Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Kelen Károly - 2024. május 30.

IMP-bajnokság 2024 8. játékhét

Befejeződött a 2024-es IMP-bajnokság, amely bár a bajnok tekintetében nem, de amúgy hozott sok meglepetést, továbbá egyre jobban teret nyernek a fiatalok – egyelőre többnyire az alacsonyabb osztályokban, de kíváncsian várjuk, jövőre mit hoznak majd az első osztályban.

I/A
A várakozásoknak megfelelően az örökös bajnok Dumbovich Miklós és Winkler Gábor győzött rendkívül magabiztosan. Bár két egészen más generáció, annyira jól kiegészíti egymást ez a két korszakos zseni, hogy (immáron sokadszorra) csak a hátukat nézheti a bajnokság végén a mezőny. Bár úgy tűnik, hogy a jövőjük talán külön utakra viszi őket, „kisujjból” is simán nyertek még idén, az utolsó napon 80(!) pontot gyűjtve.

Meglepetés azonban a dobogó további része. Magyar Ádám Hoffmann Tamással és a ritkán szereplő Konkoly Csabával egységet alkotva újabb remek nappal, 57 ponttal lett a forduló és egyben a bajnokság ezüstérmese.

A bronzérmet egy újonnan összeállt pár, de két rutinos játékos, Marjai Péter és Talyigás Péter szerezte meg, sőt, kicsi hiányzott csak nekik az ezüsthöz.

Ormay–Siba és Hittmann–Szőnyi nem alkotott maradandót a nyolcadik napon, de még pontszerző helyen végeztek, míg a sokáig ezüstérmes, majd később is az élen állókra tapadó Szalka–Czímer a napi –23 miatt be kellett érnie a hatodik hellyel – sőt, további három pár érkezett épp mögéjük, 5 IMP-n belülre.

85 és nulla között összesen öt pár végzett, míg a kiesőzónában érdekesen alakultak a dolgok. Három olyan pár, akik a korábbi fordulókban kiesésre álltak, végül megkapaszkodtak, bár egyikük csak az utolsó fordulóban, míg egy peches egység utolsó napi katasztrófájának (–80) köszönhetően került végül az utolsó előtti helyre. A végén nem rezgett a léc, tisztán elválasztható volt, kik esnek ki: aki –100 és alatta végzett, jövőre az I/B-ben folytatja, míg a bennmaradók egyike sem került –80 alá. Talán a legnagyobb meglepetés a két évvel ezelőtti (igaz, fele olyan rövid szezonos, újrakezdő időszakos) bajnok kiesése.

Egy szlemparti, ami nem csak a szlemről, hanem a kizárási stílusokról is szól. Így licitálták a bajnokok.

Egyszerű, ugye? A 6 treffben könnyű megoldani, hogyan fogjuk el a dámát. De mi van a 6 pikkben?

Aduzás előtt nem lehet lehívni egy treffet, mert ellopják, utána pedig…

Érdekes kizárásokat játszanak Szalkáék: Észak lapja nem kizárás, Délé viszont igen:

Így is fura volt, miért nem mondtak az ellenfelek szlemet, de mindenképp sokat segített az első passz.

Meglepő módon a legtöbb Kelet passzolt Észak kizárására. Én még azt tanultam, hogy az ellenfél színében rövidséggel gyengébb lappal is jönni kell, nehogy a partner ne tudjon hosszúsággal belépni (más kérdés, hogy itt a partner még rövidebb volt kőrben, és az is, hogy végül túllicitáltuk a lapot).

Akik Észak lapjával passzolnak, nem tudom, milyen mozit néznek. 6–4 elosztás, mans–bell szkórhelyzet, mi kell még? A 2 kőr ókonzervatív, a 3 teljesen normális. Talán a hármas pikk és sikén treff ijeszthetett el pár embert, valóban jobb lenne, ha fordítva lenne a két szín, de ha mindig kifogásokat keresünk, hogy mikor ne zárjunk ki mans–bellben, akkor nem sok jóra számíthatunk.

Egy kicsit eltúlzott mans–bell kizárás (ilyen is van) miatt belekergettük az ellenfelet egy rossz szlembe, más kérdés, hogy Vági Máté pazar felvevőjátékkal teljesített.

