Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly - 2012. február 4.

Az EBL-találkozó - 2014-ben mi rendezzük az ifi Eb-t

Budapesten tartotta éves találkozóját az Európai Bridzs Liga. A Flamenco Szállóban a kontinens hivatalossága nagy számban képviselte magát. Én az utolsó pillanatban szereztem tudomást róla, arra volt csak időm, hogy meghallgassam a lengyel és az észt szövetség elnökének beszámolóját országuk bridzséletéről. Majd belehallgattam a Németországot képviselő Harsányi József előadásába a zsűriképzésről.

Másnap visszarohanva, váltottam néhány szót Yves Aubryval, az EBL elnökével.
Nagyon meg volt elégedve a szervezéssel. _Eléggé jól viselték a Malév-csődöt, bár azt hiszem, még ebben a pillanatban sem tudja mindenki közülük, hogyan utazik haza._
Egyelőre nem tudta megmondani, hogy mikor és hol lesz a szellemi sportok idén esedékes világjátéka, azaz bizonytalan a bridzsolimpia időpontja és helyszíne. Négy éve Pekingben volt az első _bridzs, gó, sakk, dáma és csak ott: kínai sakk_, az volt a terv, hogy minden negyedik évben a nyári olimpia és a paralimpia után ugyanazon a helyszínen tartják majd meg. Ez elsőre sikerült, másodszorra úgy látszik, nem.
Arról viszont határozott a szervezet, hogy 2014-ben Magyarország rendezi meg az ifjúsági Európa-bajnokságot.

A bridzs fejlődéséről elégedett nyilatkozott a liga francia elnöke. Örült, hogy a Bermuda Kupa döntőjét két fiatal csapat játszotta egymás ellen:
– Ez az új generáció előretörését mutatja, ami fontos a bridzs jövője szempontjából – mondta. – Nem látok rendkívüli fejlődést sem a játékban, sem a licitálásban, de az látszik, hogy a győzelemhez egyre agresszívabb licitálás vezet.

Szerinte a legnagyobb előrelépés a zsűrik képzésében és a zsűrizési politikában történt. Azáltal, hogy a világversenyeken a zsűri nem hoz rögtön ítéletet az asztal mellett, hanem előbb komoly konzultációt folytat, szinte megszűntek az óvások. És persze dicsérte a liga ezzel foglalkozó tagját, Harsányi Jószefet.

Őt én is dicsérem, mert nagy része van abban, hogy itt rendezték meg ezt a fontos eseményt. Annál rosszabbul esett nekem, hogy az információs pulton egy csomó gazdátlan piros-fehér-zöld jelvényt láttam pontos névre kitöltve, amiből kitűnt, hogy magyar részről még azok sem jelentek meg, akiknek tudomásuk volt a rendezvényről.
Tényleg nem használunk ki egy ilyen lehetőséget arra, hogy kapcsolatot építsünk a többi szövetséggel? Nem kellett volna őket elárasztani meghívókkal a Budapesti Bridzs Fesztiválra és az összes többi versenyünkre. Nem az lett volna a magától értetődő, hogy tömegével veszünk részt a különben nyilvános eseményen?

Azután meg nem kellett volna előrelátóan a magyar sajtót, de legalább a Nemzeti Sportot odahozni? Nem lehetett volna például a Bridzséletet értesíteni? _Én saját indíttatásból írok._
 
Nem folytatom, mert látszólag semmit sem érzékeltek ebből a résztvevők.

Nekem leég a pofámról a bőr!