaként” Csepeli Miklósra és Hoffmann Tamásra hárult a csapatok összeállításának gondja.
 
A lebonyolítás is egyedi volt, szünetek nélküli teljes körmérkőzés _14x3 leosztás_ – párosverseny jellegű mozgatással és csapatverseny típusú értékeléssel. Ilyen verseny talán még soha sem volt, a „mindentudó” Bridgemate program nem is tudta teljesen követni, így az eredmények kiszámítása a szokásosnál kicsit „zötyögősebbre” sikerült. _A képen egy régi játszótárs, Dumbovich Miklós_
 
Megtisztelte jelenlétével a versenyt Gundel Helén is, akit nagy szeretettel fogadott mindenki, reméljük, hogy ezután gyakrabban látjuk majd a versenyteremben.
 
Kovács Zoli is „köztünk volt”, így fegyelmezett játék és kulturált viselkedés jellemezte a versenyt, hangos szót csak akkor lehetett hallani, ha egy hibás beírás korrigálására hívtak zsűrit valahol. De a fiatalok játékára is „odafigyelt”, néha kielemezte a kialakult helyzetet – persze annyira halkan, mint ahogy ezt tőle megszoktuk. Mivel rajtam kívül ezt nem hallhatta senki, így utólag igyekszem közreadni ezeket a megjegyzéseket.
 
1. leosztás
 
Az első ütésbe elment a pikk tízes, a bubi, a dáma és a király. A kis kőr hívásba Dél a dámát tette, és itt megállt a játék. Jó játékos KQx-ből a kicsit, KTx-ből vagy QTx-ből a figurát teszi, tehát most ütni kellene, feljönni káróval, és impasszt adni a tízesre. De ez csak akkor segít, ha mindhárom treff figura Délnél van, mert a pikk hívás le fogja rombolni a közlekedést, és így nem lehet mindkét piros színt lezongorázni.
 
„Maradt még esély, lehet KQT is Délnél, tehát ki kell hagyni ezt a dámát. Ha QTx-ből tették be, akkor jól játszottak és bukni fogsz, de ha védhetetlenül benne van a parti, akkor nem szabad elbukni. Egyébként nem lett volna egyértelmű a folytatás, ha Dél a kőr dáma helyett kicsit tesz – akkor tulajdonképpen a bubit kell tenni jó játékosok ellen, és nem a kilencest – hiszen a figura-tízesből figurát tett volna…”
 
15. leosztás
 
Ezzel a lappal Dél 3 pikk indulására Nyugat kontrázott: Észak 4 pikk, Keletről 5 treff, Délről passz – és megint Nyugat jött, akinek már az első gondolata is az volt, hogy ebben a partiban könnyen szlem lehet. Nem tuti a dolog, de egy bátor ifjú nem fél a bukástól, és határozottan nyúl a 6 treff kártya felé. _Genüálnij Atyec, Szász Doma_

„Várj egy kicsit… Ha már rálicitálsz erre az 5 treffre, akkor adjál még egy esélyt – ami nem kerül semmibe. Ha a partnerednél van a treff ász-király, akkor az 5 pikk licited után fogja tudni, hogy ennyi elég neked a nagyszlemhez – hiszen az esetleg csak mentésből mondott 5 treff után is a nagyszlem felé törsz az adu ász-király nélkül. Káró vagy kőr indulásra meg talán ugyanannyi esélye lesz kisszlemnek, mint a nagynak – ha kiadó egy adu, akkor bukik a 6, ha meg nem, akkor benne lesz a 7 is. Még az is lehet, hogy könnyebb lenne megélni a nagyszlemben, mint a kicsiben – például xx, xx, xxx, AJTxxx a partner lapja, és a 6 treff ellen káróval indulnának, a 7 ellen meg aduval a két kicsiből…”
 
32. leosztás
 
Kelet elindult a kőr ásszal, és lehívta a királyt is, Nyugat páros számú kőrt jelzett. Az ifi keretből azonnal elküldenék azt, akinek eszébe jutna ötödik pikk tízessel, negyedik kőr dámával és a káró királlyal elindulni gyenge kettessel – de két maradi vénség az ellenfél, és náluk bármi előfordulhat. Az idézett esetben a kőr hívás buktatna, de ha a Nyugatnál van négy kőr és a káró király, akkor nagy tömés a kőr hívás. Mi legyen?
 
„Egyszerű a megoldás, lehívod a káró ászt – és a partner szépen jelezni fog. Ehhez hasonló helyzetekben _nem tudjuk, hogy a partnerünk tud-e lopni vagy nem_ hívjunk le egy ászt, ha lehet. Ha a partner lopni akar, akkor nem kéri meg, ha meg nem tud lopni, akkor megkéri – és ez független attól, hogy az adott színből mi van a kezében! Néha előfordul, hogy egy bukást így benne hagyunk, viszont sokkal ritkábban tömjük meg a bukós partikat.”
 
44. leosztás
 
Ezzel a lappal több asztalon is 1 szannal indultak az első helyen, ami ebben a partiban annak ellenére nem vezetett tragikus eredményhez, hogy így a többször bukó 2 pikkben landoltak a terített 2 káró helyett. A 2 pikket ugyanis hagyták az ellenfelek játszani, az 1 káró–1 pikk–2 káró pároslicit után viszont a sor végén nyitottak, és a 3 treffben simán megéltek. Zolinak mégse tetszett a dolog.
 
„A hatos színnel való 1 szan indulás teljes lutri – ha lehet a szín kis lapjait hasznosítani, akkor valószínűleg többet fogunk ütni a vállaltnál, ha nem, akkor meg kevesebbet. A töredék- és a szlemzónás partikban szinte mindig jobb, ha bemutatjuk a hatos színünket, a gémzónában meg néha igen, néha nem. Ha a partiban inkább az ellenfélnek lenne valamilyen játéka, akkor persze más a helyzet, akkor az 1 szan indulás komoly zavart okozhat a soraikban. Érdekes, hogy ebben a modern bridzsben védekező jellegű lett még az erős szan indulás is. Lehet, hogy az abszolút forsz indulást is védekezőnek kell már játszani? _Két közelálló személy, Kovács Mihály és Gundel Helén_
 
Egyébként nagyon ügyesek voltak ezek a fiatalok, és nekem tetszett az egész verseny – mikor lesz a következő ilyen?”