Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

- 2026. október 28.

Hírlevél beharangozó

Hírlevél beharangozó

Kedves Bridzsező Sporttársak!
 

Többen is jeleztétek különböző fórumokon, hogy úgy érzitek, nem kaptok elég információt arról, mi történik kis közösségünkben.

Jogos
.

Éppen ezért az Elnökség néhány lelkes tagja vállalta, hogy elindít egy rendszeres hírlevelet. A jelenlegi tervek szerint havonta egyszer jelentkezünk, és megpróbáljuk összeszedni mindazt, ami érdekes vagy fontos lehet nektek – akár versenysportolóként, akár klubjátékosként ültök az asztalhoz.

Lesz szó friss eredményekről, közelgő versenyekről, elnökségi döntésekről, tervekről és aktuális problémákról. És szeretnénk rendszeresen beszámolni arról is, hogy ti miben tudtok segíteni abban, hogy jobb legyen a magyar bridzsélet.

Mert segíteni sokféleképpen lehet. Nemcsak anyagi támogatással, hanem ötletekkel, a szervezéssel, néhány óra önkénteskedéssel vagy egyszerűen azzal, ha valaki elvállal egy feladatot, amit eddig nem volt, aki megcsináljon.

Rögtön itt az első lehetőség: a hírlevélhez is keresünk segítőket. Ha van kedvetek részt venni a szerkesztésében, témákat gyűjteni vagy akár cikkeket írni, jelentkezzetek a főtitkárnál (Magyar Ádám, +36 30 307-9827, magyaradam74@gmail.com).

Ha szeretnétek minden számot közvetlenül megkapni, Ezen a linken  tudtok feliratkozni. Ha nem szeretnétek még egy levelet a postaládátokba, az sem baj: minden szám felkerül majd az MBSZ honlapjára is.

A cél egyszerű: szeretnénk, ha jobban tudnátok, mi történik a magyar bridzsben – és azt is, hogy hol és hogyan tudtok beleszólni, ötletet adni vagy segíteni.


Az MBSZ Elnöksége