Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter - 2021. október 3.

Kisebb csoda – LoveBridge-en folyik az amerikai válogató végjátéka

A USBC (United States Bridge Championship) az amerikai válogatóverseny. A győztes (USA1) és a második helyezett (USA2) képviselheti az Amerikai Egyesült Államokat a világbajnokságon – mind a négy kategóriában (nyílt, női, vegyes, szenior). Ez az egyik, ha nem „a” legnagyobb presztízsű verseny az Egyesült Államokban, a bridzs legnagyobb nemzeti közösségében. A versenyt nem az ACBL (American Contract Bridge League), a klubokért és az ún. Nationalsökért felelős bridzsszövetség rendezi, hanem a USBF (United States Bridge Federation), amely tevékenységének ez a bajnokság áll a fókuszában. A jövő évi világbajnokság amerikai selejtezőjének végjátéka kedden indul – és LoveBridge-en játsszák.

Ádámtól, Évától
2018 áprilisában, amikor először bemutattuk a LoveBridge rendszert – üzleti útját megszakítva – Budapestre repült a Bridzs Világszövetség két legfontosabb embere: Gianarrigo Rona, a világszövetség elnöke és José Damiani, tiszteletbeli elnök.
A bemutatóversenyt megelőző este minitornát rendeztünk, melyet megtisztelt az MBSZ akkori elnöke, Homonnay Géza is, és játszott 10 partit a WBF elnökével. Damiani úr a másnap tartott (hosszabbra tervezett, de végül szintén 10 partisra sikeredett) bemutatón játszott egy francia profival, Christophe Grosset-val. Biztosan állíthatjuk, hogy (a technikai malőr ellenére) a WBF tisztviselőinek tetszett, amit láttak, hiszen a 2018-as, orlandói nyílt világbajnokságon biztosítottak számunkra egy hatalmas bemutatótermet.

Orlandóban három hetet töltöttünk azon az őszön, sok mindenkivel találkoztunk, és látszólag kevésbé volt sikeres, mint szerettük volna (legalábbis üzletileg, bridzsileg óriási siker volt, hiszen a Bódis–Hegedűs pár több mint 200 induló közül hat fordulónyi selejtezőt követően bejutott a páros világbajnokság 46 pár számára rendezett döntőjébe!).

Voltak azonban olyanok, akik nagyon lelkesek lettek attól, amit láttak. Az egyik ilyen Brad Moss volt, akinek nem csak az eredménylistája meggyőző, de nem mellesleg azóta ő a USBF elnöke.

Hogy ennek mennyi jelentősége volt a későbbiekben, nehéz lenne megmondani, mert azon kívül, hogy küldött egy idézetet, amelyet kitehettünk a címoldalunkra („The LoveBridge system is the future of bridge. It provides the most significant advantages of technology, while maintaining face to face interaction.”), más interakciónk nem volt vele a későbbiekben.

Az akkor lassan csordogáló beszélgetések egyikét Jan Martellel, a USBF főtitkárával és egybben COO-jával folytattuk, aki egyrészt az összes USBF-esemény legfőbb mozgatórúgója, másrészt (be kell vallani) akkoriban csekély érdeklődést mutatott a portékánk iránt. Rövid beszélgetésünkben elmondta, hogy számára fontos a technikai fejlődés, és következő lépésként a tableten történő licitálást szeretné megvalósítani (a játékosok kártyával a kezükben játszanak, de a liciteket tableten adják le). Ezen az új megoldáson akkor 18 hónapja(!) dolgozott egy potenciális beszállító, aki – bridzsező lévén – ingyen szállította volna a technológiát, de egyéb elfoglaltságai miatt lassan haladt. Ezen a rövid beszélgetésen felajánlottuk, hogy megvalósítjuk, amit a USBF szeretne (hiszen lényegében a meglévő rendszerből ki kellene vágni egy darabot – és ha igényel is némi fejlesztést, akkor sem sokat). Jan Martel megköszönte a lehetőséget, de azt mondta, abban bízik, hogy a fejlesztő fél éven belül befejezi a megkezdett munkát. Mivel semmilyen hír nem érkezett arról, hogy sikerült volna megvalósítani a „csak licit” fejlesztést, fél évvel később, 2019 tavaszának végén egy részletesen kidolgozott és pénzügyileg nagyon kedvező ajánlatot küldtünk a USBF-nek a „csak licit” megoldásra.

