Kezdőoldal

„…és legkevésbbé magadat vedd komolyan”

Biztosan üldögéltetek már ti is a Lila Pingvinben. Talán nem éppen ezen a néven ismeritek ezt a furcsa kávéházat, hiszen majdnem annyi neve van, ahány vendége. Vendége pedig? Ezernyi! Persze, sok közöttük a széllel bélelt komolytalan bohém, mint magam is vagyok, de mi jól érezzük magunkat ebben az iparengedély nélkül működő lokálban. (Legyen mondjuk ez a Lila Pingvin. Vajon Darvas melyik asztalnál üldögél?)

A kiszolgálás nagyon érdekes itt. Ha egy ételre vagy italra gondolsz, már a szádban van az íze és máris hiányzik a zsebedből az ellenértéke. Ha nincs pénzed, ugye, csak annál inkább hiányzik?! Bejárata nincs a kávéháznak, ide csak véletlenül lehet becsusszanni, belibbenni. Az emberek nagy része életében nem teszi be a lábát ide, viszont a törzsvendégek közül kevés a virilista. Kijárat viszont számos van; egyiknek a kulcsa az adóvégrehajtónál, másiké hivatali főnöködnél, de a főkijárat kulcsa állandóan a házsártos feleséged kezében van…

Sokáig elüldögélhetsz asztalodnál: záróra nincs. Bevett szokás azonban, hogy ismerőseid, de ismeretlenek is – mindegy, hogy szereted őket vagy sem – hívatlanul asztalodhoz telepszenek, és ha a maguk jószántából magadra nem hagynak, csak úgy szabadulhatsz meg tőlük, ha te mész el a kávéházból. Óh, ne hidd, hogy vendégeid mindig tolakodó-bosszantóan viselkednek. Sokszor valóságos jótétemény a jöttük. Tegnap este is olyan meggyőződéses bensőséggel szüreteltem boldogtalan szerelmemet, hogy a nádmézet is keserűsónak ízleltem. Úgy éreztem magam, mint egy igavonó barom, aki gyámoltalan ahhoz, hogy kitörjön a súlyos robotból és kegyetlenül egyre-egyre tovább kényszeríti önmagát. Boldogtalan szerelmem karcsú tárgya fölényes hűvösséggel szemlélte vergődésemet, én pedig egy hallatlanul fontos és újszerű megállapítást tettem: „Ilyenek a nők!”

E pillanatban ült asztalomhoz a hölgy. Csak bal profilját láthattam, mert nem szembe ült velem. Pózában maradt egész együttlétünk alatt. Hiába igyekeztem megnézni őt szemből, nem sikerült, mindig oldalt fordult. Azt hittem, jobb orcáján valami gusztustalan szépséghiba van – amíg kiderült az igazság. Kiderült, hogy a hölgynek csak balprofilja van.

A hölgy maga elé rakta két kezét és nézegette azon a módon, ahogy az aktív emberek a semmittevést szűkíteni szokták, azután beszélni kezdett halk, de biztos hangon. Fogalmazása végleges, pontos volt, hangsúlya meggyőződéses és meggyőző.

Csak jó idő múlva jöttem rá, hogy a Treff Dáma ül asztalomnál. Nem is csodálkoztam: az ember lázképen nem csodálkozik.

Figyeltem.

Élettörténetem – Elmondja a Treff Dáma
Legrégebbi emlékem az első csalódásom… (A korabeli kártyaillusztrációkat köszönjük Jánoska Antalnak – a szerk.)

Még fiatal és csillogó voltam… Mint az első bál, olyan izgató volt számomra első fellépésem a tiszta zöld posztóba öltözött kártyaasztalon. Pókert játszottak velünk egy előkelő kaszinóban. Mindjárt az első kiosztásban a legszebb herceghez kerültem, aki csak egy lapot kért és engem kapott a royal flushének kellős közepébe. Tekintete hízelgően suttogta felém: „Üdvözöllek, óh, eszményi hölgy, vágyam asszonya. Te hozod a sikert nekem. Szeretlek!” Lelkemig hatott és boldoggá tett szerelmes udvarlása. De hah, üdvöm csak rövid ideig tartott! A következő játszmában már a keverésnél arra törekedtem, hogy gyönyörű hercegem kezébe kerüljek, és ez sikerült is nekem. Hercegem azonban most káróra játszott, s amikor engem megpillantott, haragtól szikrázó szemei kegyetlenül vágták felém: „Ki hívott?! Miért vagy olyan tolakodó?! Utállak, te szajha!” Bizony, bizony, ilyenek a férfiak! Nem tudnak önzetlenül és hűségesen szeretni. Óh, mennyi könnyembe került ez az élmény! Búcsút mondtam a szerelemnek egész életemre.

