Svájcból a magyar válogatottba: vb-felvezető interjú Szegedi Balázzsal

A magyar nyílt válogatott két alappárja Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Hegedűs Gál–Szegedi Balázs. Ötödikként tagja a csapatnak a játszó kapitány, Szabó Csaba. A Bridzséletnek Szegedi Balázs mesélt arról, hogyan látja az esélyeket a Bermuda-kupán.

– Mit keresel Svájcban?
– Budapesten dolgoztam egy nemzetközi iskolában, amelynek Svájcban is vannak iskolái. A cég hozott ki ide, kilenc éve itt lakunk Bázelben. Gazdasági vezető vagyok, feleségem meg az iskolában tanít, oda járnak a most tizenkét éves ikerlányaink is. (Szegedi Balázs az online megrendezett, nyári világbajnoki selejtezőn. Az utolsó partiban ment el a kvalifikáció, de aztán Kína visszalépésével mégis meglett a vb – Fotók: Selmeci Dávid)

– Nyilván bekapcsolódtál a svájci bridzséletbe is.
– Igen, van helyi partnerem, régebben svájci válogatott volt, együtt indulunk a bajnokságban. Vannak még jó játékososok, de mint tudni lehet, ideköltözött Monacóból a Pierre Zimmermann-féle csapat a „volt” lengyel Gawrys–Klukowskival és a „volt” holland Brink–Drijverrel, velük szemben nincs esélyük a helyieknek a válogatottságra. Gawrysék viszont a vébé nagy favoritjai.

– Svájci válogatott nem leszel, de majd játszol Svájc ellen mint a magyar csapat tagja.
– Szerencsénk volt. Először pechünk, hiszen a selejtező legeslegutolsó, borzasztóan szerencsétlen partiján múlt, hogy nem jutottunk a vébére kijutó kilenc európai csapat közé. Első tartalékok lettünk, de aztán Kína visszalépett a koronavírus miatt, így kerültünk be a Bermuda-kupa 24 csapatos mezőnyébe.

– Már egy ideje Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Hegedűs Gál–Szegedi Balázs a válogatott két alappárja. Hogyan kerültél össze Hegedűssel?
– Gál egy időben edzéseket tartott nekünk, a baráti körünknek: Riesz Andrásnak, az akkori partneremnek, Zombori Péternek és többeknek. Csak másfél évvel volt idősebb, mint mi, de sokkal fiatalabban lett befutott játékos, 17-18 évesen a legjobbakkal játszott, én meg akkor kezdtem bridzsezni a IV. osztályban. Már 23 évesen I. osztályú bajnok volt a Royston csapattal. Aztán 2008-ban megkérdezte tőlem, hogy játszanék-e vele egy válogatón. Elindultunk, vesztettünk, de jól ment, kiderült, hogy összepasszolunk. És azóta is együtt maradtunk.

– Mi az, amiben összepasszoltatok?
– Mint mondtam, Gál sokkal jobb játékos, sokat tanultam tőle, talán ezért is gondolkodunk egyformán a bridzsről. Jó hosszú a rendszerünk, sok megállapodással, de a lényeg, hogy az elvekben egyetértünk, így aztán nem keletkezik zavar a kommunikációban.

– Jó az együttműködés.
– Igen, nagyon ritkán van véleménykülönbség. Ha lemegy egy bridzsverseny, utána nagyon tud bosszantani a saját hülyeségem, de Gál hibája egyáltalán nem. Még akkor sem, ha triviális dologról van szó. Mondhatni, hogy néha veszekszünk, de ha veszekszünk, az úgy kezdődik: „Hülyeséget csináltam”, „Nem, nem, nekem kellett volna másként licitálnom”, „Ugyan, nyilván én rontottam el”… Próbáljuk egymást túllicitálni önostorozásban. Ami biztonságot ad.

– Hogyan készültök ezer kilométer távolságból?
– A BBO-n gyakorolunk. A probléma az, hogy nehéz ellenfelet találni korán reggel, amikor mi ráérünk. Ma is öttől hétig játszottunk. Nem szervezzük meg előre, azokkal mérkőzünk meg, akik akkor fenn vannak a szájton.

– Gondolom, leginkább a licitrendszert lehet így kigyakorolni. Szerinted az a fontosabb? A licitáláson dőlnek el a nagy versenyek?
– A világbajnokságon, de az Eb-n is az ellenfelek nagy része profi. Minden idejüket bridzsezéssel töltik, sokat gyakorolnak, nagyon jó a felvevőjátékuk. Ritkán lehet őket hibán kapni. Csak néha fordul elő, hogy a felvevő durva melléfogása döntse el a meccset. Az ellenjáték már nehezebb műfaj, de abban is sokat számít a gyakorlás, összehangoltak a párok… Úgyhogy igen, a licitálás szerepe felértékelődött.

