Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Talyigás Péter - 2010. november 8.

Kömaré Csaba jelenti – csb I/A 8. forduló

Csiga Csaba így járt, elhappolt előle 9_!_ partit Gábor és György. Így aztán alig maradt öt érdekesség.

Mindannyian tudjuk, hogy egy másik _ezúttal valódi_ Csaba nagyon szereti a megtévesztő játékot _aki nem tudja, az még nem járt itt: http://www.ecosoft.hu/csabi/bridge/index.htm _.
 
 

3. parti


Észak eléggé el nem ítélhető módon a kőr kettessel kezd, a bubit ütjük az ásszal. Régi jó technikus lévén a kárónkat hívjuk, de Észak elrohan az ásszal, és ráadásul a kőr királyt is lehívja. Kétségkívül nem állunk jól, de ez az a pillanat, amikor nem szabad feladni! A kőr királyba Dél a kilencest adja és Észak _kicsit tanácstalanul, de jól nevelten_ kárót hív. Pikket hívunk a tízeshez, némi zavart keltve, s lám ütünk vele. Ácsi! Északon kell lennie pikk figurának _Dél kizárásába nem fér bele a pikk ász-király a kőr dáma és bubi mellé_, de mivel Észak hagyta ütni a tízest, valószínűleg csak az egyik van nála. Abban bízik, hogy az újabb „impasszért” fel kell használnunk „a” treff átmenetet – a kis naiv. Legyen neki! Treff ásszal az asztalra, és káró! Dél nem látja a lapokat, belop kicsivel… Felüllopjuk, pikket hívunk, és üdvözöljük mindkét pikk honőrt egyazon ütésben!


_Igen, az ellenjátékosok is megoldhatták volna: Északnak a kőr kilences után nincs oka feltételezni, hogy Délen van treff figura, vagyis a felvevőnek valójában nem is kellenek az asztali kárók _nincs miért közlekedést elvenni_, Dél pedig esetleg lophatott volna a királlyal, vagy éppenséggel – szintén a licit miatt – nem is kell lopnia egyáltalán. Ettől még a tanulság változatlan: ne add fel!_

A BM jelenti: ehelyett az ellenjáték helyett jobb lett volna 5 kőrt mondani 300-ért, ahogy ez meg is történt 4 asztalon. Egy helyen a kőr  indulásra reménytelen 3 szan teljesült szürrel _kétségtelen, a treff indulás sokat segít_, 4 asztalon bukott, és 4_!_ asztalon teljesült a 4 pikk _ezek közül kettőn_!_ kőr indulásra_.

20. parti


Mit tegyünk Észak lapjával, ha a sikén miatt tiltva vagyon az ászkérdés? Kérdezzünk ászt!


Ha kőr ásza és pikk ásza van a partnernek _figyelembe véve a kőr kulcslicitet ez igen valószínű_, akkor nagyon jó esélyű lesz a szlem, de ha treff ásza van, akkor is vélhetően a pikk dáma elfogásán múlik majd a parti sorsa. Hogy ez összesen több-e mint 50%, azt csak a jó ég tudja, de érzésem szerint igen. Gellér János is így érezte, és be is mondta a lapok ismeretében már 75% körüli szlemet. A teljesítés nem okozott gondot.


A BM jelenti: 5 asztalon vállalkozott Észak-Dél 12 ütésre, 5 asztalon bátortalanabbak voltak. Mivel az egyik meccsen kihúzták a partit _a 20-ast ritkán húzzák ki lassú játék miatt_, arra kell gyanakodnom, hogy valamelyik asztalon már megint a kelleténél kicsit vehemensebben jelentettek 12 ütést _vagy a licitet ostorozva, vagy éppen terítés közben, nem tudom_.

Az első félidő után nem álltunk jól. _Durva eufémizmus._ _Ahogy a művelt francia mondja: shit happens._ _Na de mi volt ez? Egy elefánt?_

Ha az ember fia annyira rosszul áll, hogy rosszabb már alig-alig lehet, de valamivel jobb még igen, akkor elkezdi erőltetni a játékot.


A 3 szan káró indulásra természetesen hanyatt esett, de álljunk csak meg egy pillanatra! Tényleg olyan rossz ez a gém? Cseréljük ki gyorsan a treff nyolcast és a treff kilencest! Na?

A BM jelenti: Nah, nem is volt ez olyan nagyon erőltetett… 7-en mondták be, és három Észak nem a saját színével indult, hanem a felvevőével. Három teljesítés mellett négy asztalon buktunk, a másik öt asztalon részjáték harc dúlt.

28-as parti


Míg élünk, remélünk. Az ellenfél a kőr dámával indul. Ha lehet teljesíteni egyáltalán, az adu színt akkor is el kell találni. _Ha Északon van dubló figura, akkor Nyugatról kell kezdeni, ha Délen van dubló figura, akkor Keletről._

A parti teljesítése innentől kezdve 50% esélyű: figurasorozatból az ellenjátékosok a legnagyobbal, vagy a másodikkal indulnak?


