Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

András Imre - 2020. július 15.

Majorgémek és -szlemek I.

Nemrég összeállítottam egy terjedelmes irományt. A majorbeli találkozás utáni szlemekről szólt. Az anyag bőséges, apró ötleteket is tartalmaz, viszont egybefüggően már hosszú. 5 részre szabdaltam és megadom a tartalomjegyzékét. A rövid színű kiosztásokkal kezdek, majd a gémforszos majorbeli találkozással folytatom. Lényegében a 3 major magasságában jön el a döntés ideje. Majd vizsgálom a 19 figurapont körüli indulásokra adott majoremelést, illetve az indulótól adott majorcsatlakozásokat. A sorozatot három részben adjuk közre.

Tartalomjegyzék
1. Egy kedvcsináló parti az extrakérdésre és néhány rövid színt tartalmazó kiosztás
2. Közös alapokon (Korai gémforsz után a 3 majorig tartó út)
3. Gyakorlatias serious a 3 major felett és a királykérdés
4. Minor/major indulás utáni major összeemelések
5. Közbeszólások és összefoglalás

1. Extrakérdés és szinglis kiosztások
Ebben a részben a rövid színt tartalmazó azonnali nemesemeléssel foglalkozom, illetve az induló második licitével, ha az minisplinter, splinter. Vagyis négyes az adu és van rövidség. A licit mehet gémforszon, splinteren vagy Bergenen át. A 2 majortól a 3 majorig vezető liciteket a második részben mutatom, ott is lehet rövidség, de az elv ugyanaz.

1 pikkel indulunk, 3 treffel a legjobb Bergen-emelést kapjuk. 3 káróval kérdezzük a rövidséget és szingli kárót tudunk meg, egybekötve egy ásszal! Potenciális extraütését is tudakoljuk és egyet ígér. Minthogy mi már tudjuk mi az extraütés, bemondjuk a 6 pikket és pontosan az ígért lapot kapjuk.

Mi az extraütés? Hogyan kérdezzük?

Az értékelés kicsit szubjektív. Maximum 3 extrát licitálunk.

A rövid adusnál:
ÜTÉSES: legalább négyes színben a színbeli AK utáni biztos ütések, például AKQJ két extra. (AKD~0,5)
LOPÁSOS: Ax/Kx vagy szingli ász/király a partner licitált színéből =1.
MAGASÍTÁSOS és korábban ígérte az ötös hosszúságot: mint az ütésesnél. AKQxx=1. Hosszabb színre az AKDxxx =1,5 és jó híddal, tízessel lehet 2. Az AKQJxx értéke 3.
MAGASÍTÁSOS és nem ígért ötös hosszúságot, de van: egy magasfigurával <1.
2 magasfigurával =2, hárommal =3. A hatos „váratlan” hosszúság 2 magasfigurával =3.

A magasításos és lopásos extra nem adható össze, de az ütéses mindegyikhez hozzáadható. A kisebb érték felkerekíthető, ha van biztos átmenet, jó az adu vagy a licitáló úgy érzi.

A hosszú adusnálaz ötös adu további lapjai, 7 adu=2 extra. Itt is egy szolid mellékszín (AKQJ) ász-király utáni ütései érnek 2 extrát. Aki négy adut ígért, a jó 5-6 adu =1-2. Rossz lappal értékelje le.
A 4–4-nek licitált adunálpartner színében az Fx ~ 1. Ötös aduval, némi egyéb plusszal ér 1 extrát.

Az extraütés bemondása: Az adu dámával együtt, kételemű spirálban. Külön is kérdezhető. Ha Relé1 az adu dámát tudakolja, akkor Relé2 az extrák számát. Ha kiderült az adu dáma, akkor Relé1 az extrát firtatja. Az 5M –2 licit még kérdezi, 5M –1 már nem. A 4 major feletti ászkérdés után (többnyire) nem fér be külön az extrakérdés, de az adu dáma kérdésére mondjuk az extrát is.

A rövidség kiderülhet a válaszoló splinterével (1 pikkre 4 minor vagy 3 szan/3 kőr/4 kőr, ki hogy szereti, és az 1 kőrre 4 minor vagy 3 szan/3 pikk.), vagy az indulótól adott minisplinterrel, illetve indulótól adott splinterrel.

A válaszolótól adott splinter minimális gémforsz, 10–12 figurapont. Ezt legjobb lenne ötös aduval játszani. A hasonló erejű négyes adus rövidség Bergenen keresztül menne, a partner 3-s leállására jönne a gém. Ugyanis az ötödik adu eggyel több lopást biztosít, erre egy példa.

1 pikk                                                 3 szan (öt adu rövid kőr)
4 káró (RÖK, ászt kérdez)                 5 treff (2 ász + adu dáma)
7 pikk

A 4 treff kérdezné RÖK-kel a kőrt, hogy sikén-e. Csakhogy ásza van, a rövidséggel nem bíbelődik, ászt kérdez. Tudván az 5 adut, nyugodtan landol 7 pikkben.

RÖK= a rövidség pontosítása és az ászkérdés összekapcsolása. 0 kulccsal minél hamarabb mondjunk 4 majort. Kiderült rövidségnél Relé1: szingli vagy sikén? A Relé2 csak az ászokat kérdezi. 4M fölött nincs, máskor van.  4M –1 az utolsó, ami rövidséget is kérdez.

A rendes RÖK-válaszok:
*1: sikén (a rákövetkező relé kérdezi a kulcsokat, a szokásos séma szerint)
*2: szingli 0/3 ász, (0 ásszal legjobb a 4 majorra ugrás)
*3: szingli 1/4 ász
*4: szingli 2 ász, nincs dáma
*5: szingli 2 ász, van dáma

1 káró                                              1 pikk
3 kőr (minisplinter)                          3 szan (kérdez, a 3 pikk leállás lenne)
4 treff (sikén)                                   4 káró (ászkérdés)
5 treff (2 ász + adu dáma)               5 káró (extrák?)
5 szan (kettő)                                  6 pikk

Mi volt a 2 extra? Az AK utáni biztos (gyors) ütések. Az AKQJ9 már 3 extrát érne (eső tízest számolva).

Mi a minisplintert? Közéugrás. Az 1-es színindulás után a partner 1-s magasságú válaszára az induló a saját színe és a partner színe közé ugrik, egyszerű esetben a 3-s magasságon. 17–19 asztali pont. (21 asztalival is mondhatja, partner leállására gémet mond).

Egyszerű minisplinterek:
1 treff–1 kőr erre a 3 káró, 1 treff–1 pikk erre a 3 káró, 3 kőr, 1 káró–1 pikk erre a 3 kőr.

Kiegészített minisplinterek, partnerek megbeszélése alapján:
1 treff–1 kőr: 2 pikk=pikk rövidség, mert a káró mutatható, például az előző licitben 3 káró.
1 káró–1 kőr: 2 pikk=fekete rövidség, 2 szan relé, 3 treff/káró válasz pedig alsó/felső.

Az induló nagy magasságú splintere akkor fordul elő, amikor az induló 1 minorral indul, erre 1 major jön, és az induló erősebb a minisplinternél (vagy nem akarja/tudja licitálni). Például:

1 káró                                                 1 pikk
4 treff (nincs közéugrás)                    4 kőr (a gyenge kérdez ászt, de ez a legjobb)
4 pikk (3 ász)                                     4 szan  (adu dáma?)
5 treff (nincs)                                     5 káró (extra?)
5 pikk (együtéses)                             6 pikk