Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel - 2023. január 19.

Pontvadászidény – MP-bajnokság, 6. forduló

A 6. fordulót játszottuk le a héten a párosbajnokságban. Ezúttal is születtek kiemelkedő eredmények az I/A-ban, a fordulót elképesztő 65 százalékos eredménnyel Szalka Tamás és Czímer Csaba nyerte, a címvédők ezzel hatalmas lépést tettek előre, és már harmadikok a tabellán. Talyigás Pétert elszólította a (LoveBridge) kötelesség, ezért Szilágyi Lászlónak helyettessel kellett megpróbálnia kimászni a kiesési zóna nevű gödörből, ami fényesen sikerült: Varga Istvánnal a nap második legjobb eredményét érték el 61 százalékkal, ezzel feljöttek a középmezőnybe.

I/A

Az élen álló két GAMAX-pár, Dumbovich–Winkler (55 százalék) és Homonnay–Lakatos (52 százalék) is elfogadható eredményt ért el, így ebben a sorrendben ők lettek az első kettő, csak a helyezésük fordult meg egymáshoz képest – de miután mindössze 6 pont van köztük (egy partiban maximum 30 pont érhető el), bármi lehet még persze. A múlt héten Gál–Dombi még második volt, de ezúttal csak 42 százalékot hoztak, ezzel a hatodikok.

Viszonylag csendes volt a forduló, legalábbis ezúttal nem voltak 5-ös magasságú küzdelmi licitek és szlempartik (illetve akik megpróbáltak szlemet játszani, rendszerint elbukták).

Lássuk hát a teljesíthető szlemet, melyet kevesen, mindössze hatan vállaltak.

Női válogatott párunk így mondta be.

Bár a licitek pontos jelentését nem tudom, mindenképp érdekes az ORKC utáni ászkérdés, és az arra adott 5 pikk válasz. Jómagam ezt „kiterjesztett spirál válasz” néven találtam fel: amikor az ászkérdésre adott válasz már eleve az adu 5-ös magassága fölé visz, kár ott megállni, hiszen a kisszlemet már úgyis bevállaltuk, gördüljön tovább a válasz, azaz jelen esetben az 5 kőr válasz helyett (2 kulcslap+adu dáma) az 5 pikk jelentése: a fenti számú ász, de van pikk királyom is, viszont kőr nincs (a spirál elvei szerint, azaz a királyokat fontossági sorrendben, más információ híján felülről kezdve licitáljuk, addig lépdelve, amíg van belőlük).

Érdekes módon két pár is 6 szant mondott, amivel szerencséjük volt: mivel Nyugat nem mer a negyedleges kőr bubi mellől indulni, a szlem teljesül (igaz, ha a treff húzna, ami igen jó esély, meglenne a 12 ütés).

Nálunk a többséghez hasonlóan zajlott a licit, és jött a pikk indulás is.

Érdekesen zajlott a játék: az első pikket hagytam, aztán a felvevő megpróbált még egy pikk ütéssel elszökni, ami nem sikerült, és így a népszerű 12 ütés tulajdonosa lett. A játék után Honti László a homlokára csapott: de hiszen már volt 13 ütésem! Először megnyugtattuk, hogy a treff nem húzott – aztán én is a homlokomra csaptam: tényleg volt már 13 ütése, ugyanis beszorulok a kárók és a kőr ász lehívására, hiszen elvitt már egy pikket, jár még neki 6 káró meg egy kőr, tehát nekem 5 lapot kellene tartanom, ebben nem fér az öt darab treff és a pikk ász…

Íme egy parti, amiben a szlem nem túl jó esélyű, ezért a többség nem is mondta be. Egy sikeres kísérlet:

Egy kis végjáték, és máris összejött a 12 ütés.

És hogy játssza a 4 pikket egy klasszis? Lássuk Dumbovich Miklóst munkában.

Egyszerű, ugye? Hasonlóan játszotta Hoffmann Tamás is.

Hárman mondtak szlemet, de csak Berkes Márton teljesített.