– A múlt héten rendezték a nagy amerikai versenyt, a Vanderbilt-kupát, amelyen azért lehetett látni hibákat. Volt például egy 3 szan, amiben a felvevő egyszerűen mellényúlt…
– …szerintem nem nyúlt mellé, hanem nem vette észre, hogy attól az ellenjátékostól, akinél dubló volt a treff, a tízes-kilences esett, így fölmagasodott a kézi nyolcas. Szóval, végül is nem tudom biztosan megmondani, hogy a licitnek valóban nagyobb-e a szerepe, de azt tudom, hogy egy ilyen nagy versenyen, mint a Bermuda-kupa vagy a Vanderbilt, a vége felé óriási jelentősége van az állóképességnek. Itt is látszott, hogy már kihagyott a játékos figyelme. Nem arról volt szó, hogy nem tud bridzsezni, hanem rengeteget játszott nagyon nagy feszültségben, és ezt nehéz végig bírni. Biztos vagyok benne, hogy kétszáz leosztással korábban nem rontotta volna el ezt a felvevőjátékot.

– Na akkor most meg kell kérdeznem: nem hátrány, hogy ti csak öten vagytok?
– Hátrány. De a helyzet az, hogy a magyar bridzs nagyon-nagyon kicsi, és nincs olyan pár, amelyik bridzstudásban és emberileg is eléggé passzolna a csapatba. Így találtuk ki, hogy Szabó Csaba egészíti ki a két alappárost. (Winkler Gábor, Hegedűs Gál, Dumbovich Miklós, Szabó Csaba, Szegedi Balázs)

– Térjünk a lényegre: Mi a cél?
– A nyolc közé jutás. Vagyis a továbbjutás a kieséses szakaszba.

– A világbajnokságon huszonnégy csapat indul, teljes körmérkőzés után a legjobb nyolc játszik tovább.
– Igen, és van rajtunk kívül kilenc erős európai csapat, aztán két amerikai meg Ausztrália, Egyiptom. A többiek sem rosszak, Új-Zéland, Dél-Afrika és Japán is okozott már meglepetést. Szóval le kellene győzni mind a „gyengébbeket”, és meg kellene előzni hatot az erősek közül. Márpedig a legtöbb csapatban profik játszanak. Nem tűnik könnyűnek.

– És majd az Eb-n?
– Az Eb abból a szempontból nehezebb, hogy ott lesz Franciaország, Lengyelország, Németország is, amely nem jutott ki a vébére. Az a verseny hosszabb, mert több ország indul, de több a gyengébb csapat is. Szóval mégiscsak nagyobb az esély az első kilenc közé jutni, hogy jövőre újra ott lehessünk a vébén. A magyar válogatott most először játszik a Bermuda-kupán, amit 1950 óta negyvenötödször rendeznek meg. Óriási volna, ha az Eb-n sikerülne kiharcolni a második indulás jogát is.

– Dumbovich, amikor nem játszott a válogatón, beült a Zoom-közvetítésbe, és arra a kérdésre, mivel mentek a vébére, azt válaszolta: „Győzni!”
– Ha be is jutnánk a nyolc közé, biztos vagyok benne, hogy a körmérkőzésen első helyen végzett csapat minket fog ellenfélül választani. Kétnapos, 96 leosztásos meccsen kellene győzni ellene, majd a négy között és a döntőben újabb 96-96 parti következne… Adná az ég!

– És milyen egy csapatban lenni Winklerrel és Dumbovichcsal?
– Jó... Winkler, nem is tudom, hogy mondjam, angolul úgy szokták, hogy „big personality”, nagy személyiség. Hihetetlenül érzelmes és szenvedélyes ember, engem nagyon szórakoztat. Ez kiderül, amikor elemezzük a partikat, vagy megbeszéljük a licitrendszert. Mert ugye, néha én is játszom Csabival, és négyünknek van egy erős szanos rendszerünk, ami nagyon más, mint az a váltakozó erejű szant alkalmazó rendszer, amit Gállal játszunk. Winkler talán a legjobb játékos ma Magyarországon. Dumbovich pedig az utolsó harminc-negyven év legjobbja. Hihetetlenül stabilan játszanak, de nem ugyanaz a nemzedék, és ma már Winkler állóképessége nagyobb. (Winkler Gáborral és Szabó Csabával)

– Te is sokat fejlődtél velük játszva…
– Én is azt hiszem. Itt van ez a három zseni, szorgalmas iparosként próbálok lépést tartani velük. Főleg stabilitásban fejlődtem. Azt hiszem, úgy hét éve, 35 évesen jött el, hogy kibékültem a bridzstudásommal. Pontosan tudom, hogy fogok hibázni, nem is keveset, mert hiba nélkül nem lehet játszani. De már túl tudom magam tenni rajta, és próbálok többszöri átgondolással minél több hibát megelőzni.

