Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Majorgémek és -szlemek II.

Sorozatunk második részében a 2-s magasságon kiderülő gémforszos nemes találkozással foglalkozom. Kétféle változatuk van. Az egyikben a válaszoló 2-es magasságon új színt mond, majd 2 majorral fixál. A másikban a válaszoló 2 szan Jacobyval azonnal fixálja az adut. Ezek a korai fixálások. Ne terheljük a memóriánkat, jussunk el a 3 majorig azonos módon, mindent kiderítve! Vagy az erős induló azonnal kérdezzen! A háromrészes sorozat első része itt olvasható.

2. Közös alapokon a 3 majorig tartó úton
Tanácsként mondom, a válaszoló egy 9xx jellegű nemes támogatással óvatosan licitáljon. A gémet kevésbé befolyásolja, de szlemre csak
meggondolt esetben alkalmas az ilyen adu.

Korai fixálásban két változat lehetséges:

Szín bemondása a válaszolótól piros színeknél ötös, treffnél rövidebb is lehet. Ekkor az adu rendszerint hármas és az ütéseket magasítás révén gyártjuk. A négyes adut a válaszoló látja a saját kezében. Amikor az induló kérdez, a válaszoló a négyes aduját ORKC-jellegű módon bemondja.

A Jacoby 2 szan ígér legalább 4 adut meg 13 figurapontot és elvileg nincs ötös mellékszíne.

3-as magasságú fixáláskor csak a 3 major megnevezésével derül ki az adu. Például 1 pikk–2 káró, és az induló 2 szant, 2 pikket esetleg 3 treffet mond. Most a válaszoló 3 pikkel adut javasol.

Nagyjából a major szín 3-as magasságán valamiféle döntést hozunk. Leállunk, kérdezünk, vagy tapogatózunk. Ezzel a problémával a harmadik szakaszban szembesülünk.

Séma a korai fixálás után

Figurahiányos lappal (10–12 fp) rövidség nélkül 4 majorra ugrik. Rövidséggel 4-es magasságra, gém alá. Kőr adunál a szingli pikket nem tudja licitálni. Ász nélküli lappal viselkedjen úgy, mint aki gyenge, ugorjon 4 majorra. Folytatás: passz, RÖK (első licit), ászkérdés szokásos.

Gyenge lappal 3 treff, és (3káró) relé következik. Erre egyenletessel 3M a válasz. A rövidszínűvel a Jacobyban 3 hely is akad, mégpedig 3mM, 3 szan=treff, 4 treff=káró. A szan mindig treff. A 2 majorosban csak két rövid szín lehet, a 3 szan mindig treff, a 3mM pedig a maradék szín.

Szan erejű lappal azonnal 3M=egyenletes. Avagy az azonnali szín (nem 3 treff) = rövidség, azaz:

Jacobyban 3 káró az minor rövidség, a 3 kőr kérdezi: 3 pikk=káró, 3 szan=szokásos treff. 3 mM az ebben a színben rövidség.

A 2 majorosban csak két rövid színe lehet. 2 szan lesz a treff, színlicitje pedig ott.

Erős lappal (szannál erősebb bármilyen elosztás) mindig 3 szant mond és ő lesz a főnök.

Röviden: gyenge = 3 treff; egyenletes = valamikor 3M; rövid = valamikor szín; erős = azonnal 3 szan; hitvány = 4-es magasság

 

 

1 pikk…

Ha a partner 2 szant mond, 4 pikkre ugrunk = figurahiányos lap, nincs rövidség

Ha a partner 2 treffet mond, arra 2 káró. Partner 2 pikkel fixál, 4 pikk.

Erősebb lappal, de ász nélkül is 4 pikkre ugrunk. Mind a 2 szanra, mind a 2 pikk fix után. Nem mutatunk se figurális erőt, se rövidséget.

 

 

1 pikk…

Ha partner 2 szant mond, 3 káró ~16 pont és minor rövidség, 3 kőr kérdez, erre 3 pikk (káró).

Szokásos RÖK jön, 3 szan kérdez. 4 szan = 2 ász + adu dáma + szingli (sikén az első).

Ha partner 2 treffet mond, 2 kőr természetes. Partner 2 pikkel fixál. 3 káró = itt rövidség és jó 15–17 pont.

 

 

1 pikk…

Ha partner 2 szant mond, azonnal 3 szan = kérdezek és főnök vagyok.