A végére egy izgalmas 3 szan ellenjáték.

Nálunk így alakult, a felvevő gyorsan hazavitt 10 ütést, amiért egész sok pontot kaptak persze. Hogy miként lehetett volna megoldani? Talán meg kell próbálni belegondolni, miből indult a partner a pikk hetessel. Vajon két vagy három pikkje van? Ha kettő, szinte mindegy, mit teszünk, a felvevőnek jár három ütés ebből a színből, ha azonban három, jó lenne kétszer kis pikket tenni/hívni, hogy kiejtsük a felvevő szek ász-bubiját. A többség kicsit tett elsőre, azonban volt, aki másodikra beremegett: ha a felvevőnek mégis 3 pikkje van, lábon üti meg őket, és mi már nem kerülünk sorra.

Tehát: honnan lehet megfejteni, hány darab van a partnernél? Talán (bár látjuk, gyenge lapja van, de) nem fog belebombázni egy licitálatlan színbe két kicsivel, hiszen ez könnyen segíthet a felvevőnek felgöngyölíteni a színt.

Így (azaz jól) csinálta például Balásy Zsolt is. (G. D.)

I/B

A napot ismét a Kemény–Trenka pár (sorozatban az ötödik napon) nyerte, de a végére beromlott szkórjuk, csak 55 százalékuk lett. Marjai Gábor és Vági Máté kiegyensúlyozottan halad a második hely felé, a szoros bolyt pedig továbbra is Nagy Kartal és Biborka Dániel vezeti.

A 4-as partiban szlemet lehetett licitálni.

A licitmenet irányításában a fő választópontot az jelentette, hogy Kelet 22 pontos, kontrolldús, 5–4-es majort tartalmazó kezével hogyan viselkedik. Jakab Sándor a 2 kőr mellett döntött a 2 treff indulás után, és Sztrapkovics László bebiztosította a szlemet: a szingli káró bemutatása kulcsfontosságú volt, hogy Kelet ne bizonytalanodjon el. Jakab Sándor 6 kőrre ugrott – annyit kért partnerétől, hogy ellenőrizze, hogy van-e adu ásza. A kisszlem 73 százalékot ért.

Más megközelítés is eredményes lehetett. Jakus László 23–25 pontos szannak adta le lapját, a Staymanre pedig először kőrjét mutatta be. Hámori Zsuzsa továbbra sem akart szant játszani, úgyhogy a treffjét is felajánlotta, amire a 4 pikk érkezett. (2 szan után sokan Puppet felkérdezést játszanak, hiszen az erős egyenletes lapban lehet ötös major. A 3 káró válasz az ötös majort tagadná, és a kérdező vagy egyenesen, vagy a nem négyes majorját licitálva próbálná meg a 4–4-es fittet megtalálni. Mi fél Puppetet játszunk, a 3 kőr minimum négyes kőrt, a 3 pikk ötös pikket ígérne, a 3 szan válasz pedig mindkét négyes majort. Nálunk a 3 kőr válasz tagadja a 4–4-t, a 4 pikknél derülne ki, merthogy 5–4-ről van szó.) Zsuzsa helyesen úgy vélte, hogy a gyenge lap, főleg ász nélkül nem kérdez ászt, hanem egyből szlemre ugrott.

A 9-es partiban is szlem volt, és mindenki 13-at is ütött. Blancz Tamás fiatalos lendülettel licitálta: az 1 kőrre Vass Kata 3 kárója az erősebb Bergen válasz (4-as adutámogatás, 10–12 pont), az I/B dojenje pedig egyből 6-ra ugrott.

A problémát lassan is meg lehetett közelíteni. A Nagy–Biborka párnál a Bergen talán ígér egy rövid (maximum dubló) színt is, így Biborka Dániel kényszerítő szant majd 4 kőrt (egyenletes lap, hármas kőr támogatás) licitált. Nagy Kartal pikk sikénes ász kérdést tett fel, és úgy ítélte meg, hogy a hiányzó treff király, káró király, adu dáma mindegyike nem lehet partnerénél, tehát a további kérdezősködés helyett 6 kőrben leállt.

