Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

András Imre - 2019. április 3.

Beszorítás magyar módra IV./IV – Négyszínű beszorítás

Mikor az elérhető bridzskönyveket mind elolvastam és bennük a beszorítások kavalkádjával találkoztam, gyűjtögetni kezdtem a témához tartozó partikat. A fecnikre felskiccelt állásokat borítékokba csoportosítottam egy jövőbeni nagy rendszerezés végett. Saját elképzelésem vezérelt, a védett színek, színelemek szerint szedtem csokorba őket. Az elmúlt hetekben, engedve az önkényes választásnak felidéztem bridzsapáink egy-egy gyönyörű partiját. A beszorítások bámulatos világából szemezgetve az egyszínű préstől jutottam el a négyszínű változatig.

A kétoldali, három színben történő – a színeket betűkkel jelölve: ABC-ABD – beszorításoknál a szorítás négy színben valósul meg, csakhogy egy védő pontosan három színben szenved. Ennélfogva az ilyen kiosztások, bár kellemetlenül összetettek, nem egy oldalt érintő négyszínű szorítások. Akkor hogyan eshet meg a négy színben való szorítás? Hiszen nincs ötödik szín, amelynek a meghívására a négyszínű védő kiszenvedne. Találgatás helyett nézzük az alábbi példát, mely szerepel készülő könyvemben:

Dél helyén éppen azon morfondírozunk, hogy a nagyszlemhez mindkét piros színnek húznia kell, amikor egy kisördög a fülünkbe dörmögi, hogy a piros színek nem húznak, rossz a pikk impassz és kiadó egy treff, vállaljuk el az egy bukást. Erre egy kisangyal csak annyit súg a másik fülünkbe, hogy várjuk meg az indulást!

Az ilyen, egy oldalt érintő négyszínű szorításkor az indulás miatt a felvevő kezében kimagasodik egy látszólag nehezen kezelhető szín. Ezután ezzel a színnel folytatódik a facsarás, akár mindkét ellenfél vállára terhet rakva. Tulajdonképpen a látott lapokkal a példa nem nehéz. Nem pikk támadás 2 ütést ad, egy pedig könnyen szerezhető. A pikk indulás egy ütést ad és az adott kiosztásban szerezhető még két ütés. Ugyanakkor Észak kezéből semmilyen indulásra sem teljesíthető a felvétel. Tessék kipróbálni!

Úgy tűnik, hogy a többihez hasonlóan, a négyszínű szorítás sem áll magában, egész család vár felfedezésre. Hiszen a színelemek száma szerint a 4–0-s védelem mellett elképzelhető a 4–1, a 4–2, a 4–3 és a 4–4 típus is. Ez utóbbit a „beszorításszakma” oktagonális névvel illeti.

A következő példa különleges, mert Nyugat négy színben válik áldozatává egy nem anyagi kényszerhívásnak. A támadás semmilyen közvetlen előnyt nem nyújt a felvevőnek. Mégis, alaposabban belegondolva, bármivel is indul Nyugat, a 7 szan teljesíthető.

Hol van a kutya elásva? Az impasszokban. Minden impasszt beleszámolva vihetünk 3 pikket, 3 kőrt, 4 kárót és 2 treffet, összesen 12-t. A tizenharmadik pedig összejön beszorítással.

Az indulás, ha ütést nem is ad, nélkülözhetetlen többlet átmenetet nyújt az impasszok végrehajtásához.

Nézzük meg hogyan teljesíthetünk:
Nyugat pikkel indul. Kézben ütünk. Kőr impasszt adunk, és mindegy, hogyan játszik Nyugat. Még leveszünk pár kárót, és asztalról a treff dámát hívjuk. Válasszon Kelet. Ha Kelet kicsit tesz, a fekete színekben beszorítjuk. Ugyanis asztalon tartjuk a szingli treff bubit, kézben a pikkeket, és utoljára az asztalról hívunk. Ez egyszerű szimpla szorítás.
A treff dámára Kelet beteheti a királyt. Ezzel ő mentesül a treff egyedüli védelmétől. Tisztázzuk a kőrt, és nemsokára ezt kapjuk, amikor Északról hívunk:

Kőr ász. Kelet a pikket egyedül védi, feladja a treffet. Két pikk ütés következik és Nyugatnak is vége. Az ilyen kétoldali beszorításoknak a technikája: a külső ütések levétele után szemben kell lennünk a közös szín fenyegetésével. Röviden mondva: összes külső ütés és szemezés a közös színnel. Most a treff bubi lett a közös szín beütése és a treff hármas a közös szín fenyegetése.

A treff indulás hasonló, Keletnek azonnal dönteni kell, hogy a végső beszorítás melyik formáját választja. Ha fed kétoldali, ha nem, az asztali treffel és kézbeli pikkel, szimpla lesz a szorítás.

Nézzük a káró indulást. A kis kárót a kilencessel visszük, a tízest ásszal és kézből figurát teszünk. Így a káró színben két átmenetünk lesz. Pikk impassz, kőr impassz, majd a treff dáma Keletet kivallatja, hogyan is tervezi a védekezést. A végjáték az eddigiekhez hasonló. Ha Kelet fedi a dámát, kétoldali végállást hozunk létre. Ha Kelet nem fed, szimplán szorul.

Kis kőr indulást a kilencessel visszük, az asztalon. Pikk impassz után az eddigieknek megfelelően folytatjuk. A kőr tízes vagy a kőr király indulást az asztalon visszük és bedobjuk a bubit! Pikk impassz, majd kőrrel le és treff dáma. Kelet dönt, majd csomagol.

Említettük az átmenetek fontosságát. Voltaképpen emiatt lesz a játék négyszínű nem anyagi prés, de csak Dél kezéből játszva! Ugyanis Nyugat bármely indulása előnyt nyújt. Ha Észak lenne a felvevő, Kelet indulhat káróval, Nyugat a káró hármasunkba berohan a tízessel és elvesz egy átmenetet. Az impasszok megadásához így hiányzik egy hidunk, és nem tudjuk a helyes végállást előállítani. Kelet kőr indulása is az ellenvonalnak kedvez, Nyugat blokkoltatja a színt. Ugyanez a helyzet 7 káró felvételnél. Dél kezéből megjátszható, Észak kezéből buktatható.

Most már a licitrendszer-felelősökön a sor, hogy rájöjjenek, miként helyezzük az ilyen felvételeket mindig a megfelelő kézbe.