Ha partner 2 treffet licitál, 2 káró. Partner 2 pikkel fixál, 3 szan = kérdez.

 

 

1 kőr 2 szan

3 treff (13–15) 3 káró relé

3 szan (rövid treff) 4 káró (csak ászkérdés)

4 pikk (1) 4 szan (adu dáma?)

5 káró (van és nincs extra) 6 kőr

Tud 13 pontból hatot-hetet aduban. Elosztása feltehetőleg 5–4 a pirosakban, vagy 5–5. A káró lopható, egy királlyal is jó szlem.

3. A Serioushelyzet és a királykérdés

Serioushelyzetben vagyunk, amikor a 3-s magasságon hozzuk meg a döntésünket, hogyan tovább. RÖK-felkérdezésben nincs serious. A rövidszínűt, akinek az ereje sejthető, szépen felkérdezik.

Klasszikus megközelítéssel a döntésben levő játékos első licitje ingerencia a szlem felé. Más licite színkulcs, némi plusz erővel. Gémre ugrása gyengeség.

Kulcsos megközelítéssel azonnal kulcs jön, partner leáll vagy kulcsot válaszol, aztán valaki ászt kérdez.

Leállós megközelítésben az első licit ászkérdés. Minimummal gémre lép. Más licitje ászválasz.

Mixelt megközelítés: Az első licit felkérdezés. Ugyanígy felkérdezés a korai fixálás után az azonnali ugrás 3 szanra vagy gémforszos helyzetben az induló deklaráló ugrása a színében. Hatékonyabb volna egy 1-2-3 ászválasszal, de nem terheljük a memóriát, mindenki maradjon a bevált ászválasznál.

Mixelt megközelítés serioushelyzetben

Az első licit kérdez. Főnökké válik és irányít. Legyen legalább 2 ásza!

A második-harmadik licit kulcs, a leghamarabb mondható király, ász, szingli vagy sikén. Kőr adunál a 3 pikk kérdez, a 3 szan pikk kulcs, a 4 treff treff kulcs. Pikk adunál a 4 treff az első kulcs = treff. A kulcsot mondó 30-31 figurapont számol, tudva partnere erejét. Nem ismerve partnere erejét, ő alsó-közepes zónát ígér. Aki kulcsot mond és 5–3–3–2 vagy 4–3–3–3 az elosztása, az a vonalon számoljon 32 figurapontot. A kulcsos partnere plusz erővel, szlemre alkalmas lappal (3 ász) kérdezzen. Összesen 1 kulcslicit van.

A negyedik licit kétfókuszú lapot jelent. Rendszerint pont a major gém alatti bemondás. A licitálója kijelenti, hogy két színben nincs fogása, a teljes ereje az aduban és egy jó mellékszínben összpontosul. Az aduban legalább egy magasfigurája van, a mellékszínben legalább kettő, és az adu + mellékszín legalább 8 lapot ad. Indulótól 4+, válaszolótól 5+ a mellékszín.

Gém fölötti licit exclusion. Pikk adunál szan = kőr sikén, kőr adunál minden szín a saját sikén.

Megtörtént a mixelt licit. Mit válaszol a partner?

Felkérdezésekre:

Az első válasz ORKC jellegű. Amennyiben licitált mellékszínt, akkor az ötös, és négyes az aduja! Nem ő indult aduval, hanem partnere találta ki a nemest. Elosztásos ereje van, plusz erő nem szükséges. Amennyiben ő nevezte meg a majort vagy Jacoby 2 szant mondott, akkor ~3 figuraponttal, mondjuk egy királlyal erősebb a minimumnál. Kevés dámája, bubija van, jó az elosztása, erős az aduja. Szlemre alkalmas a lapja, azaz tetszik a szlem. Legyen legalább 2 ásza az ötből.

A második válasz tagadja az elsőben említett értékeket, és 0 vagy 3 ászt ígér. Minthogy 0 ásszal egész korán 4 majorra ugrik a páciens, ezért ez 3 ász.

A harmadik, negyedik, ötödik szokásos ászválasz, megkülönböztetve a 2 ász mellett a +/– adu dámát.

Kulcslap belicitálása után hogyan folytassa a partner?

Vagy leáll gémben, vagy ő kérdez. Kulcsot nem mond. Döntsön. Nem ORKC-s választ vár, hiszen a partner tétovázott. A szokásos ászválaszok következnek.

