Az online-offline utánpótlás-oktatás tapasztalatai I.

A projekt elindulása
Idén március végén, a karantén beköszöntét követően lettem megtisztelve a felkéréssel, hogy a jelenlegi elnökség által indított online ifiképzésében mint mentor vállaljak szerepet. Ebben a cikkben a projektnek az augusztusig bezáró oktatási tapasztalatait szeretném tárgyalni. Mielőtt elkezdem, két fontos megjegyzés. Elsőként, a cikk alapvetően módszertanról szól, kevésbé élménybeszámoló, azzal egy másik írás fog foglalkozni. Ezzel együtt másodikként elengedhetetlennek érzem, hogy köszönetemet fejezzem ki a mentortársaimnak és az új ifjoncoknak. Előbbiek időt, pénzt beleáldozva és mindezt nem sajnálva tettek meg mindent a siker érdekében. Utóbbiaknak pedig az elképesztő lelkesedést, tiszteletet és az ezzel párhuzamos közvetlenséget köszönöm, amit az előző néhány hónapban tanúsítottak irányunkba. (A szerző – jobbra – az ifjak asztalánál. Hányadik leó?)

Célok
Az első megbeszélésen ismertették a tervet, miszerint a feladat az lenne, hogy tíz 90 perces tanóra után tudjanak a diákok alapszinten licitálni, ismerjék meg a felvevőjáték alapelveit, és ami a legfontosabb volt, legyen kedvük ezt folytatni. Az első kettő alapvetően nem tűnt nehéz kihívásnak, a harmadik integrálása volt a kulcsa a sikernek. Célunk az volt, hogy a kb. 30 gyerekből úgy a fele nyáron bridzsasztalhoz üljön.

Kezdeti módszerek
A gyerekeket főként matematikai tehetséggondozó körökből invitáltuk a virtuális bridzsasztal mellé, ezért jó ötletnek tűnt, hogy hasonló hozzáállással tanítsunk, mint amit megszoktak: a Pósa Lajos által kidolgozott felfedeztető módszerrel. Ennek a koncepciónak a legfontosabb eleme, hogy ügyesen megszerkesztett kérdéseken, elveken keresztül rávezetjük őket a megoldásra és hagyjuk, hogy levonják a következtetést. Én magam is jártam olyan táborokba, ahol ezeket a módszereket alkalmazták, és 40 év tapasztalata nem hazudtolta meg önmagát. Aki erről szeretne többet olvasni, annak Pósa tanár úr alapítványának oldalát tudom ajánlani. Az első négy óra anyagát Tubak Dániel írta meg, hogy a módszertan egységes legyen. Attól kezdve alapvetően mindenkire rá volt bízva, hogy a csoportja ütemében, a már látott módszerekkel vigye a saját tanítványait. Az eredeti felmérés során minden új tanuló jelezte, hogy heti egyszer vagy kétszer, illetve egy vagy másfél órában tanulna, és eszerint lettek beosztva. A csoportok tempója ebből fakadóan eltért egymástól. A mentorok oktatás eszközei különböztek. Én prezentációkkal készültem, mások a BBO segítségével tanítottak. Minden óra után lehetőséget adtam a csoportomnak anonim visszajelzésre. Rendszeresen hangoztattam, hogy bármilyen kérdéssel fordulhatnak hozzánk. Egy nagyobb létszámú csoportban pedig azonnali, óra közbeni anonim szavazós visszajelzésre adtunk lehetőséget, egy online szoftveren keresztül, ami visszajelzés egy 12 fős csoportnál elengedhetetlen.

Felépítések
Ebben a részben csak a saját óráimról értekezem. Az első két foglalkozás anyaga készen volt, azt követtem, mellé prezentáción szolgáltattam vizuális segédletet, ami a visszajelzések alapján könnyítette a megértést. Oktatói oldalról pedig a hivatkozást segítette, példaképpen a második órai anyagban, ha az impasszhelyzetet ábrák nélkül magyaráznánk, lehet, hogy az előbbdöntés gondolata nem adódik át olyan hatékonyan. Az órákat mindig BBO-n játszott partik zárták, eleinte licit nélkül. A játék során először különböző teríthető felvételek, majd ahogy haladtunk, egyre-másra az anyaggal kapcsolatos tanpartik kerültek előtérbe.

A további óráimon az alapvető elemeket az első két órából megtartottam, ami szerintem nagyban elősegítette a gyors tanulást. Minden órán előre megtervezetten ugyanannyit foglalkoztam a licitálással, mint a játékkal, ha valamilyen harmadik téma került elő, akkor azt a licitálásra fordított idő rovására vettem elő. Minden órán találtam ki nekik feladatokat, amelyek ugyan általánosan nem az ő szintjükön tanítandók, de a matematikai logikájukra támaszkodva megoldhatják. Ezek szerintem rendkívül motiválóan hathattak a gyerekekre, amikor az itt látható példára rájött egy diák élő videohívásban, ujjongva állt fel az asztaltól.