Életem legszebb élménye egy bridzsverseny-szereplésemhez fűződik.

Dél 6 kőr felvétele ellen Nyugat a pikk dámával indult. A legkellemetlenebb indító kijátszás. A felvevő kicsit adott az asztalról. Kelet a treff bubit dobta, Dél ütött a királlyal. Adut hívott. Nyugat a kilencest adta, Keletnek tényleg nem volt aduja, kis treffet dobott az ütésbe.

A felvevő összeszámolta biztos ütéseit (7 kőr, 2 pikk, 2 káró), de csak 11-ig jutott el. Hiábavaló kísérlet volna a 12.-et az asztalon való pikklopás módján megkeresni, cserébe egy aduütés vesznék el. A káró szín azonban komolyabb lehetőséget ígér. A hiányzó kárók 5–1 elosztása kilátástalanná teszi a teljesítést. Kényszerdobásra gondolni sem lehet, hiszen öt káró csak Keletnél képzelhető el. Ha a káróelosztás 3–3, avagy Nyugatnak van négy kárója, a teljesítés nem nehéz. Mi a helyzet azonban, ha Keletnek van 4 kárója (ami a legvalószínűbb elosztás)? Két körülményt kell figyelembe venni. Ha a káró magasra lopást aduzás után hajtjuk végre, hiányzani fog az átmenet a magas káróért. Ha viszont előbb kiengednénk egy kárót, Nyugat igyekeznék ütésbe kerülni és az ő pikk visszahívása megint csak megölné az asztalt.

Létezik-e tengerszoros, melyen keresztül felvevő a 6 kőr felvétel törékeny hajóját Szkülla és Kharübdisz között a teljesítés biztos révébe vezethetné? Létezik! Dél megkereste a szorost és használta is. A teljesítés kulcsa az, hogy egyszer kárót kell lopni, amíg Nyugatnak is van kárója, hogy ne lophasson felül. Igen ám, de Nyugatnak éppúgy két kárója van, mint Délnek!

(A Next, illetve a Previous gomb nyomkodásával követhető a lejátszás)

A felvevő engem, a treff dámát hívott az asztalról a harmadik ütésben, Kelet fedte a királlyal, a felvevő kis kárót dobott! Kelet jutott ütéshez, de nincs pikkje, hogy az asztali átmenetet megzavarja. Treff ászát a felvevő lopta. Káró ász, kárólopás következett, majd kétszer adu és még egy kárólopás. Pikk átmenet után az asztal lehívta a káró királyt és repült a kéz két rossz pikkje. A játszma kulcsütése az volt, amelyben egy rossz treffre – beismerem ez én voltam – egy jó kárót dobott a felvevő. Óh, mennyire megrészegített ez a játszma!

Verseny után a vesztes csapat egyik tagja zsebre dugott egész 52 tagú családommal és rokonságommal együtt. „Legalább ennyi hasznom legyen” – mondta. A rendező sokáig hiába keresett bennünket. Kispolgári unalmas családi körben éltem egy darabig, amíg a családfő egy versenyről egy újabb csomag kártyát nem hozott. Ekkor a gyereknek adtak, ki várat építgetett belőlünk, míg ránk nem unt. A szobalány szemétbe dobott minket. A szemeteskosarat másnap reggel levitte a ház elé.

Így kerültem az utcára…

***

Vendégem eltűnt asztalom mellől. És mit tettem én? Gyorsan és mohón kéziratpapirost vettem elő, leírtam a hölgy bizalmas vallomását, és mert sem skrupulusom, sem obulusom nem volt, a csillapíthatatlan éhségű sajtó feneketlen torkába dobtam: közöltem egy bridzslapban.