Akkor azt a választ kaptuk, hogy egyrészt az ajánlat kidolgozottságát tekintve, műszakilag, funkcionalitását és az üzleti részét vizsgálva is nagyon vonzó, másrészt a 2019-es USBC-re már semmiképpen nem érnénk oda. Azóta is azt gondoljuk, hogy ez az ajánlat mérföldkő volt a USBF és a LoveBridge kapcsolatában, mivel az alaposan végiggondolt megoldás hitelesnek és hozzáértőnek mutatta be csapatunkat. Válaszukban azt kérték, hogy 2020-ról tárgyaljunk később. Ahogy azt mindannyian tudjuk, a 2020-as USBC-t annyi mással együtt elsodorta a Covid. Ezek után némileg váratlanul, 2021 februárjában kaptunk egy emailt, amelyben Jan Martel azt kérdezte, hogy megrendezhetnénk-e a 2021-es USBC-t LoveBridge-dzsel.

A kihívás
Természetesen gondolkodás nélkül igent mondtunk. Bár világos volt, hogy a mutatvány embert próbáló lesz, abban azért reménykedtünk, hogy a technika megvan hozzá. A játékosok többsége számára ez nem érzékelhető, de a rendszert folyamatosan fejlesztjük 2018 óta. Talán nem egyértelmű mindenkinek, hogy a versenyformák közötti nüansznyi különbségek is fejlesztést (gondozást) igényelnek. (Példa: hiába van már hosszabb ideje körmérkőzésre lehetőség a rendszerben, hiába tudjuk (most már) a KO-versenyeket is szépen megjeleníteni, mondjuk egy KO-rájátszással megspékelt Round Robin nem lesz automatikusan jó…)

A helyszín kötött, minden alkalommal a Chicago melletti Schaumburg város Hyatt Regency szállodájában tartják, minden alkalommal azonos keretek között. A helyszín leglényegesebb jó tulajdonsága, hogy a chicagói O’Hare repülőtértől mindössze 16 km távolságra van.

A verseny legfontosabb jellegzetességei, hogy 4 héten át tart (a női kivételével minden kategória nyolc nap – pontosítás később), és a játékosok nem egy nagy teremben, hanem szállodai szobákban helyezkednek el: minden asztal egy szoba. Legalábbis eddig – de most, hogy tableten fognak játszani: minden szobában csak két játékos lesz: az egyik szobában Észak és Kelet, a másik szobában Dél és Nyugat.

Jelezték, hogy szeretnék, ha a játékosok az interneten self-alert technikával jeleznék a mesterséges liciteket, de ezt a kérést akkor még visszautasítottuk, hiszen a rendszer nem volt ilyesmire felkészítve.

Akkor még úgy terveztük, hogy hárman kimegyünk egy hónapra, és a helyszínen támogatjuk a versenyt. Igaz ugyan, hogy a beutazási tilalom még érvényben volt, de a második hullám éppen leszálló ágban volt, és – mi legalábbis – nem terveztünk harmadik hullámmal.

Az élet azonban nem így akarta. A harmadik hullám miatt a WBF a világbajnokságot elhalasztotta – a tervezett 2021 augusztus-szeptemberről – 2022 február-márciusra (azóta még egy hónapot csúszott), és a USBF is úgy döntött, hogy júniusról októberre halasztják a válogatóversenyt. Ma már tudjuk, hogy a beutazási korlátozást csak novembertől oldják fel, ha egyáltalán – még szerencse, hogy időközben elkészült a felhőből futtatható változata a rendszernek. A versenykiírásba (némileg barátságtalan módon a megkérdezésünk nélkül) beleírták, hogy self-alert lesz (végtére is abban igazuk volt, hogy ez az egyszerű funkció októberig csak belevarázsolható a rendszerbe).

Amire nem gondoltak, hogy a screen + self-alert nem pusztán annyi, hogy ki nyomja meg az alert gombot. Arra is érdemes gondolni, hogy ha Észak mesterséges licitjére Észak alertál, akkor a screen túl oldalán (sőt, egy másik szobában!) ülő Nyugat hogyan tud visszakérdezni, ha érdekli valamilyen részlet? Persze megkérdezhetné Déltől, de az tűnik természetesebbnek (és bridzsszerűbbnek), hogy Északtól kérdezzen. Ez viszont csak írásban fog menni. Így hát a tavasz és a nyár folyamán elkészült egy írásbeli felvilágosítást és egy chatet is tartalmazó változat.

