Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2022. július 7.

Fiatalok a fedélzeten – nyári versenysorozat, 4. állomás

A keddenkénti nyári összetett párosverseny-sorozat negyedik állomásán rekordlétszámú pár jelent meg. Történt pedig, hogy a június utolsó hetén megrendezett Kolibri-tábor sikere kitartott, és a rendszeresen látogató, kevésbé fiatal versenyzők mellett tucatnyi fiatal versenyző is asztalhoz ült. A Kolibri-tábor folytatásaként kilenc kedden át Mezei Katalin és Honti László felkészítő edzést tart nekik a Récsei Centerben. És akinek nem elég az 1-től 5-ig tartó edzés, az egy rövid pizzaszünet után az esti versenyre is ottmaradhat. A többség, tizenketten tehát maradtak, és nemcsak tartották a lapokat, hanem a nagymenő profik előtt két ifjúsági pár: Juhász-Molnár Mirkó Zábrádi Benjáminnal, illetve Dezső Kende Tarcali Barnabással szerezte meg az első két helyet. (Edzésben az U16-os válogatott a lakitelki Kolibri-táborban: balra piros pólóban Zábrádi Benjámin, vele szemben az oszlopnak dőlve kedden győztes partnere, Juhász-Molnár Mirkó – Fotó: Hodosi Péter)

Az egyedül maradt fiatalok tapasztaltabb partnert is szerezhettek – én Máramarosi Ákos frissen végzett gimnazistát kaptam partnernek. Kevés időnk, pontosan három percünk volt megbeszélni a konvenciókat, mivel Ákosék a két hosszú program közti szünetet is – mivel mással? – bridzsezéssel ütötték el. Ákos pszichológusnak készül, és az alábbi partnership problémát is remek érzékkel oldotta meg.

Annyi kiderült, hogy a nagyon erős lapokat négyféle módon indítják: az egyenlőtlen lapoknál a 2 treff 20–22, a 2 káró 23+ pontot jelent, az egyenleteseknél a 2 szan 20–22, a 3 szan 23+ pontot ér. Nyugat 3 szannal indult (talán először kapott 26 pontos lapot, és a nagy örömében egyenletesnek adta el az 5–3–4–1 elosztást a szingli ásszal), és Keleten 12 pontos lapommal nehéz helyzetbe kerültem. A három perc az ászkérdések tisztázására nem volt elegendő, és féltem, akár 4 treffel, akár 4 szannal vagy 5 szannal érdeklődöm, tévútra megyünk. A 6 szannal minimalizálom a félreértési faktort, döntöttem végül. Sok információ tehát nem úszott át Ákoshoz, de ez elég volt a döntéséhez: 23 helyett 26 pont, valamint mind a négy ász – bevágta tehát a nagyszlemet.

Az első két helyezettől is egy-egy partit mutatnék.

A partiban Észak–Dél hevesen védekezett a túlerő ellen: Észak gyenge 2-es pikkel indult, Kelet általában 3 kárót licitált, Dél pedig 3 vagy 4 pikkel zárt. A 4 pikk –1 nem fizetett jól, mert Kelet–Nyugatnak sem az 5–3-as kőrben, sem a 6–3-as káróban nem volt kilenc ütésnél többje. Zábrádi Benjámin azonban szant szívesen játszik: mivel partnere, Mirkó a 3 pikk emelésre ötös kőrjével erőjelző kontrát adott, 3 szannal zárt. Ez a felvétel osztott topszkór lett: ha az ellenvonal nem veszi le gyorsan a három gyors ütését, a felvevő tíznél is többet üthet, a kárók hívására Dél treff és kőr ütéseiből fel kell, hogy adjon.

A 18. partit a végső második helyezett pár ellen játszottuk. Tarcali Barnabás indult Délen 1 káróval, Ákos 2 treffel lépett be, Dezső Kendének nem volt mondandója. Nem beszéltük meg, mi hogyan kényszerít, passzoltam. Most jött el a kulcsmozzanat: Barnabás jól értékelte lapját és 14 pontjával újranyitó kontrát adott, amelyben Kende bentmaradt. Innen már nem volt menekvésünk, végül kontrázott 2 pikkben buktunk kettőt, és nem jártunk jól.

Nevezni már most lehet jövő keddre, sőt, a szervezők párkereső szolgáltatást is vállalnak.