Minden óra után opcionális házi feladatot kaptak „gondolkodó” néven, ezekben általában egy ismétlő kérdés, egy feladvány, néhány válogatott Bridgemaster-parti és a jövő órai anyagra mutató kérdések szerepeltek. Utóbbiak tökéletesek voltak arra, hogy a következő órán felvezethessem az új témát. Példa ilyenre: „Beszéltük, hogy vannak módszerek arra, hogy lehet kommunikálni az ellenvonalon is, erre láttunk példát a megbeszélt indulókijátszásokkal. Na, merüljünk el ebben a világban! Tegyük fel, hogy a partnerünk egy olyan színt hív, ami nekünk tetszik! Hogyan tudnánk ezt jelezni neki szabályos eszközökkel?” Az ilyen kérdések felkeltik a figyelmet, és valóban hagyják, hogy gondolkodással ugyanarra a szabályra maguktól is rájöjjenek, ahelyett, hogy elmondanánk. Ez történt a fenti esetében is, maguktól javasolták a kicsivel való kérést. Az ilyen gondolatok dicsérete, vagy akár a nem megfelelő gondolat elismerése is segít abban, hogy a tanítványok úgy érezzék, hogy közelebb áll hozzájuk a játék. A gondolkodókra 1 hetük volt, és soha nem kértem őket külön számon, ezzel segítve, hogy mindenki pontosan annyit foglalkozzon a briddzsel, amennyit szeretne. Ez nagyon hasznosnak bizonyult a jelentkezők megtartásában.

A tananyag felépítése számomra három különböző részlegre tagolódott. Licit, felvevőjáték, egyéb. A kezdetek kezdetén felírtam mindent, amit ezalatt a 10 óra alatt meg akartam mutatni nekik, és beosztottam az órákra. A licit esetében fontosnak tartottam, hogy az indulások után először az 1 major, majd az 1 szan, és végezetül az 1 minor válaszokkal ismerkedjenek meg, ezzel is felépítve a major>szan>minor mentalitást. Végül megismerkedtünk a viszonválaszokkal és a küzdelemmel, utolsó két órán pedig befoltoztuk a hiányosságokat, amik eddig nem fértek be (4. szín, 2 treff, ászkérdés).

Felvevőjáték szempontjából az alap színkezelésekkel kezdtük, majd először a szan, majd a színjáték alaptechnikáit vettük át. Az egyéb kategóriába a jelzések, illetve a licitből levonható következtetések tartoztak.

Alkalmazkodás
Elég hamar világossá vált, hogy a licitálás elvontsága nehezíti annak megtanulását. Ezt megelőzve minden második órában párosával licitáltattam őket előre beállított lapokból, hogy át tudjuk helyezni az elméletet a gyakorlatba. Fontos alapelv volt a lapok kapcsán, hogy azok hasonlóak legyenek, hogy az eltérések pontosabban látszódhassanak, és a kritériumok jobban megjegyezhetővé váljanak. (A csapat egy része az 50. Bányász Kupán Tatabányán. Kicsik és nagyok)

Az órák hamar a megbeszélt 1 órákból 90 perccé váltak, mindezt egyeztetve a részvevőkkel, akik ezt támogatták. Hamar nyilvánvalóvá lett az is, hogy a BBO-s lejátszás rengeteg időt vesz igénybe. Az újoncok bizonytalansága lassítja a tempót, erre viszont nem lehetett az a válasz, hogy siettetjük őket, mert az ilyen negatív visszacsatolás azt éreztetheti a tanulóval, hogy ő nem elég jól csinálja. Pár óra tanulás után ez egyrészt nem igaz, másrészt nagyon elkedvetlenítő. Azért, hogy a játékra is jusson elég idő, kiszemeltünk egy hétköznapi estét, ahol játszhattak kötetlenül (alkalmanként 1-1 tanpartit csempészve a felhozatalba). A „bridzset nem lehet játék nélkül megszeretni” alapelv, ha jól emlékszem, a mentorok egymás közötti beszámolóján többször el is hangzott. A mentormeetingeken egyébként fontos és hasznos visszacsatolások hangzottak el, ez folyamatos fejlődésre adott lehetőséget. Ezt megkönnyítette az órák felvétele, amiket egyrészt a minket koordinálók is megnézhettek, másrészt, ha az óráról volt hiányzó, ők is pótolhattak.

Eleinte az volt a koncepció, hogy a videókat csak azok kapják meg, akik nem tudtak jelen lenni az órán, hogy ne kezdjék el elbliccelni az alkalmakat. Visszanézve, ez alapvetően jó elv volt, de úgy féltávnál egyik tanulóm kérésére ezt megbeszéltük és végül mindenki kapta a videókat. Alapvetően az látszott, hogy amíg én őszintén beszélek velük arról, hogy miért nem kapták eddig a videókat, addig ők is megadják nekem a tiszteletet azzal kapcsolatban, hogy ezzel nem élnek vissza. Ez a már nem online órákon is visszaköszönt, de erről majd később. Az én általam nekik adott segítségek a videók megosztásában, egy tömör jegyzet vezetésében, illetve abban nyilvánult meg, hogy bármikor megkereshettek.
Utóbbival egyre többször éltek, ami betudható a több eltöltött idő miatt kialakult bizalomnak. Ez késztetett arra, hogy a vége felé a házi feladatok között felbukkantak a visszaküldendők (persze még mindig nem kötelezően), ami még jobban megkönnyítette a visszacsatolást.