(Off: Akinek van erre ideje, játsszon el a gondolattal, hogy milyen is lenne „self-alertes” világban bridzsezni, screen mellett. Személyes véleményem, hogy ez sokkal nagyobb eltérés a megszokotttól, mint az, hogy tableten vagy kártyával játszunk, de nyilván ebben mindenkinek meglehet a saját álláspontja.)

Nézzétek és drukkoljatok!
A USBF kívánságlistája végül kimeríthetetlennek bizonyult. Ez nem kis feszültséget teremt a fejlesztő csapatban, hiszen senki nem szeretne (elegendő) tesztelés nélkül átadni egy eszközt használatra, de persze egy ekkora presztízsű partnernek nemet mondani sem nagy öröm. Volt, amire végül kénytelenek voltunk nemet mondani, de nem sok dologra.

A beutazási tilalom miatt itthonról fogjuk támogatni a versenyt. Jan Martel főszervezőt három kiváló erő (informatikában járatos bridzsversenyszervező zsűri) támogatja majd, akikkel hetek óta beszélgetünk arról, hogy hogyan kell LoveBridge-dzsel versenyt szervezni – a gyakorlatuk még ezzel együtt is kisebb lesz a kívánatosnál. A versenyek előkészítése és monitorozása itthonról (Budapestről) történik majd, a partik feltöltése, a verseny indítása pedig a USBF dolga lesz. Ez azt jelenti, hogy három mérnökünk (felváltva) – divatos szóval élve – „felveszi” a chicagói időzónát (náluk 7 órával van kevesebb, mint nálunk), és délután kb. fél öttől hajnali kb. fél négy, négyig állnak majd a partner rendelkezésére.
A nyílt válogató verseny online szakasza már lezajlott, és annak, illetve a kiemelési rendszernek köszönhetően a nyílt kategóriában össze is állt a nyolccsapatos „rajtrács”.

Itt „dupla-kieséses” rendszerben játszanak majd a csapatok: az kapja az USA1 nevet, amelyik három meccset nyer vereség nélkül. Amelyik egyszer kikap, de azon kívül minden meccsét megnyeri, az USA2 címet kapja, és az összes csapat, amelyik kétszer kikap, kiesik a versenyből (a fenti linken található ábra ezt mutatja kissé absztrakt módon).

Később ugyanebben a rendszerben játszanak a vegyes és a senior csapatok is. Mivel női válogatottból összesen négy indult, számukra egy azonos logikával megvalósított hat napon át tartó verseny hozza majd meg a döntést. A mezőny itt is összeállt.

A szervezők a lehetőségekhez képest maximálisan megengedőek a kategóriák átjárhatóságát tekintve. Hogy csak egy példát mondjunk, a 2. helyen kiemelt Fleisher csapat éljátékosa (neve szerepelt már ebben a cikkben: Brad Moss) éppen a vegyes válogatón is vitézkedett, és noha nyilván fontosabb számára a nyílt kategória, ha csapata a nyílt versenyen váratlanul kiesne, akkor a vegyesben vigasztalódhat (míg néhányan ugyanezt a szenior kategóriával játsszák el). De hogy egy hölgyet is említsünk: a nyílt versenyen küzdő Donner csapatban játszó Sandra Rimstedt (nocsak, úgy látszik nem csak Svájc válogatottjában találhatunk váratlan neveket) a vegyes válogatóversenyen a Donner csapatban indul (nem elírás), míg a női válogatóversenyen a Cole csapatot erősíti majd – utóbbi azért is érdekes fejlemény, mert a nyílt és a női válogatóverseny egy szakaszát párhuzamosan tartják majd, ha tehát a Donner nem esik ki elég gyorsan, akkor érdekes lesz látni, hogy Sandra melyik csapatot erősíti majd (a Cole csapatnak amúgy öt tagja van Sandrával együtt). (A LoveBridge Vugraphja a maga megújult köntösében)

A USBC természetesen kiemelt figyelmet kap majd. A hivatalos játékidő minden nap 17 órától indul és hajnali 3:20-ig tart majd, kedden indul a verseny. Vugraphunk már új dizájnnal várja az érdeklődőket.

Jó szórakozást!