A kétfókuszú lap licitére:

Kitalálható, mi a partner jó színe és hol nincsenek fogásai. Ha látszik a szlem, biztonsági ászt kérdez, 4M felett. Ha félő, hogy lehúznak egy ászt és egy királyt, leáll gémben. Ha a trükkös játékos úgy gondolja, hogy az ellenfél nem mer figurás színéből támadni, vagy nem találja el a buktatást, akkor a tömhető szlemet bemondja.

Exclusion kérdés után:

Bemondja ászait, a folytatás lehet spirális. Adu dáma következik, az extra valószínűleg nem fér be.

 

 

1 pikk                           2 treff

2 kőr                             2 pikk (fixál)

3 szan (kérdez)             4 treff (5-s mellék 4 adu, elosztásos ORKC)

4 káró (ász?)                 4 szan (2 és nincs dáma)

5 treff (extra?)              5 káró (nincs, az ötös színt már licitáltuk a 4 treffel)

5 szan (káró király?)    6 kőr (van, treff király is, nincs kőr dáma)

7 pikk

 

Az 5 szanra 6 káró azt jelentette volna, hogy van káró király, de nincs treff király. Bármelyik választ kapja Nyugat, mindent tud, mert működött a spirálos királykérdés.

Hogyan működik a scan, avagy a spirálos királykérdés? A király hallatlanul fontos, ezért dolgozták ki ezt a típusú királykérdést. Az adu dámával együtt indul, én az extrakérdés miatt szétválasztottam. A spirál jó, de igen könnyen téveszthető, amikor a színek mozognak. Legyen a királyok sorrendje mindig azonos: másik major, káró és treff. A Relé1 az első királyt kérdezi, a Relé2 a másodikat, a Relé3 a harmadikat, a Relé4 már az első dámát kérdezi, és így tovább.

 

Válaszok a királykérdésre

*1: nincs első király

*2: van első király, nincs második

*3: van első és második király, nincs harmadik

*4: van a három király, nincs első dáma, stb.

 

Sikén esetén a szín teljesen kiesik, szinglinél a király még mondható, ezt javaslom. Szinglinél a dáma is lehet fontos, ezt is javaslom. Játszható úgy is, hogy a szinglis szín is teljesen kiesik. Avagy a királyt még mondjuk, a dámát nem. Megegyezés kérdése.

 

 

1 kőr                                      2 káró

2 szan (többlet)                      3 kőr (fixál)

3 pikk (kérdez)                      4 kőr (2 ász, nincs dáma, a 3 szan lenne az 5 káró-4 adu)

4 pikk (extra?)                       5 treff (egy, ötös káró és AKQ)

6 kőr

Tud három adut, az adu ászt és a jó kárót. Az adu dáma hiányzik, 6 kőrt mond, bár pikk indulásra határesetes a szlem.

 

 

1 pikk                                      2 káró

2 pikk                                      3 pikk (fixál)

4 kőr (2 fókuszú lap)               4 szan (ász?)

5 kőr (2 ász, nincs adu dáma) 6 pikk

 

 

1 pikk                                                       2 kőr

4 káró (rövid káró)                                   4 pikk (ász?)

5 káró (2, nincs adu dáma)                       6 kőr

 

 

1 pikk                                                   2 szan

3 pikk (jó 15–17 fp, nincs rövidség)    3 szan (felkérdez)

4 treff (zónában max. és szlem jó)       4 káró (kulcsok?)

4 szan (2 ász, adu dáma nincs)            5 treff (extra?, hátha 6-s adu)

5 káró (nincs)                                       5 kőr (kőr király?)

6 káró (3 király, kőr dáma nincs)         6 pikk

 

 

1 pikk                                                        2 treff

2 kőr                                                          2 pikk

3 szan (főnök)                                           4 szan (2 ász + dáma, nem 5 treff–4 adu)

5 treff (extra?)                                           5 kőr (1 extra, ötös szín 1 figura)

5 szan (kőr király?)                                   6 káró (van és nincs káró király)

7 szan (tudja a treffet)

 

 

1 kőr                                                          2 káró

2 kőr                                                          3 kőr (fixál)

4 treff (nincs pikk kulcs, treff kulcs)        4 káró (szlemre jó, kérdezek)

5 treff (2 ász, adu dáma)                           5 káró (káró király? Extra már nincs, tagadta a pikket)

5 kőr

 

A 4 treff helyett a 4 kőr 0 ász vagy a szlem elutasítása. Talán ezzel a lappal az jobb.