A 2 pikk látszólag jó sok zavart okozott, de talán az 5–3–3–2-vel nem kellett volna. Érdekes, hogy éppen így játszott Hodosi Péter is.

Szép megoldás!

Az első oktávban akár négy partiban is lehetett szlemet mondani, de egy volt csak igazán jó, ezt a többség be is mondta. Egy másikat végül senki sem mondott be, itt igazából két színnek is barátságosnak kellett lennie, hogy 12-t lehessen ütni, de Tichy Eszter ezt nem tudta…

Látta, hogy az ellenfélnek szinte biztosan szlemje van, ezért bevetett egy trükköt: ha még korábban megkontrázza őket, nem fognak szlemet mondani, ha pedig esetleg rekontráznak, még kimehet 4 pikkbe.

Nos, az elijesztés sikerült, a csíkos farkú majom kontra lecsapott! Más kérdés, hogy a mezőny nem találta meg a talán legjobb 6 treffet (bár az sem az igazi), és így sokba került a tréfa.

I/B
Az I/B-ben, ahogy az már régóta sejthető volt, győzött Argay Zsolt és Kemény Márk, a még ifikorú, de már most felnőtt válogatott pár. Ezüstérmes lett a velük sokáig lépést tartó Kuttner György és Mráz Máté, míg a bronzérmet a szintén nagyjából végig az elsők közt tanyázó Sztrapkovics László és Jakab Sándor szerezte meg (ha jól láttuk, Csepeli Miklós csak a nevét adta a trióhoz).

Biro–Szabó–Vági megnyerte az utolsó napot 63 ponttal, és majdnem a dobogóra is odaért, de feljutott Dezső–Zábrádi és Mezei–Honti is (Biborka Dániel itt is keveset játszott), bár mindkét egység mínuszt csinált, és majdnem utolérte őket Pölöskei–Székelyhidi, csak 3 IMP hiányzott! 100 pontot az első 10 pár ért el, de a 12.-nek is volt 74 – mögöttük viszont egy 60 pontos szakadék következik.

A kiesőzónában viszont tobzódtak a gyenge eredmények. –109-cel simán lehetett bennmaradni, de az utolsó bennmaradó –161-ére nehéz magyarázatot találni, több volt a gyenge pár, mint a kieső helyek száma. A 26. (bennmaradó) és a 30. között csak 12 IMP volt amúgy, tehát szinte bárki más is bennmaradhatott volna, ha egy gémhibát nem követ el…

Az ellenvonalon szlemet mondani nem könnyű.

Észak lapjával a többség 4 pikkel indult, ami még jobban megnehezíti a licitet Kelet–Nyugatnak, de érthető a 3 pikk is, végül is bell-mansban 7-8 ütést ígérünk.

Mégis, a (3 pikk)–4 kőr után talán mégis kellene csinálni valamit, hiszen a partner egyedül gémre vállalkozott.

Például így.

Az 5 kőr ebben a helyzetben nyilván nem az adu szín minőségéről kérdez (régen ezt is játszották), hiszen arra van a kulcslapkérdés. Erről a licitről már esett szó korábban: a lackwood (hiány-ászkérdés) arról érdeklődik, vajon nem áll-e ki két ütés az ellenfél színéből, mivel én nem fogom azt. A válaszban persze az is benne van, másodmenet fogásom van-e (6-ra emelés), vagy első (ászválasz).

A 4 pikkre persze nehezebb.

Kelet nyilván 4 szannal bemutatja valamilyen kétszínű lapját (elsősorban persze a minorokból választ a partner, de számítania kell rá, hátha kőr+minor lapja van). Nyugatnak már nincs helye lackwoodra, ezért bíznia kell abban, hogy majd a partner megfogja a pikket.

Voltak, akik ebben a fázisban gyengültek el, túlságosan is féltek, és megálltak az 5-ös magasságon – pedig nehéz elképzelni, hogy ha nálunk ezek a kártyák vannak, akkor ne legyen nálunk szinte minden maradék figura.

