Gasztro-konvenció – Pécsi, siklósi emlékek

Régebben, úgy 30-50 éve négynapos versenyek voltak. Az utazás többnyire vonattal történt, a pécsiek elintézték a különkocsit, ott már csütörtök délelőtt „megkezdődött a verseny”. Kocsival is sokan érkeztek, akkor még 202 km volt Pesttől Pécs, nem volt autópálya. Mióta van, azóta 260 km az út. A dunakömlődi halászcsárda halászlevével, pogácsájával biztos pontként szolgált odafelé is, meg hazáig is. Jönnek elő a pécsi emlékképek, sorra. Séta a belvárosban, vásárlás a Nádorral szembeni delikáteszben, így estére megvan a muníció a szállodaszobai elemzéshez. (A pécsi Király utca 1972-ben – Fotó: Fortepan)

A Király utcában a sok kis cukrászda, étterem, és az utca végén, már a Búza térnél a húsbolt a meleg kolbásszal. Meg a sok kis pizzéria. Verseny előtti süti, kávé, fagyizás (mazsolás puncsfagyi...) a Mecsek cukrászdában. Aztán megjött a Meki is Pécsre.

A délelőtti múzeumlátogatások – Amerigo Tot, Vasarely, a Zsolnay-múzeum, a Csontváry-kiállítás. Meg a pécsi dóm. Meg a dzsámik. A pécsi színházi előadások s a kaszinó nekem kimaradtak.

Nem lehetett úgy végigmenni az utcákon, hogy ne találkoztunk volna bridzsezőkkel, akár Budapestről, akár másik városból jöttek, akár a helyiekkel.

A főposta, postapalota régiesen szép épülete, a Széchenyi tértől lefelé a Rákóczi–Bajcsy-Zsilinszky útkereszteződés, ahol a gyalogosok egyszerre kelhettek át zöldnél minden irányba, a kínai étterem a pekingi kacsával. A télen letakart Eozin-kút.

Az uszoda, ahol versenyeztünk egymással, a mecseki kilátó – amelynek presszójából papírrepülőt dobáltunk, s nézhettük azt hosszú percekig, ahogy száll, majd apró pontja eltűnik az erdőben –, az állatkerti kirándulás.

A vasúti vendégszobák a MÁV-szállón, kispénzűként nagy segítség volt, ezúton is köszönet érte a szervezőknek, mögötte egy lángosos oldotta meg többször is ebéd gondjainkat, de a pályaudvarnál van kínai is, meg volt tejbegrízes, büfés, kisvendéglős. A MÁV-szállón jól jött a füldugó, hajnalban a vonatok és a hangosbemondó ellen. Cserébe remek hűtőszekrénynek bizonyult az ablak, és nagyokat lehetett zuhanyozni.

Még régebben az Eszék étteremben volt a verseny, ott a kétszemélyes Eszék-tál és egyéb szerb ételek, s a mindenkori pécsi sörök működtették az ízlelőbimbóinkat. Emlékszem, ott sokan nem várták meg az eredményhirdetést, siettek a vonathoz, kocsijukhoz. Akkor még kézzel számolták az eredményeket.

A pécsi vásárcsarnok sokszor megért egy sétát, közel esik az Eszékhez, némi ételt, italt, helyi specialitást ott is fel lehetett tankolni.

Elbűvölő a Palatinus gyönyörű versenyterme, a Pátria modernsége. A szombat esti Patton elmaradhatatlan.

Sokat hozzátett a versenyek sikeréhez a Bari és a Decleva házaspár, Sülle, Schweitzer szervezőmunkája, Árvay, Éliás, Harsányi, Horváth, Kollár, Matheovits, Starkey, Szvitacs, Temesi, Trinn, Vágiék és a többiek: Kovács, Matavovszky, Répássy, Starkey, Weisz, Zalai – mindannyiójukat lehetetlenség felsorolni – kedves, közvetlen segítőkészsége. Többször is meg voltunk hívva egyikük-másikuk otthonába.

A „pécsi forgó”: Árvay–Bari–Harsányi–Matheovits, majd később Éliás. A pécsi élcsapat, akik egyforma rendszert – még Blue Clubot is – játszottak, körbe játszva, időnként egymás közt párt cserélve.

Nyaranta is volt párszor pécsi verseny, és sokunknak adatott meg az is, hogy a Magyar Kupa-döntő vidéki fordulóját Pécsett játszhatta. Emlékszem a Bari házaspár egyik ilyen kedves vendéglátására, meg arra, hogy egy kontrázott felvételben sikerült nagyot buknom: Bari Pityu az első adandó alkalommal „elment az útból”, lehívta a szingli adu ászát, majd átadta az ütést Árvaynak, aki az eredetileg harmadik Kxx-éből adu király-adut játszott ki, összetörve keresztlopási álmaimat, lehetőségeimet.

Valamint a siklósi versenyek, a várban. Ódon falak, folyosók, a Tenkes kapitányából jól ismert várkapu, kapubejáró, udvar. Borozó a pincében, hangulatos büfé a versenyen, szép kilátással az egyik mellvédről. Emlékszem, az egyik pároson valamelyik égtájnak tízlapos színt osztottak. A siklósi vendéglők, de még inkább pár kilométerre a csodálatos harkányi strand, mellette a piac (egyszer vettem ott egy fából készített gyűrűt) és a lacikonyhás bódésor, ott is gyakori a csevapcsicsa, pljeskavica. A bridzsezők strandprogramja: a focizás, tollaslabda, úszás vagy csak üldögélés a meleg vizes meg az egyéb medencékben.

A több mint negyven esztendő alatt Pécs és környéke sok arcát megmutatta, de megélni mindent csak a helyiek tudnak. Ők pedig másként élik meg.

Sok volt a változás. Több helyzetkép, emlék már nem fordul elő többé, nem jön elő sosem. Másoknak nyilván más ezer emléke van, azok is mögöttünk maradnak. A fentiek az én Minkowski-terem, -síkom emlékei.

A legnagyobb és legerősebb vidéki klub volt a pécsi, 70-80 játékossal. Sokan elmentek már közülük is... Utánpótlás alig van, fogy és öregszik a bridzses közösség. Manapság a Vasutas Művelődési Házban játszanak hétfő esténként néhány asztalon. A PVSK bridzsszakosztálya rendszeresen vett részt a Vasutas Eb-ken, győztesként is. A jelen időkben a pécsiek hivatalosan a Nagykanizsai Bridzs SE színeiben szerepelnek.