Ha Észak-Dél természetes indulásokat játszik, akkor a felvevő Északon feltételezi a hosszabb kőrt _ezúttal tévesen_ . Emiatt Északon feltételezi a rövidebb pikket _rossz premisszából helyes eredmény_ . Így a kezében üt és kicsit hív a tízes felé _feltételezéséhez hűen és ebben a partiban sikeresen_ . Az ellenjátékosok tehetetlenek. Ha Észak üt a pikk királlyal, és treffel átadja az ütést Délnek, ellopja a következő kőrt: az ellenvonalnak nincs több ütése, míg ha Észak kicsit tesz az első pikkbe, és később a pikk királlyal lopja a kőrt, akkor sincs. A rövid kőr ugyan nem ott volt, ahova a felvevő képzelte, de a rövid pikk igen.

Ha azonban Észak–Dél megállapodásai úgy szólnak, hogy figurasorozatból a másodikkal indulnak, akkor a felvevő nem feltételezi, hanem tudja , hogy a hosszabb kőr Délen tanyázik _helyesen_ . Ennek megfelelően a hosszabb pikk Északon valószínűsíthető _helyes premisszából rossz eredmény_ , ezért az asztalon üt és onnan hív pikket a bubi felé _feltételezéséhez hűen, de ebben a partiban éppen szerencsétlenül_ .

Sosem szerettem a Rusinowot.

A BM jelenti: Már megint nem voltunk kirívóan brahisok, rajtunk kívül még öten gémet mondtak. Akik káróval indultak, azok ellen vagy teljesített a felvevő vagy nem _gondolom, ahol teljesített, ott Észak licitálta hosszú káróját, és ezzel valóban segített eltalálni a rövid pikk helyét_, akik ellen viszont a kőr dámával indultak, azoknak az ellenfele mind Rusinowot játszott…Nyílt lapokból csak a treff indulás buktat, mert ha a kőrlopás nem is, de a trefflopás hozza a hiányzó ütést: treff ász, treff után Észak idővel üt egy adut, és meglopatja Délt. A vesztő kőrtől a felvevő továbbra sem tud megszabadulni.

30-as parti


Nyugat a kőr ötössel indul _harmadik/ötödik_, Keleten ütünk az ásszal, a felvevő a hármast adja. Lehet öt kicsi kőrje a partnernek _dubló királya a felvevőnek_? Ebben az esetben a partnernek a 109875 lapok jutottak volna. Bátran feltételezhetjük, hogy ebből a kombinációból a 10-est választotta volna. Tehát ha nincs királya, akkor hármas a kőrje, vagy akármennyi kőrje is legyen, köztük van a király. Fenyeget, hogy ha a partnernek hármas kőrje van a királlyal, és ha nem hívjuk le időben a kőr színű magas lapokat, akkor a felvevő eldobja a kézi kőrjeit az asztali kárókra. Pikk ász! Ha a partnernek ötös kőrje lenne a királlyal, akkor a kőr folytatás után tudni fogja, hogy váltani kell treffre, hiszen ő is látja az asztali kárók fenyegető hadát. A partner azonban váratlanul beleteszi a bubit az ászba. Ha dubló dáma-bubija volt, akkor bizony könnyen lehet, hogy most csúnyán megtömtük a partit. Dubló bubi-tízes? Akkor is segítettünk… Ha a felvevő pikkje hetes, akkor a hat pikk ütése mellé még legalább három kárót szerez , vagyis vagy most ütünk még egy kőrt és két treffet, vagy soha. Két treffet? Akkor a felvevőnek se treff királya, se kőr királya? Nem valószínű.

Kezdjük elölről. Csak akkor van esély a buktatásra, ha a felvevőnek hatos a pikkje – és a partner azért adta a bubit, mert akar valamit tőlünk. De mit? Nyilvánvaló, hogy ha nem zavarogna itt össze-vissza, akkor kőrrel folytatnánk. De zavarog, erőszakoskodik. Vélhetően nem kárót akar _hehe_. Miért akar treffet? Érthetetlen, hogy ezen miért problémázunk: treffet kér, treffet hívunk. De melyiket? Ha sikénje lenne, akkor az ász a jó _utána a dáma, hogy kőrt kérjünk_. Egyébként meg mindegy. Treff ász! A partner a királyt adja… Most már folytatjuk a dámával. Legnagyobb meglepetésünkre nem csak a felvevő, de a partner is ad treffet. Mindegy. Ha treffet akar, hát treffet kap.


Nyugat honnan tudta, hogy dobálnia kell a figurákat? Az első ütésből látta, hogy a kőr király a felvevőnél van, a pikk ász után pedig látta, hogy a pikkek és a kárók elég ütést biztosítanak a felvevőnek. A buktatás tehát adu ütések megszerzésével lehetséges. Ha Kelet kis treffet hívott volna az ász alól, Nyugat visszahívná, de Kelet az ászt hívta. Ha most Nyugat nem teszi alá a királyt, akkor elblokkol a szín, biztosan nem lesz esély a buktatásra. Egyébként is, dáma nélkül kicsit hívott volna…

Mit mondjak, fantáziadús ellenjáték…, kár, hogy valójában nem így történt.

A BM jelenti: A mi felvevőnkön kívül mindenki, aki pikket játszott, hetet _7-et!_ ütött. Nem tudnak ezek játszani…Vagyis, izé, mindenki a treff királlyal indult?Úgy könnyű.