Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Varga István - 2015. február 2.

Vezetéknevek – megfejtés


1.
Ez a sporttársunk orvoshoz szeretne menni, de fél, hogy ha nem tudja igazolni magát, nem fogadják, ezért inkább kimegy a kertbe, és ott dolgozik, dolgozik, végül megtalálja, amit keres.

Megfejtés: TALYIGÁS.

Aki orvoshoz megy, az a TAJ-kártyájával, illetve az azon található számmal _„népiesen”: TAJ-szám, valójában simán csak TAJ, azaz Társadalombiztosítási Azonosító Jel_ tudja igazolni magát. Aki kimegy a kertbe, és ott dolgozik, az több dolgot is csinálhat, de mindenképpen ezek egyike, hogy ás. Ezt addig teszi, amíg megtalálja, amit keres, vagyis a TAJ-kártyát, tehát _több-kevesebb pontossággal_: TAJIG ÁS.

2.
Erről a sporttársunkról egy üzlet ajtaján, illetve ablakán olvastam. Két szolgáltatásukat reklámozták, ezek egyike a szolárium volt, a másik pedig azoknak szólt, akik olyanok szeretnének lenni, mint az a bridzsjátékos, akinek a nevét keressük, sőt, valójában nem is csak olyanok, hanem azonosak vele. Hogy ezt hogyan érik el ebben az üzletben, arról fogalmam sincs, de bizonyára ferencjóskában dolgoznak, esetleg garbóban, illetve nem is, hanem…

Megfejtés: HAJDU.

Első kanyarban egy olyan szolgáltatást keresünk, amelyet egy olyan üzletben _is_ szokás nyújtani, szóval, lazábban mondva, amit ugyanott csinálnak, mint ahol szoláriumozást is kínálnak. Ezek egyike a hajdúsítás. Akik hajdúsítást rendelnek, azok nyilván azt szeretnék, ha e szolgáltatás eredményeként hajdú lenne belőlük. Persze egy ilyen üzletben másfajta szolgáltatások is elérhetőek. Na de aki nem ferencjóskában és nem is garbóban dolgozik, hanem… Na szóval, az bizonyára egy másik olyan ruhaneműben végzi a munkáját, amelyet a felsőtestünkön hordunk, s amelyet egy személyről neveztek el. Például bocskaiban. Bocskai István viszont kétségkívül maga is hajdúsított – bár ő nem személyeket, hanem hazánk egyik tájegységét hajdúsította. A keresett szolgáltatás tehát, amelyet az üzlet ajtaján, illetve ablakán reklámoztak, a HAJDUsítás, azaz a HAJDU nevű sporttársunkkal ekvivalenssé „varázsolás”.

3.
Erről a sporttársunkról gyerekeknek szóló történeteket ismerhettünk meg egy legendás magyar súlylökő interpretálásában.

Megfejtés: DOMBI.

Gyerekeknek szóló történetek= mesék. _Jó, jó, tudom, nemcsak gyerekeknek, de ez itten kérem szépen nem egy tudományos értekezés._ Legendás magyar súlylökő, hát ilyen sajnos nem sok van, szerintem az egyetlen, akit jogosan hívhatunk így, Varjú Vilmos. Ő olimpiai bronzérmes és kétszeres Európa-bajnok is volt. Az ő interpretálásában megismerhető mesék a talán szintén legendásnak nevezhető VarjúDOMBI mesék.

4.
Erről a sporttársunkról nem mondható el, hogy ugatja kedvenc játékunkat. Az sem állítható róla, hogy kutyaütő lenne. Az ellenben igen, hogy üti a bridzset!

Megfejtés: GERŐ.

Hát itt az első két mondat nem igazi infó, valójában csak afféle felvezetés. A lényeg itt az, hogy ki lehet az a sporttársunk, aki üti a bridzset. Nos, üt=ver, bridzs=híd, tehát az, aki üti a bridzset, az veri a hidat, tehát hídverő. Ő tehát GERŐ, a hídverő _és tekintsünk most el az egykori szállóige tartalmi vonatkozásaitól._

5.
Ez a sporttársunk akár oktathatná is a bridzset. Ja, igen, időnként oktatja is! De akit még egyáltalán nem oktatott, az sem maradt le véglegesen, hiszen a keresett _nevű_ sporttársunk elmondhatja neki, hogy „jössz te még az én utcámba”.

Megfejtés: SZALAY.

Ez az egyetlen olyan feladvány ebben a csoportban, ahol nem pusztán a vezetéknévre utaltam, hanem annak tulajdonosára is. Az, hogy „akár oktathatná is a bridzset”, nyilván arra utal, hogy egy elismerten nagy tudású sporttársunkról van szó. A következő infó is sokat mond, hiszen az illetőről eszerint elmondható, hogy néha tényleg átadja a tudását, de csak „időnként”, tehát valószínűleg nem szervezett keretek között. Persze azért még ilyen is van egy pár, de… Van a megadott infók között két fontos momentum. Az első, hogy sosem a „tanít, tanítás” szót használom, hanem mindig _éspedig három ízben!_ oktatásról beszélek. A végén pedig ott lapul az a megjegyzés, hogy „jössz te még az én utcámba”. No izé, szóval kinek az utcája az, amelyre az oktatás a jellemző? Az oktatásért felelős minisztérium _egykor Oktatási Minisztérium néven, ma éppen Emberi Erőforrások Minisztériuma_ vagy pont a SZALAY utcában volt _Oktatási Minisztérium néven egyértelműen!_, vagy, mint pl. ma, ott vannak olyan irodái, hivatalai, amelyek az oktatás kérdéseivel foglalkoznak.


Összesen hatan küldtek be megfejtést, illetve tippet. A 2. és a 4. feladvány _HAJDU, illetve GERŐ_ sajnos megoldhatatlannak bizonyult, míg a másik háromra _TALYIGÁS, DOMBI, SZALAY_ két-két megfejtés érkezett.

2 találatot ért el:
Gál Péter és Talyigás Péter _megjegyzem, utóbbinak részben segített a „hazai pálya”_

1 találatot ért el:
Bakó Dániel és Kovács András

Rajtuk kívül még Kerényi István és Szokoly Gyula küldött tippeket.

Mindannyiuknak köszönöm a próbálkozást, a megfejtőknek pedig gratulálok!

Rajtuk kívül is voltak érdeklődők. Mind a keddi játéknapon, mind szombaton, a maratonon többen megszólítottak, s arra biztattak, hogy folytassam a játékot. Így hát a szerény számú megfejtés, illetve tipp ellenére sem zárom ki, hogy lesz újabb forduló.