Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2022. október 26.

Új év, új remények – csb 2022 I/A 7. forduló

A hetedik játéknapon (ki gondolná?) megint csak öt meccsre került sor, ezúttal a P-T–GAMAX rangadó maradt el. Mivel időközben két mérkőzést pótoltak, „csak” négy a hiányok száma. Az eredmények: Angels–FÉSZEK 91–72 és Budaörs 17–P-T 80–57.

A hét rangadója kétségtelenül a friss kupagyőztes Visoft és a tavalyi csapatbajnoki ezüstös Galim csatája volt. Mindkét csapat hullámzóan játszott eddig, bár a vendégek négy kisebb vereség után két nagy győzelmet arattak az elmúlt fordulókban, és máris az élmezőnybe rakétáztak, ezért joggal reménykedhettek jó folytatásban. Ezúttal azonban Bódisék mutattak jobb formát, hiszen 77–51-re győztek.

Meglepetés az eddig betliző Lowel döntetlenje az első hatba pályázó FÉSZEK ellen, a bomba azonban az MTK-Dienes–Angels meccsen robbant: az eddig remekül teljesítő újonc nagy zakóba futott bele a kiesőzónában tanyázó ellenfelével szemben. A vb-ezüstös fiatalokat is a soraiban tudó csapat a nagy vereség dacára is második, igaz, átlagban a GAMAX és a Visoft mögött most csak harmadik. A további meccseken alacsony pontforgalom mellett a budaörsiek 4 ponttal verték a Szigethyt, míg mi, azaz a TMX 15-tel az Interface-t.

Ha az átlagokat nézzük, látható, hogy szinte bárki odaérhet a 6-ba vagy a dobogóra, illetve akár ki is eshet: 10 csapat átlaga van kb. 9 és 11 VP között, csak a GAMAX (felfelé) és a Lowel (lefelé) lóg ki ebből a zónából, de ők nagyon.

A többség megtalálta ezt a terített nagyszlemet. Czímer–Szalka például így:

A 10 asztalból összesen három hagyta csak ki, kettő a mi meccsünkön, így csak egy mérkőzésen okozott pontforgalmat.

Az első félidő talán legérdekesebb partija ez volt.

Fiataljaink bátran bemondták ezt a jó 5 kárót, az ellenfélnek nem jutott eszébe 6 treffel menteni, míg mi aktívan 5 treffig licitáltunk, ami csendben bukott egyet.

Három asztalon hagyták csak az 5 kárót, néhol kontráztak is, de mindenki teljesítette a piros színű gémet, ami viszont buktatható: el kell indulni az AKQJ vezetésű színünkből – kicsivel… A partner üt a tízessel, és meglopat kőrrel, kiáll még az adu ász.

Újabb szlempartival indult a második félidő, ezúttal minden meccsen írt valaki 10 vagy 11 pontot, azok jártak jól, akik bemondták.
Kuttner György hiába fékezett, Mráz Mátét nem lehetett lelőni.

Máshol Észak adott még egy kulcslicitet is, Dél mégis leállt – fura játék tud lenni ez a bridzs.
Mi például így mondtuk be.

A felvétel látszólag a treff barátságos fekvésén múlik, mivel a piros színek rosszul fekszenek, azonban ez nem teljesen igaz, hiszen ha treff 4–2 lenne és nem esne a dáma, akkor is ki tudnánk magasítani a szín 13. kártyáját biztonságosan, impassz nélkül, végig aduval közlekedve, hiszen van bőven, majd a végén a magas lapra kárót dobunk, és a káró ászt üttetjük, onnan pedig csak dob-lopot, vagy kőrt lehet hívni a villába.

Egy újabb szlem is volt, amit csak az erős treffesek mondtak be, majd egy olyan, ahol a többség töredékben fékezett, néhányan bemondták a gémet, Talyigás–Szilágyi viszont…

Így is lehet 15 pontot írni: 2 káró +4, 6 káró egyenlő.

A jövő heti forduló kivételesen szerdán lesz november elseje miatt, és várhatóan a FÉSZEK halaszt, mivel csapatuk egyik párja a Small Federation Gamesen lesz hivatalos Magyarországot képviselni. Hajrá nekik is!