Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Magyar Ádám - 2010. november 9.

Két egri finomság – 33. Agria Kupa

Optimistán kell az ellenjátékhoz _is_ állni. Van úgy, hogy az embernek J7 az aduja, ráadásul az ellenfél igen hevesen _Egerben vagyunk..._ licitálja ezt a színt, nem sok adu ütést remélhetünk tehát... és mégis, néha a derült égből is potyognak az aduütések.
 
 
 
 


Az ellenfél a treff ász-királlyal kezdett - eddig rendben is volna, de itt valahogy homokszem került a gépezetbe, és ellenem kőrt hívtak, így megúsztam ezt a kalandot 300-ból... Ám elég normálisnak tűnik folytatni a treffet - és akkor nyugat relatíve kis adui elég nagyra nőnek. A harmadik treffre a felvevő megpróbál a tízessel rálopni - néha történnek csodák, de itt most nem, felüllopják. Nyugat lehívja a pikk ászt, hogy megtudjon valamit. Meg is tud, mert a partner a dámát adja. És ha most bátor, és el mer hívni a káró ász alól, akkor az incifinci adu hetes az újabb treff hívás után ütéssé növi ki magát, pedig öt nagyobb adu is van nála - csak nem a jó helyen. Hát nem szemétség? És honnan lehet tudni, hogy el lehet hívni a káró alól? A partner öt káróra emelt, pikk királya nincs, és azt is megfigyelhettük, hogy melyik treffet hívta, amikor lopatott.

A másik partiban viszont már az ellenfél is jól játszott.


Az indulás a káró kettes volt, combine. Megkérdeztem, a tízes nem számít figurának. Tehát mivel nem a semmi tetejével indult, van figurája, ami a dáma, és az a figura ötödik. Az asztalról a kilencessel nem veszthetek semmit, rátettem, ütésben maradt. És most?

Már van három káró, két treff, két kőr és egy pikk ütésem, az nyolc - de párosversenyen vagyunk, még a kilenc is kevés lehet. Ütéseket lehet szerezni kőrben, treffben, és ha esetleg a végén meg lehetne szépen kérni _na jó, nyers erőszakkal rávenni_ Keletet egy káró hívásra, akkor káróban is. De a treff és a kőr közül melyikkel kezdjem? Ha treffel kezdem, és nem jó, akkor nagyobb a baj, mintha kőrrel kezdem, és az nem jó - egész egyszerűen mert kőrben nincs esélyem senkit kényszerhívásba hozni. Treffben viszont plusz esély a tízes, néhány 4-2 ellen is jó lehetek, ha az AK lehívása után a tízes felé hívok. Nyertem, ha szingli vagy dubló figura volt nyugaton, és akkor is, ha 3-3 a szín. Az első ütést meg jó lenne Nyugatnak kiadni, onnan mégis egy fokkal kellemesebb a pikk hívás. Tényleg érdekel, hogy ki melyikkel kezdené a partit.

Mire ezt végiggondoltam, az egyszerű énem helyett felébredt bennem a kalandor: kőrt kértem az asztalról, a későbbi végállásokra és kényszerhívásokra gondolva. Kihagytam, kelet ütött, és pikket hívott. Elengedtem ezt is, ütött a dáma, természetesen visszahívták. Lehívtam a káró ászt, és a kőr AK-t _nem húzott_. Így álltunk ekkor:


A pikk helyzete nagyjából világos volt, a kőr és a káró biztos - így az is kiszámolható volt, hogy a treff 3-3 volt, sajnos kicsit túl későn. Mondhatták volna előbb. Ha most pikket hívok, Kelet üt, és Nyugat nem ütheti át, így Keletnek kell treffet hívnia. Így történt, és most Kelet töprengeni kezdett, majd hosszas tépelődés után kitette a treff dámát. Vajon miből hívta? Ő tudja, hogy van treff királyom _csak a bubival nem lenne invitfogadásom_, de nincs bubim _15 pontom lenne_. És én is tudom, hogy ő is tudja. Ha dáma-bubija lenne, ezt éppenhogy igen hevesen tagadni igyekezne, látva az asztali AT-est, és tudva a kézi királyt - így vagy a bubit, vagy esetleg kicsit hívna _ha azt reméli, hogy a kilences a partnernél van_. Tehát mindez, meg a sok gondolkodás arra vezetett, hogy a bubi Nyugaton van. Épp azon gondolkodtam, hogy vajon hogy tudnám Keletet még ennél is jobban kényszerhívásba hozni, és van-e nála talán mégis bubi, amikor rájöttem: hagyjuk őt már békén, eleget sanyargattuk, és végülis nem hívott olyan rosszat _bár a kis treff az adott kiosztásban buktat {ha Kelet a második treffbe nem felejti el bedobni a a dámát}, de ő arra játszott, hogy nálam a treff kilences is, és majd elrontom_.

Nyugat eddig olyan nyugodtan ült, semmi problémája nem volt, adjunk neki is! Mi van nála vajon? Feltételezésünk szerint harmadik treff bubi, és két magas major lap. Vajon fog-e örülni, ha a treff ász után lehívjuk a káró királyt? Nem örült. Milyen kár, hogy a bridzs nem pontozásos sportág, akkor biztos nem 50%-ot kaptam volna erre.