Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Szilágyi László - 2022. október 11.

Kupatörpék – MK-döntő

Magyar Kupa döntőjében csak úgy hemzsegtek a törpék. Persze ahogyan az oly gyakran lenni szokott, csak a parti végén vettük észre némelyiket. (Noha a fénykép felülnézetből készült, azon nem a törpék láthatók, hanem az idei Magyar Kupa-győztes Visoft tagjai a kapitány, Bódis Gyula nélkül: Fischer Brigitta, Talyigás Péter, Macskásy Gábor, Honti László, Szilágyi László – Fotó: Bakó Dániel)

Itt volt például ez a 3 szan:

Attitűd kőr négyes kezdés után a felvevő az asztalról a hatost tette, Nyugat a dámát, és ettől mindjárt két fogása lett Északnak. A partit még így is el lehetett volna buktatni, ha a káró ász ütés után Nyugat a pikk dámát hívja. Nem könnyű megtalálni ezt az ellenjátékot, még akkor sem, ha a védők rendelkezésére áll a Smith jelzés, azaz a káró színbe adott kicsi vagy nagy lapjával Kelet sugallni tudja a kőr folytatását vagy éppen abbahagyását partnere számára.

De vajon mit szeretne Kelet? Azt tudja, hogy a kőr tízes a felvevőnél van, de azt nem, hogy hányadik. Hogy lehet rávenni Nyugatot, hogy ha eredetileg négyes kőrje volt, akkor folytassa a színt, ha meg rövidebb akkor ne? Ha már itt tartunk, miért pont a három vagy négy kőr a lényeg, miért nem a kettő vagy három? Na az utóbbi kérdésre tudom a választ, Keletnek nem lehet hatos a kőrje, mert akkor a kettessel indult volna.

Persze ha Nyugat az első ütésnél a helyzet magaslatára emelkedik és a kőr nyolcast rakja, akkor az ellenvonal négy ütéshez jut a színben, meg ugye ehhez hozzájön a két ász. Elvileg a káró ász után, a kőr dáma előtt lehetne pikket hívni akár kétszer is, ami már négy bukást eredményezne, de ez ésszerűtlen kockázatvállalás lenne, hiszen a pikk ász lehetne a felvevő kezében.

Ja, hogy a nyolcas nem számít törpének? Persze hogy nem, ezt a játszmát csak bemelegítésnek szántam, meg hát ha elsajátítjuk a fent vázolt technikát, akkor talán boldogulni fogunk ilyen kőr elosztásnál is négyes indulásra: KT5 – A9874 – J3 – Q62.

Na akkor jöjjenek az „igazi” törpék!

A másik teremben a licitből kiderült, hogy az asztalon két négyes nemes lesz, és ez lebeszélte Keletet a pikk kezdésről. A fantáziadús kőr dámát választotta, ez most persze nem sült el valami jól, közös erővel csináltak a felvevővonalnak két kőr ütést, 3 szan plusz egy.

Ez a kőr dáma nagy nyerő lehetett volna. Képzeljük csak el, hogy a felvevőnek eggyel több kárója, eggyel kevesebb kőrje van, és az utóbbi szín így van elosztva: 53 – QT7 – K964 – AJ82.

Ebben az esetben csak a kőr dáma (vagy a tízes) kezdés buktat, mert a kőr királyon kívül a kilencest is be kell impasszolni.

A mi asztalunknál 16–19 pontos 1 szan indulás, Stayman és négyes major tagadás után alakult ki a felvétel. Én persze a negyedik pikkel indultam, tizenegyes szabályt játszunk. A felvevő szempontjából nézve ha AT94 vezetésű a színem, akkor jó az első ütésbe a nyolcast tenni, ami azonnal biztosítaná a három pikk ütést. Persze sokkal valószínűbb, hogy a tízes és a kilences közül az egyik nincs nálam, és akkor a nyolcast nem jó tenni. A hármast esetleg jó…

Mit rakjon Nyugat? Ha az indulónál ász-király vezetésű a szín, akkor a tízes a jó, ha csak egy figurája van a partnernek, akkor drukkolni kell, hogy a felvevő kis pikkje az ötös legyen és ne a hetes!

A tízes a nyerő, ha a felvevőnél kilences-hetes vagy kilences-ötös van. A hatossal járunk jól, ha Északnak ász-ötös vagy király-ötös van a kezében, ez 2-2 eset. Azonban ha Keletnél van mindkét nagy pikk, akkor könnyen összejöhet a másik három színből a kilenc ütés vagy ha csak nyolc, akkor az első ütésbe figurát tett volna a felvevő.

Nyugat a tízest tette, a felvevő ütött és impasszt adott a kilencesem ellen. Kikergette a pikk ászt, és a végjátékban még egy kőr ütést is kiszipolyozott szegény partneremből. Így húztunk ki egy unalmas 3 szant meg egy nagyon érdekeset.

Tudományos (volt ott minden, még treff dáma kérdés is) vagy kevésbé tudományos licit után mindkét asztal 6 pikket játszott, és az automatikus treff kezdés után szürrel teljesített. Passzív játék esetén a felvevőknek ki kellett volna választani a több nyerő játék közül egyet a treff színben.

De mi van, ha bemondjuk a nagyszlemet? Nyilván az ellen nem indulnak a szinglivel, hanem inkább aduval. Négy treff ütésre van szükségünk vagy káróban valami bolond szerencsére. A sec dáma-tízes csak kétféleképpen fordulhat elő, akkor már jobb kettős impasszt adni. Az esetek közel negyedében – nem valami sok – jó helyen lesz a két nagy treff, persze ez önmagában még csak a harmadik treff ütést biztosítja, ha Dél fedi a bubit is és a nyolcast is. Szóval jó lenne a 3–3 elosztás, de Észak szingli vagy dubló hetese is. Ha valahol bemondták volna a nagyszlemet, akkor a parti végén Dél emígyen panaszkodott volna:
– Ez is csak velem fordulhat elő. Kellett neki, hogy nálam legyen a treff dáma, itt volt. A tízes is kellett, az is itt volt. A hetes ugyan nem volt a partneremnél, de semmire sem mentem vele, mert a szinglije az ötös volt, így még a hetesemet is beimpasszolták. Még véletlenül sem a kettes vagy a hármas, az ötös. Mindig velem történik az ilyesmi.

Hogy miért lényeges, hogy az ötös szingli, amikor ötös-hármas vagy ötös-kettes esetén is működik a hármas impassz? Hát azért, mert azt el is kell találni. Amikor a második menetben a fedések után jön az ötös, az lehet dubló a kettessel vagy a hármassal, de három is a hetessel. Utóbbi picit valószínűbb.

Végezetül egy rejtvény. Olyan kárónk van, mint ebben a partiban a felvevővonalon. Pikk az adu, úgy van, mint most. Treffből az ászon és királyon kívül nincs semmink, de a kőr ász-király mellett ott a dáma is. 7 pikket játszunk. Az egyik kézi treff vesztőt eldobhatjuk a harmadik nagy kőrre, a másikat káróra szeretnénk. Mi a legnagyobb esély arra, hogy gyártsunk egy káró ütést? Hangsúlyozom: kárót.

Ha túl nehéz, pár sorral lejjebb ott egy pici segítség.




...
...

Segítség: öt törpe rohangál egyik szobából a másikba.