Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2022. szeptember 22.

Micsoda partik! – csb 2022 I/B és II. osztály 2. játékhét

Azt kérte a szerkesztő, hogy egy-két izgalmas partit válasszak a másodosztályból, kicsit többet az I/B-ből.

I/B
Kezdenek ki kristályosodni az erőviszonyok. Az A csoportban az Izobau TSC fölényesen vezet, és az ELTE is elég jól áll. A B csoportban a SZTAKI vezet hasonlóan, második a Durostone, de az esélyes Feel the Beat is kezd magára találni.

A 3-as partiban csak töredékről volt szó, de megvillant a Marjai Péter–Balásy Zsolt páros ellenjátéka. A védőknek Kelet–Nyugaton 3 treff ellen a kőr és a két pikk ütés mellé még két lopást kellett összehozniuk. Marjai Péter ezért a pikk ász-dámából a dámát hívta, melyet Gerald átütött, és a káró királlyal jelezte, hogy van még pikk bubija(!) is – így a bukást jelentő második lopás is összejött. Az más kérdés, hogy ez csak a veszteség minimalizálására volt elég, mert a női válogatott ambicíózus párja 4 kőrt vállalt, és a mellékszínek rossz kiosztása miatt a tótágas adujáték tervében bukott négyet.

A 4-es partiban az összeszokottság sokat számított. Általában Kelet indult kétszínű, négyvesztős lapjával 1 pikkel. A jelentések pár asztalon összekuszálódtak: volt, ahol Nyugat elfelejtette, hogy a 2 treff válasszal nem jó treffjét jelzi, hanem pikk invitet ígér, és amikor Észak 2 kőrrel bejött a második körben, az erre adott 3 káró választ passzolhatónak tekintette. A legadekvátabbnak a Klein–Madi páros licitrendszere tűnt a helyzet kezelésére. Kelet 2 szannal indult, ami vélhetően két nem érintkező színt ígért kevés vesztővel, a 3 treff kérdezett, és erre a 3 pikk nyilván pikket és kárót ígért, a kárót a 4-es magasságon is játszhatóan. Erre a 4 káró fékezés túl pesszimistának bizonyult. Az Ecosoft–ELTE meccse mindkét asztal a 4 káró ORKC után bevágta a szlemmet. A Nyugatok közül egyedül Balásy Zsolt érezte kilencpontos kezét indulóerőnek, és utána már 6 treff alatt nem lehetett megállni.

A következő nehezen licitálható gém a 6-os partiban következett. 19 pontos, 5–4-es elosztású kezét Nyugat kényszerítő szanja után nem minden Kelet tudta gémerősnek eladni. A Grand Slamből Rózsa Tamás és Fülöp Zoltán, a legfiatalabb Young Boysok, Selmeci Dávid és Biborka Dániel egyaránt a 2 szan viszonválasszal érzékeltette gémerős, de nem 5–5-ös (5–4, 6–4 vagy hatos pikkes) kezét, amire a 4 kőr könnyen meglett. A maximális 12-t kevesen ütötték meg, pedig a kőrt lehetett közlekedésre használni: már a kőr bubit célszerű átütni az ásszal a második menetben, ha Dél adott, hiszen ha négy darab van nála, impasszal is el lehet fogni, és a pikk impassz ismételhető.

A 14-es partiban több Észak–Dél is megmutatta, hogy 11 figuraponttal a vonalon is lehet gémet írni. Kelet erős szannal indult, és Dél 7-4-es elosztásával 3 káróra ugrott. Nyugat információs kontrával próbálta a major színeket felderíteni – és erre Kelet a káró ász király birtokában vagy 3 szant mondott és tízet ütött, vagy bennemaradt a kontrában. Délnek elvileg kétszer kellene buknia – a két pikken kívül három adu is kiáll, és az asztalra nincs lemenet a jó kőr impassz megadására. A –300 mégsem gém, a +470 meg pláne nem az az erős vonal szemszögéből: két asztalon is Kelet átütötte partnere adu dámáját, majd kőr hívással impasszolhatatlan királyát is odadobta az ellennek.

A következő szving a 21-es parti képében érkezett. Dél 1 kőrrel indul a harmadik helyen, Nyugat 1 pikkel szól közbe, és jópár Észak ötös adu támogatásával csak 3 kőrre emelt. Erre Kelet még 3 pikket tudott mondani, és Nyugat vállalhatta a 10-11 ütéses pikk gémet. Ha Észak 4 kőrre emelt, ezt több Kelet hagyta – sőt, esetleg be is tömték a gémet.

Ha Kelet nem támogatta Nyugat pikkjét, a semleges kis treff indulás került az asztalra – Kelet királya máris elesett, és utána még két treffre lehetett dobni a pikk vesztőket. Révai Hanna inkább a szerencséjében, semmint a treffre dobásokban bízott, és neki is igaza lett: az ellenjátékosok a harmadik pikket is lehívták, és a káró ász beragadt.

A cross IMP-t a végig játszó párok közül az Izobau TSC húzópárja, Andrási Miklós és Kardos János szolid 73 ponttal vezeti.

II. osztály
Csak az első félidőben 13 partinál szóródtak legalább 13 pontra a kiosztott IMP-k, és bár a második félidőre kicsit csillapodtak a kedélyek, mindkét félidőben bőven voltak 30, 40 sőt 50 pontos teljesítmények.

Végül a 27-es partit választottam, ahol elvileg Kelet–Nyugat 4 kárót, Észak–Dél 4 treffet vagy a legjobb felvételként 4 pikket teljesíthetett. Ehhez képest a 20-ból csak 4 pár játszotta meg a 4 pikket, és egy pár bukott egyet az 5 káró mentésben. 4 pikkben akadt még pár bukás, az egyik asztalon ötször(!) nem, valamint a feltömött 5 treffek és 5 kárók szakmányban.

Az 5 treffet egyszerűbb volt megtömni, hiszen a buktatáshoz nem az összeemelt káróval, hanem a dubló pikk királlyal kellett volna indulni, enélkül a százfigurás kőrnek köszönhetően szür is van az eredetileg bukós partiban. Azon az asztalon írtak topszkórt, ahol a kiálló 3 pikk magasfigura ellenére mondtak szlemet treffben. A másik oldalon egyszerűbb lett volna az 5 káró kontrák fenekére verni, ha Dél treff figuráiból indul, Észak átüti és levesz annyi kőrt, amennyit lehet. Azon a hét asztalon, ahol Dél treff figurájával indult, mind a hét asztalon Észak aludt, és a felvevő 11-t ütött.

Érdekes színfolt volt, aki az adu ász-király-dáma nélkül is szlemet vállalt pikkben – és a normális két bukással átlagot írt!