Problémák
Sajnos, mint alapvetően minden módszerrel kapcsolatban, úgy itt sem mehetünk el szó nélkül a problémák és a hibák mellett, amiből a későbbi programok majd tanulhatnak.

Elsőként, a mentorváltás majdnem lehetetlen folyamat. Más stílusban, tempóval, eszközökkel tanítunk, és ha egy mentor már nem tudja vállalni a feladatot, egy másiknak eléggé a sötétben tapogatva kell átvennie a csoportot, főleg, ha a mentorok közti kommunikáció nem tökéletes az átadáskor. Ez gyerekvesztéshez tud vezetni elég gyorsan, mint ahogyan ez meg is történt. Szerencsére csak minimális leépülés történt, de egy ilyen projektben minden tanítvány elvesztése súlyos veszteség. Az nem tehető meg, vagyis nem lenne optimális, ha erre úgy reagálnánk, hogy mindent szabványosítunk, amit a tanulók felé nyújtunk, mert az azt jelentené, hogy a gyerekeket szabványosítjuk, pedig egy ilyen komplex játék megismerésénél nincs elvárható fejlődési gyorsaság. Saját ifibridzsezői tapasztalatból pontosan tudom, hogy az ifik között is vannak későn érők, őket türelemmel és egyéni tempóval kell kezelni.

Ez elvezet egy másik, kisebb problémához. Nagy csoportban (8+fő) sokkal nehezebb figyelni az egyéni fejlődésre. Ezt az egy nagy csoportban, ami indult, észre lehetett venni. Itt vagy létszámcsökkentésre, vagy olyan szisztémára van szükség, ami engedi, hogy a lassabban és gyorsabban haladó tanulók egyszerre jól tudják magukat érezni. Különben választani kell közöttük, ami szintén lemorzsolódáshoz vezethet.

Még egy kisebb megjegyzés, mielőtt a legfontosabbra rátérnék. Nekem rengeteget segített, hogy a csoportomnak a kamerája végig be volt kapcsolva. Így folyamatos és azonnali visszajelzést tudtam kapni arról, hogy hadarok, túlmagyarázok, élvezik, nem élvezik, vagy csak egyszerűen arról, hogy egy poén jól landolt-e náluk. Mellékesen itt kitérnék rá, hogy a humor a tanulóim szerint rengeteget segített abban, hogy tudjanak figyelni, hogy lekösse őket az óra. Amíg az a vicc rajtam, vagy valami külső tényezőn csattan, addig ez remek lehetőséget ad arra, hogy hidat építsünk (megtaláljuk az átmenetet) a tanulókhoz. A kamera a többi csoportnál hiányzott és ez nehezítette a tanítást.  Ugyan nem akartuk erőltetni, hogy a tanulók bekapcsolják a kamerákat, de látható volt ennek az előnye.

Utolsóként viszont a legsúlyosabb hibával zárom. Röviden és tömören: nem lehet heti 60 percben bridzset tanítani. Amikor elkezdtük, megadtuk a jelentkezőknek ezt a választást, de hamar kiderült, hogy heti 1 órában nem lehet annyira bevonni a gyerekek a játékélménybe, hogy az elkezdje őket érdekelni. Az a csoport, amelyik így kezdett, hamar szétesett. Itt már a szerencsés szituáció az volt, hogy két srácot ki tudtunk onnan menteni, ők máig aktívak. Ebből tanultunk és terveink szerint ezt a hibát már nem fogjuk többször elkövetni.

Végeredmény, következtetések levonása
Összeségében én nagyon hasznosnak ítélem a programot. Az eleinte kitűzött célokat a megmaradó gyerekszámmal kapcsolatban túlteljesítettük megmutatva ezzel, hogy ebben a digitálisra átálló és emberi érintkezéstől mentes világban is lehet bevonzó ereje a bridzsnek. Látható volt, hogy az átállást, habár nem zökkenőmentesen, de sikerült véghez vinni úgy, hogy az észrevehető hibák javításával már teljes értékűvé fejlődhet. Felfedeztük és megosztottunk egymással hasznos tanítási módszereket, melyekre a fentiek a teljesség igénye nélkül voltak példák. Nagyon fontos eredmény, hogy a vidéken élő fiatalságot is tudtuk mozgósítani, és természetesen az is létkérdés egy közösség építésében, hogy június 26-án a Palatinus klubban elkezdődhetett az élő, dedikált juniorjáték, melynek hasonló részleteiről a folytatásban értekezünk.