II. osztály
Kovács Márton, Kiss Gábor és Marcin László újabb 60 feletti fordulót produkált, és persze nagyon simán lett bajnok (249). Jó napja volt Magyar Bernadette-nek is férjével, Argay Gyulával (a trió harmadik tagja Hajdara Botond), így övék lett az ezüst (179). A bronzérmet a korábbi fordulókban jobban teljesítő, de most sem betliző hármas: Lukácsi László, Takács Gábor és Gere Viktória nyerte 159 ponttal. A negyedik helyre Jánosik Máté és Szücs Leó ért oda, 146 pontjuk magabiztos feljutást ért. Az ötödik helyre még épp odajutott Quittner Gusztáv és Tichler Krisztián, bár kicsit rezgett a léc, mivel a játéknapon mínuszt hoztak össze, és mindössze 9-cel előzték a hatodikat, Nyárádiékat, akik próbáltak odaférni, de végül lecsúsztak a feljutásról.

Kaderják–Tubak újabb halovány napot mutatott, pedig nem is kellett volna hatalmas plusz, de így ők is lemaradtak. Talán az egész szezon legerősebb napját hozta Bánki Zoltánné és Láng Róbert, hiszen 108 IMP-t szereztek az utolsó napon – más kérdés, hogy 7 nap után még mínuszban voltak, így ez sem volt elég a feljebb lépéshez.

Három pár esett ki, ehhez –150-re volt „szükség”, aki ennél jobban végzett, benn maradt.

III. osztály
Az élen álló Szetei Zsolt–Gémes Balázs–Csapó Szabolcs a fordulót is magasan nyerte, így 317 ponttal lett első, és rögtön az I/B-be került. Kuttner Zoltán és Keszthelyi Kristóf megint csendes napot zárt, de így is övék az ezüstérem, míg a harmadik helyen Földesi Csenge és Mészégető László zárt, így ők is feljutottak a másodosztályba.

20. leosztás

Nézzünk ezúttal is egy jópofa partit, a győztesek akcióban.

Bemondani nem könnyű ezt a 6 szant, és a teljesítéshez sem árt eltalálni a pikk dáma helyzetét legalább. A káró indulás a dáma alól legalábbis segít kicsit, hiszen, ha üt a bubi, már közel vagyunk, de a treff bubi is jól fekszik, tehát 12 ütést lehet szerezni.

Feltehetőleg a káró bubi után kőrök következtek, amire Keletnek dobnia kellett, és ha az értéktelennek tűnő pikkjeitől vált meg, leleplezte a szín dámáját, valamint egyből magas is lett a negyedik pikk is.

Ezt a szlemet egyedül Szeteiék teljesítették.

Gratulálunk a bajnokoknak, érmeseknek és feljutóknak, a kiesőknek pedig sikeresebb szezont jövőre! (GD)

Minden kezdés nehéz?
Egy parti, sok eredmény (I/B, nyolcadik nap)

Utolsó forduló, mégsem az utolsó partit választottam.

Talán van olyan, hogy tipikus játszma, nem?! – gondoltam magamban. Igaz, mi, bridzsezők állítjuk, hogy nincs két egyforma leosztás, akkor meg tipikus sem lehet, Sőt, nemhogy kettő, egy sincs egyforma! Ugyanazt a lapot mindannyian másként érzékeljük, másként fogjuk, mást gondolunk róla, másként licitáljuk és más sorrendben játsszuk ki a kártyákat.

Na, elég a dumából, mivel induljon Észak? (Alul van az ábrán, de ezek Észak kártyái.)

Ha meg van a döntés, mehetünk is tovább!

Kis káró jónak tűnik, nem? Biro Lajos a kettest hívta, és kétszer bukott a 4 pikk.

Vági ütött az ásszal, kőr ász, kőrt játszott: számított egy piros királyra, és ha most eltalálta, a harmadik menet ellopása már a vonal negyedik ütése!

Csakhogy a királyt a felvevő adta az ütésbe, káró lopással asztalra ment, a treff ász-királyra ledobta a rossz káróit, treff lopással kézbe ment…

...volna, de ezt Észak felüllopta, kőr hívását Dél lopta, és a következő treff hívás kimagasított még egy adu ütést Észak kezében. (Ezt hívjuk szürkúnak.)

Jalsovszky Janka egy ütéssel közelebb jutott a teljesítéshez. A káró ász után Papp Csaba az asztali lopásokat akarta megakadályozni, és adut hívott. Az ász ütött, aztán a kis kárót vitte a pikk hatos, a magas treff figurákra elmentek a kárók, de treffel nem sikerült kézbe jutni. Észak ütött, majd a kőr ásszal átadta a hívás jogát Délnek, aki treffel az előbb látott módon kinevelt egy adu ütést partnere kezében.

