Kezdőoldal

Bár ismernem kellene, de nem láttam/olvastam a jedikről szóló univerzumot. Arra viszont emlékszem, hogy először úgy volt, hogy nem nézem meg a Csillagok Háborúja című kultfilmet, aztán ez úgyis maradt. Szóval csak hallomásból tudom, hogy jedi, a főszereplők egyike valamilyen pozitív hős. Bár hős nem vagyok (egyelőre), de amint megtudtam, hogy idén is lesz adományozó verseny, gondoltam egy nagyot, és jelentkeztem a szervezőknél, hogy ha méltónak tartanak, akkor vegyenek be a licitálható játékosok közé. Kockáztattak és belevettek, így lettem én is jedi.

A már hagyományosnak számító A jedi visszatér elnevezésű kétfordulós párosverseny célja a Kolibri-program támogatása. A verseny előtt a szövetség meghirdette azoknak a játékosoknak a listáját, akik vállalták, hogy játékukkal támogatják az MBSZ ifiprogramját. A játékosokra bárki licitálhatott, a licit győztese pedig megkapta a jogot, hogy azzal a játékossal játsszon a versenyen.

A legnagyobb összegért Jalsovszky Janka kelt el, érte 100 ezer forintot fizettek. Meglepetésemre én lettem a második 60 ezerért, a harmadik Dumbovich Miklósra pedig 50 ezer forintig licitáltak.

Kis pánikszerű közjáték előzte meg a versenyt, ugyanis már indulófélben voltam, amikor partnerem, Winkler István hívott, hogy nem érzi jól magát és lemondta a versenyt. Puff neki, gondoltam, és azonnal értesítettem a szervezőket, hogy baj van. Kis szerencsével sikerült új partnert találniuk, akit természetesen elfogadtam, így a fiatal és ígéretes Érsek Laurával vágtam neki a kalandnak. A licitrendszer megbeszélése kb. 5-6 percet vett igénybe, mert több időre nem futotta, így abban állapodtunk meg, hogy lehetőleg ne adjunk egymásnak rejtvényeket. Mivel voltak a mezőnyben olyanok, akik még meg sem születtek, amikor én már abbahagytam a versenyjátékot, és számos olyan régi motoros is játszott, akikkel közel 30 éve nem találkoztam, elhatároztam, hogy leülés előtt minden asztalnál kezet nyújtok és bemutatkozom. Ez a viselkedés némi sokkhatást váltott ki majdnem mindenkinél, mert ehhez a magatartáshoz nem szoktak hozzá, de emlékeim szerint előző életemben a két háború között így viselkedtek a hölgyek és az urak, ha bridzsasztalhoz ültek. És képzeljétek el, rögtön barátságos(abb) lett a hangulat! És olyanok is akadtak, nem is kevesen, akik visszamosolyogtak!

Bevallom, kicsit babonás vagyok a legelső partit illetően, ezért drukkoltam, hogy ne egy átmenetváltásos beszorítással kelljen azonnal megküzdenünk, hanem egy laza, lehetőleg ne átlag alatti leosztással kezdjünk. Mert a rossz kezdés olyan, mint lóversenyen a vesztes futam: nyerni utána még lehet, de visszanyerni soha. Megnehezítette a dolgot, hogy titkos kedvencem, az eddigi egyetlen magyar bridzs világbajnoknő, Fischer Brigitta volt a tőlem balra ülő ellenfél, aki Talyigás Andrással játszott. Az első partiban topszkórt írtunk, mert az 1 szan indulásunk elleni közbeavatkozás egy feltehető licitfélreértés miatt nem volt nekik sikertörténet. Aztán az alábbi játszma következett.

Nem szeretek párosversenyen minor színű felvételeket játszani, ha nálunk van a pikk, ezért adtam felüllicitet a két treff válasz után, hátha 2 pikkre vagy 2 szanra igazít a partner, mert úgy éreztem, hogy 3 treffet még bármikor mondhatok. Nem így történt, mivel a 2 kárót Brigitta megkontrázta, és csak 3 káró után kerültem újra sorra, végül 3 pikkben kötöttünk ki. A káró kezdés elég rosszul érintett, mert nem szerettem volna az asztali pikk nyolcassal lopni, ezért kis cselhez folyamodtam: az első két káróra a hatost és a bubit tettem, eljátszva a dubló káró bubit tartó színjátékost. A minicsel bejött, mert treff folytatásra 10 ütést vittem haza, ami 90 százalékos partit ért. A Most kéne abbahagyni című Kovács Kati sláger jutott eszembe, és az is megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha stikában elhagynám a termet. Végül úgy hessegettem el ezt a kósza gondolatot, mint Fülig Jimmy az ünnepiesen részeg Wágner urat Rejtő Jenő regényében.

A következő parti azt igazolta, van úgy, hogy a fiatalos hév és vakmerőség az ellenfelet segíti.

Bellben 14 ponttal és passzos partnerrel szemben akkor sem szerencsés 1 szannal közbeszólni, ha a kéz felértékelhető, mert jók a középlapok. Minden asztalon 4 kőrt buktak simán vagy kontrázva, egyedül Bárczy Péter kapott segítséget és elégedett meg a 2 kőr felvétellel és a topszkórral.

Az 5. leosztásban kiderült, hogy az idősebb korosztály egyik vezéralakja se ment a szomszédba, amikor 19-re húzott lapot.