– Úgy látom, hogy benneteket és Szabó Csabát is simán elfogad egyenrangú félként Dumbovich és Winkler.
– Igen, igen. Nincs köztünk semmi súrlódás, sőt kifejezetten baráti a viszonyunk.

– Említetted, hogy más rendszert játszotok. A gyenge szant jobbnak tartjátok?
– Gál mesélte, hogy Vikor Danival háromféle szant játszottak: minit (10–12 pont), gyengét (12–14), erőset (15–17). Sokáig vezette a statisztikát, messze a 12–14-es hozta a legjobb eredményt. A gyenge szant néha el lehet kapni 500-ért vagy többért, és akkor az ellenfél ír 12 IMP-t. De máskor meg hoz öt-hat pontokat, hogy nem találják meg a színüket, nem mennek eléggé magasra, vagy éppenséggel túl magasra mennek. Ezek a partik bőven visszahozzák azt az egy látványos veszteséget.

– Van valami, amit egészen másként játszotok, mint ahogy itthon szokásos?
– Van. Indító kijátszásban mindig attitűdöt játszunk, tehát kicsivel indulunk figura mellől, függetlenül, hogy három vagy négy vagy akárhány lap van a színből. Ebből következik, hogy dubló kicsiből a kisebbet hívjuk (a tízes még kicsinek számít). A harmadik–legkisebb indulás, ami általános Magyarországon, szerintünk túl sokszor ad hasznos információt a felvevőnek.

– Mondd csak, van valami kapcsolatotok a mezőny játékosaival?
– Hát persze, kialakulnak még barátságok is. Én például ifikorunkból ismerem a lengyel Jacek Kalitát, aki azóta már kétszeres világbajnok lett. Egyszer még együtt is nyaraltunk Krakkóban, mielőtt megszülettek volna a gyerekeim. Aztán, hogy itt vagyok Svájcban, jóban vagyok a svájci bridzsezőkkel. Meg most már a hollandokkal is, akik majd Svájcot képviselik a vébén. Ugye, feltétel, hogy az év legalább felét új hazájukban töltsék… A Genfi-tó partján laknak egy villában.

– Mit gondolsz a női válogatottról?
– Óriási siker, hogy a nők kijutottak, nagyon gratulálok. Úgy látom, jót tett ez a fiatal hullám. A lányokkal kezdődött, és remélem, hogy majd a Kolibri-programba kerülő srácok megjelennek a nyílt mezőnyben. Szerintem az ificsapatban, amellyel a válogató első fordulójában játszottunk, a három lány, Lajos Hanka, Szűcs Villő és Fischer Brigitta volt a legstabilabb. Hanka és Villő láthatólag össze van csiszolódva, látszik a sok gyakorlás, és az is, hogy az ifjúsági sikerek kovácsa, Honyek András sokat foglalkozik velük, a mai napig irányítja az edzéseiket. Hegedüs Orsolya, Tichy Eszter, Zalai Ági pedig jó szkórokat hoztak a selejtezőn.

– Hogy látod az ő esélyeiket?
– A női és a férfi mezőny között eléggé nagy a különbség. A magyar nők nagyjából hasonló feltételekkel indulnak, mint a külföldiek. Nincs olyan, mint nálunk, hogy egy csapatban a szponzor mellett öt profi játékos játszik, sőt van, ahol mind a hat játékos profi. Úgyhogy nem volnék meglepve, ha a lányok bejutnának a legjobb nyolc közé. Drukkolok nekik nagyon.

A hosszú interjú végén mutatunk egy játszmát a válogatóverseny első fordulójából. Egy példát arra, mit lehet stabilitáson érteni. Semmi különös nincs a partiban, csak éppen figyelni kell, és nem kell megelégedni a biztosnak látszó teljesítéssel. Föl kell ismerni a veszélyt, és meg kell tenni mindent a kivédésére.

A 6 treff ellen Nyugat kőr ász, kis kőrrel kezdett, ütött a király. A felvevő leaduzott (a treff tízest hívta az asztalról, ha Keletnek esetleg negyedik treff bubija van, hátha hibázik, és lefedi, aztán beimpasszolható a kilencese, a kétszeri lemenetre nem volna közlekedés az első menet után már), és lényegében otthon volt: öt treff, öt káró ütés, pikk ász, kőr király = tizenkettő. Nem valószínű, hogy 5–1 vagy 6–0 a káró… De ami nem valószínű, még nem lehetetlen. Tessék csak kattintgatni a Next gombot, és látható, hogy Szegedi Balázs lehúzta a pikk ászt meg az összes adut, mielőtt a káróhoz nyúlt volna. Nyugat pedig a pikk királlyal és ötös kárójával lehetetlen helyzetbe került, nem tudta mindkét színt tartani az asztal előtt. A másik asztalon elbukott a 6 treff.

 


További cikkek ebben a témában