Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bánki Zoltán, Upor András - 2019. május 23.

Helyzetjelentés Veszprémből – Csillagtúra Veszprém körül

A cikk írói 46 éve találkoztak először – a BME vegyészkari(!) bridzsbajnokságán.

– 1968-ban csatlakoztam a veszprémi Vegyipari Egyetem alakulóban lévő bridzsklubjához – kezdte emlékezését Argyelán János, a Gyela. Az akkor még csak 600 fős egyetemi kollektíva családias légkörében oktatók és hallgatók együtt ismerkedtek a bridzs alapjaival, játszottak szinte minden nap.

A heti háziverseny minimum 10, általában 12-14 asztalos körmérkőzésen zajlott, a kezdetleges tokokat házilag varrták, horgolták a szimpatizánsok. Gyela kollégista szobatársaival alkotott egy csapatot és neveztek először országos versenyekre az egyetemi kulturális bizottság támogatásával, nem is eredménytelenül. Meghatározó hallgatók Gyelán kívül: Árvay Gyula, Dombi András, Kürti Sándor, Varga László. Az oktatók közül ki kell emelni Straub professzor nevét. Ezt az időszakot nevezhetjük a veszprémi bridzsélet első aranykorának. A következő időszakból pedig a később Pécsre költöző Szvitacs István szervező munkájára fontos felhívni a figyelmet.

Az egyetemi karok későbbi bővülése érdekes módon visszaesést hozott a játékosok számában.
A párok, csapatok összetétele, a helyszínek változtak, a szervezők jöttek-mentek, de Gyela lelkesedése és játéktudása fél évszázad alatt sem kopott meg. Idén márciusban újkori párjával, Nagy Attilával (a Favágó) és a Vincze Ottó, Derzsenyi Tibor, Argyelán János, Nagy Attila csapattal (a képen balról jobbra) egyaránt második helyezést értek el a siófoki vidékbajnokságon.


Manapság a veszprémi bridzsélet már nem kötődik kifejezetten az egyetemhez, sőt magához a városhoz sem. Új, önzetlen szervezők felbukkanása, illetve a Balaton vonzásának felfedezése mégis új lendületet hozott. A nemrég átalakult veszprémi Viadukt Bridzsklub a Csillag utcában székel, az innen indítható 15 km-es sugarú „csillagtúrán” az alábbi helyszíneket érhetik el a bridzsbarátok:

Helyszín Játéknap Kapacitás Versenyigazgató Telefonszám
Alsóörs hétfő 6 asztal Sinka László 30-947-2293
Almádi (Veszprém)* szerda 6 asztal Sinka László  
Balatonfüred** kedd   Nagy Attila 30-491-0090
Veszprém csütörtök 10 asztal Kerekes Sándor 70-252-5259

*az almádi klub az idei évtől Veszprémben működik
**a füredi klub májustól szeptemberig tart nyitva

Míg az alsóörsi és az almádi összejövetelekre inkább a társasági jelző illik, addig a veszprémi rendezvényeken az igazi versenyszellem dominál.

A Viadukt bridzsklub elnöke és motorja Kerekes Sándor, a Guris.  Szorosan együttműködve Sinka Lacival ők szervezik és vezetik a különböző tornákat.

A házilag készített eszközök elfoglalták helyüket a múzeumban. A klub technikai felszereltsége (osztógép, bridzsmate-rendszer, az értékelő programok folyamatos fejlesztése) és a tornavezetők szakmai felkészültsége lehetővé teszi akár 15-20 asztalos versenyek megrendezését is. Érdekesség, hogy a klub honlapján (www.vbridzs.hu) keresztül az otthon szurkoló családtagok akár élőben is követhetik a háziversenyek alakulását!

Kerekes Sándor rengeteg önzetlen társadalmi munkája mellett mára a klub egyik éljátékosa lett. Tavaly Debrecenben Hites Viktorral megnyerték a páros vidékbajnokságot, a Bakonyi Betyárok néven futó csapatukkal pedig 2. helyezést értek el, majd bejutottak az országos 8-as döntőbe is. (Bakonyi Betyárok: Hites Viktor, Kerekes Sándor, Upor András, Kiss Zoltán)


A honlap statisztikái szerint a tavalyi évben több mint 70 játékos fordult meg legalább egyszer a klubban, a rendszeres látogatók száma mintegy 35-40 fő, ami esetenként 5-9, átlagosan 6,5 asztalszámot jelentett 2018-ban. Az átlagéletkor – az országos tendenciáknak megfelelően – nem túl alacsony, és ezen eddig a megtett különböző erőfeszítések sem tudtak igazán változtatni.

Az egész napos rendezvények sorában szerepel az idén XI. alkalommal kiírt Fűzfő-kupa párosverseny és a közelmúltban 14 csapat részvételével lezajlott Veszprém-kupa. Az éves naptárt a különböző névnapi, Mikulás napi stb. versenyek színesítik, és igazi kuriózum a nyári strandbridzs Almádiban. Mindez alátámasztja, hogy a bridzs több mint egy játék, a helyi társasági élet egyik színtere. (László nap az almádi strandon, előtérben a Majoross házaspár és Sinka László)

Végezetül álljon itt egy érdekes tavalyi leosztás Balatonfüredről, Nagy Attila elemzésével:

A játék pikantériája, hogy a kétszeri dob-lop hívást mind a kétszer a kézi, hosszú aduval kell lopni, aminek következében Nyugatnak már a harmadik ütés után több aduja marad a király-bubival, mint a kéznek vagy az asztalnak. Az asztalról mindkétszer kárót dobunk. Aztán fordul a kocka, a felvevő az adu ász lehívása után a felmagasodott kézi kárók hívásával dönti romlásba Nyugat aduit.