A 3 szan simán bukik, ha Keletnél dubló a kőr ász és Nyugat nem kezd figurával, de az 5 treff sem él meg, a 6 treff meg pláne. Kelen Károly biztosan ismeri a Csepeli-mondást: „Lehet írni jó licittel, rossz licittel, jó játékkal, rossz játékkal.” De gondolhatott arra is, mint Woody Allen a Fogd a pénzt és fuss! című filmben, hogy nem kell ide semmi cicó, és lesz, ami lesz alapon bemondta a szlemet. És bejött, mert osztatlan topszkór lett a végeredmény! Ezzel az erővel persze mondhatott volna 6 szant is, de ez legyen már a kákacsomón is görcsöt kereső irigykedők vigasza.

A versenyen sokat hibáztam (mert a bridzs a hibák játéka), de az alábbi volt a legnagyobb szarvas, mivel a tuti helyett a szürökre mentem rá, és abban bíztam, hogy Nyugatnál csak ötös a pikk és nála van az egyik treff figura. Nem így volt, és csak kicsiny vigasz, hogy akadt olyan is, aki hatot bukott a 3 szanban. A parti csak kőr dáma kezdésre problémás, de pikkre alapozva oly egyszerű a játék, mint a faék.

A 9. leosztásban a kőr király helyzetén múlt a szlem.

Ha Észak 3 treffel indult és Kelet közbeszólt 3 pikkel, akkor 5 treff után tényleg nem kell semmi cicó: 6 pikk és függöny. Arra azért nem gondoltam a bukás után, hogy osztott nullás lesz a parti. De az lett, mert ilyen a szelavi.

Emlékeim szerint szünet következett, és meglepetésemre az első helyen álltunk (bár ebben nem vagyok egészen biztos, de valaki azt mondta). Ekkor felvetettem Laurának a gondolatot, hogy lépjünk le, mert a csúcson kell abbahagyni, de tudta, hogy csak viccelek, és azt hiszem, hogy sejtette is. A szünet után néha elvesztettem a fonalat, mert elszoktam már a stressztől és nem tudtam végig koncentrálni, de Laura továbbra is kiválóan játszott, bár néha – ahogyan párosversenyeken előfordul – a szerencsén és/vagy a női megérzésen múlt pár dolog.

Szélsőséges elosztású kártyákat osztott a gép a 2. forduló 5. partijában. Volt itt minden, kontrázott 5 treff és 5 pikk teljesítés, de bukás is. Az ilyen leosztásoknál gyakran nem tudni, hogy ki ment kit, ezért a mi 6 treffes mentésünk sem volt ritka.

Az 5 pikk kőr kezdésre gond nélkül hazaér, treff indulásra azonban nem könnyű teljesíteni, és nem is sikerült.

A 8. leosztásban 3. helyes 2 pikk indulás után Dél pikk királya ász értékűvé vált, ezért a szlemet esetleg bemondhatta volna. Ezt egyedül Hegedüs Orsolya tette meg, és a jutalom nem is maradt el, mert az írás bő 93 százalékot hozott.

A 14. leosztásban Szabó Csaba megoldhatatlan feladat elé állított, amikor 1 szan indulásom és két passz után 5 ponttal passzosként kinyitotta a licitet.

Azt hiszem, hogy talán az elsőség is ezen a játszmán múlt (meg a többin), mert a partiban a káró ász és dáma helyzetét kellett eltalálni. Aki a fenti licitmenet és a játék alapján kis káró hívásra a királyt teszi az asztalról, az vagy festi magát, vagy jól ismeri Szabó Csabát. Csaba a lejátszás után elnézést is kért, de ez teljesen felesleges volt, mert nekem akkor is tetszenek az ilyen manőverek, ha más hajtja végre, és nem én, így a végén mindketten barátságos mosollyal távoztunk az asztaltól.

A hendikeppel módosított versenyt a Nagy Zsófia–Kelen Károly páros nyerte, melyhez ezúton is gratulálok. Mi lettünk Laurával a másodikak az ifjú Nguyen-Kovács My Linh–Kemény Márk kettős előtt. Dicséretes, hogy a két „veterán” mellett a fiatalság győzedelmeskedett, ami a jövő szempontjából mindenképpen ígéretes.

Az ismert okok miatt még sose játszottam tabletes versenyen, de nagy híve és támogatója vagyok a Lovebridge-nek, és nagy gondot nem is okozott a tabletek kezelése. A játéktér felülete jól tervezett, és ha több idő lett volna kikísérleteznem a rendszer beállításait, akkor talán jobban tudtam volna a lapokra koncentrálni, de ez természetesen nem a Lovebridge hibája. Ami a kezdeményezést és a rendezés illeti. Az ötlet annyira jó, hogy karácsony tájékán akár meg is ismételhető, például valamilyen sorsolásos formátumban. Budapesten az 1930-as években nagy sikerrel rendeztek ilyen „szerencse-versenyeket”, ezeket talán fel lehetne újítani. A zökkenőmentes rendezést és a kiváló szervezést is csak dicsérni tudom, és azt tapasztaltam, hogy a régi, morcosabb hangulat mindenképpen előnyösen változott. Ha hívtok, legközelebb is örömmel jövök, találkozzunk jövőre veletek ugyanitt!