A 21-es parti megmutatta, hogy néha a 3-as magasságú indulás jobban kizár, mint a 4-es.

Nálunk Ráduly Csaba 3 pikkel indult, és Dienes Ödön jó érzékkel 3 szant választott – Délen a ceruzám már a káró dáma induláson volt, amellyel topszkórt írt volna. Ráduly Csaba inkább pikkjében bízott, és így is 82 százalékos partit írt.

Aki ellen 4 pikkel indítottak, hajlamosabb volt egyből a mentésen gondolkodni, és 5 treffel beszállni. (A 3 pikk ellen ez nehéz lenne, mert a 4 treff Leaping Michaels, azaz az ötös kőrt is ígérné, az 5 treff meg erősebb lap szokott lenni.) Az 5 pikk már bukik, de Nyugat ezt nem hihette, és 6 treffet vállalt négy asztalon is. A bukó gém lementése is még 50 százalékot jelentett. (F. G.)

II. osztály

Tóth András ezúttal nem szokásos partnerével, Csépán Gáborral, hanem Moussong Gáborral mint helyettessel játszva ért el jó eredményt, 56 százalékot, amivel még növelték is az előnyüket, hiszen eddigi közvetlen riválisuk, a Meskó–Pós kettős 43 százaléka miatt egészen a hatodik helyig csúszott, Keszthelyi–Kuttner 55 százaléka pedig a második helyre repítette őket. A nap főleg a fiataloké volt: Márki-Zay–Jánosik a harmadik, míg Dezső–Zábrádi a negyedik helyen áll, az eddig gyengébben teljesítő Biborka Bernadett és Juhász-Molnár Mirkó pedig megnyerte a fordulót, így visszataláltak a kieső zónából a középmezőnybe.

Egy szép szlem innen, amit csak három pár mondott be.

14. leosztás

Ugyan limitáltak az értékeink (15 és 14 pont), nem árt tudni, hogy a Work-féle, azaz 4–3–2–1 pontos lapértékelési mód kissé túlértékeli a dámákat és jelentősen bubikat, viszont kicsit alul a királyokat és nagyon alul az ászokat. Ennek megfelelően ez a két magasfigurában gazdag lap nagyon jó, és még a dupla fitről nem is beszéltünk!

Így mehet esetleg sztenderdben a licit:

A 3 pikk nem feltétlenül ígér nagy lapot, ezután már jöhetnek a kulcslicitek, és az ászkérdés/adudámakérdés is.

A játék pedig: aduban a legjobb esély a kettős impassz (Dél négyes pikkje ellen nem tudunk védekezni, ha a dámával kezdünk, a hátul lévő szingli bubi esetén az összes ütést elvisszük, ha kicsivel, akkor Észak szingli királya esetén ütünk 13-at), de 9 adunál az adu ász, majd kis adu sem elvetendő. Mindenképp kerüljük a kis pikk hívását elsőre kézből, főleg mert könnyen ellophatják a treffünket, ez utóbbi veszély a pikk ász lehívásáért kiált.

Mindenki 12-t ütött pikk játékban, de pusztán három asztalon mondták be a szlemet, a többiek megelégedtek gémmel. (G. D.)

III. osztály

Bővelkedett a nap – vélt vagy tényleges – szlemekben.

26. leosztás

A napot nyerő és az összetettben is vezető Sziráki László–Fischer László örülhetett, hiszen 6 szant vett fel a terített 6 káró helyett, és valamelyik fekete színben megkapták a hiányzó ütésüket.

A heti harmadik és összetettben ezüstérmes Győry Anikó–Petrás Gábor páros még jobban licitált. Ha kiderült Kelet szingli pikkje, valamint két királyának színe is, akkor Nyugat már 13-ig tudhatott számolni. Tempót kell találnia a három pikk lelopására, ami adu indulás esetén is meglett volna. (F. G.)