Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Mezei Katalin - 2011. július 18.

Fekete tengersz(l)emek – Két zsűriparti

Az albenai ifjúsági Európa-bajnokságon elkezdődött az U20-asok versenye is, így az eddigieknél is sűrűbb a programunk. Azért megpróbálom viszonylagos rendszerességgel közvetíteni a történéseket. Szombaton a lányok franciák elleni 32 leosztásából kettő is zsűri előtt végezte.

Egy igen erős francia csapat volt az ellenfelünk az ötödik fordulóban. A „kezdőcsapatban” Ormay Krisztina és Fischer Brigitta _nyílt terem, Kelet–Nyugat_ ellenfele az a Marion Cannone volt, aki a 2007-ben Jesolóban az U20-as csapat harmadik helye után 2008-ban Pekingben aranyérmes lett, majd a 2009-es, Brassóban második. A többiek – az „elsőbálos” Laure Favard kivételével – is harcedzett játékos, a brassói ezüstérmes csapat. A zárt teremben Végh Szandra _Észak_ és Gábor Hanna ellen Carole Puillete-et _Kelet_ és Claire Chaugnyt ültette az igen vehemens francia kapitány.

A BBO közvetítette a fordulót, így a csapatkapitányok csak a lobbyban izgulhatták végig a meccset. A 3. leosztásban egy tömött mans 3 szannal felírtak a franciák 11 IMP-t. Aztán a 9. partiban egy fura licittel sikerült nekik felvenni egy bell szlemet, amiből a mieink érthetően csak gémet játszottak. A magyar lányok az elején csak két töredékírással tudtak válaszolni, de a félidő második felében aztán egyértelmű volt a „mezőnyfölényünk”: a 14., a 15., és a 16. leosztásban is gémerejű írásunk született. 51–33 ide. Mi elégedetten ültünk „babérjainkon”, amikor jött a hír: a francia lányok kapitánya berontott a zárt terembe, zsűrit követelt, és a 15-ös leosztás asztalnál született –1 eredményét próbálta egyenlőre módosíttatni.

A történet a maga pőre valójában a következő volt. A felvevő Nyugat _Claire Chaugny_ érzékelve, hogy időzavarban vannak, elterítette hétlapos végállásban a felvételét. Aduhívást mutatott, hogy kiadná a Szandránál lévő dámát, és egyenlő. Észak jelezte, hogy neki a pikk dáma ütés után van még egy magas kőr tízese, így az eredmény –1. A felvevő elfogadta ezt, a partnerével való hangos szóváltás után beírták a bridzsmate-be az eredményt, és leokézták. Lejátszották az utolsó leosztást is, amikor megjelent a franciák kapitánya, hogy a terítés nem is úgy történt.

A zsűrik először elfogadták a francia kislány történetét _a kapitány „fordításában”_, amit a BBO-s közvetítő is megerősített. Hosszú türelmes okfejtésünk végül eredményre vezetett. Az első zsűridöntéskor nem ment át minden információ. Azt gondolták, hogy a magyarok reklamálnak utólag, a teljesített gém miatt, miközben az asztalnál nem hívtak a játékosok zsűrit a rossz terítés miatt. Mikor megmutattuk a leokézott eredményt, valamint a BBO-n lezajlott beszélgetést, ahol a nézők kérdésére az operátor megerősítette a terítést és a bukást, visszakaptuk a partinkat. A franciák nem nagyon akarnak beletörődni a dologba, többször nyaggatták a zsűrik Hannát, hogy valójában Claire Chaugny nem is fogadta el ezt az eredményt.

A második félidőben sem javult a helyzet: az alábbi partiban hívtak a franciák zsűrit, mert Észak nem látta Brigi jelzését, hogy gyenge szannal indult első helyen _Észak és Kelet van azonos oldalán a screennek_.


Észak zsűrit hívott, amikor leterült az asztal, mondván ő nem látta, hogy Kelet kopogott volna _Brigi lengette az alert kártyát, de nem tette az ellenfél licitoldalára, ahogy azt szabályosan kellene_. A francia lány azt állította, ha ő tudta volna, hogy nem erős a szan, kontrázik a 2D helyett, és akkor egészen másként megy a licit. A zsűri szerint a kontrára Fischer Brigi 2 treffet mond, Dél 2 kőrt, Szandra kontrázik, és Kelet 3 treffjére most már nem mond 3 szant, mert „megijed”_!?_.

A zsűri hozott egy konvenciókártyát, ami eddig nem forgott közkézen _a hivatalos, ami az asztalnál volt, másként volt kitöltve_. A hivatalos konvenciókártyán ez szerepel:
VS NT
DBLE: 4/3M+1sing in a minor _5431, 5440, 6430_
2Cl: LANDY
2D: 6 in a major
2H/Sp: 5H/5Sp and 4m
in bal.pos. same
2_ VS WEAK 1NT: LANDY/Transfers/DBLE=14HCP+responses Transfers
3_ VS 1NT OVERCALL: 2Cl: Both majors if opening of 1Cl/1D
Transfers, double >9H

Száz euró díj megfizetése mellett leadtuk az óvásunkat. Az érveink:
1. Észak falsot licitált, a 2 káró a hivatalos konvenciókártyájuk szerint semelyik helyzetben nem jelent kárót, őt a licitben nem befolyásolta, hogy nem látta_?_ az 1 szanra a kopogást.
2. Ha Észak mégis kontrával nyitna, ugyanúgy menne a licit részünkről, mert Nyugat most is csak arra az információra mondta be a 3 szant, hogy Keletnek hosszú treffje van. Ez az információ Észak kontrája esetén is rendelkezésre áll.