És a kőr indulás tömő?

Bárány György például kőrrel próbálkozott, Dél ütött az ásszal. A felvevő a királyt dobta, de ez nem vette le Demeter kedvét a szín visszajátszásától. Az asztali dáma ütötte a kézi bubit, a treff ász-király eltakarított két kárót, majd a felvevő pikket hívott a nyolcashoz. Északot nem ijesztette meg, amit eddig látott: vitte az ütést a bubival, kőr hívását partnere ellopta, lehúzta a káró ászt, és ezzel már el is bukott a gém. A treff hívást az elkeseredett felvevő a kettessel akarta ellopni, ezt az ötös felülütötte, és a pikk dáma eltakarította az útból a hatost, a káró király a harmadik bukást jelentette.

Szóval ez bukós felvétel?

Szilágyi nagymester kőr kezdésre teljesített.

Az asztal láttán Biborka Bernadett abban bízott, hogy a partnere fogja lopnia treffet, majd a káró ásszal visszakapja az ütést, hogy még egy lopást vihessenek haza. Csakhogy a felvevőnek volt sikénje, és egyáltalán nem nézte le az ellenfelet. Gyanította, hogy a treffekkel baj van, ezért kárót hívott az asztalról, majd az újabb treff hívás után aduzott. Megvolt az asztali lemenete kőrben, később is ráért eltüntetni a rossz kárókat.

A 4 pikk igazából benne levőnek tűnik.

Kőr ász, adu után Baka Tibor mutatta meg, milyen egyszerű ez a játék. Lejátszotta a pikk ász-királyt, kőrrel asztalra ment, két treffre elment két káró, aztán körbement egy kőr, a negyedikre meg el lehetett dobni egy harmadik kárót is. Kiállt egy adu, egy kőr, egy káró.

Vass Kata sem gondolta túl a dolgot. Bárányék hármat buktattak azzal az ellenjátékkal, ami ellen simán hazavitte a tíz ütést. Káró kezdés, kőr ász, kőr, ezt a kéz ütötte a királlyal. Adu ász, adu király, majd kőrrel asztalra. A treffekre, és a negyedik kőrre a vesztő kárók. Ezt mind kihordta lábon, de ha Észak lopott volna, akkor is csak a két ász és egy adu lehetett volna a vonaláé. Annyi kellett, hogy akinél három adu van, legyen legalább három kőr is nála.

Kuttner György káróval kezdett, partnere meg adut hívott vissza. A „kis” Argay bement az ásszal, lelopott egy kárót, lejátszotta a két nagy treffet, de azután nem próbált meg treffel kézbe menni, hanem kőrt hívott. Mráz ütött az ásszal, a treff hívása lopáshoz juttatta a partnert, de csak az amúgy is ütő adut vitte haza.

És most vissza az eredeti kérdéshez. Mert van buktató indulás, még ha kedden senki sem találta is meg. Az összes lapot látva, könnyebb a helyzet: az egyik adu figura kijátszása a nyerő.

A felvevő üthet a kezében, és megpróbálhatja a kőrt, de Dél kihagyja az első menetet. A másodikat ütnie kell, és most kis káróval átadhatja az ütést Észak királyának. A harmadik kőrt ellopja, Észak megmaradt adu figurája hozza a buktatást.

Ha Nyugat az első menetben – mondjuk a kőr bubi átütésével – asztalra megy, két kárót eldobhat treffre, aztán hívhat kárót, de ezt Dél megüti az ásszal, és adut hív, hogy ne lehessen lopni az asztalon.

Nem minden asztalon játszottak 4 pikket. Treffet például mindkét vonal bukott. És sem az ötös adu (meg két ász!) nem kontrázta meg az 5 treffet, sem a hatodik ász-király-bubi-tízes-kilences a 3-at. Az előbbi egyet bukott, az utóbbi ötöt.

Volt, aki 4 kőrt mondott a 4–3-as aduval (két bukás), három helyen meg adu nélkül akartak kilencet ütni. A 3 szannak nem nagyon volt esélye, két helyen el is bukott. Sztrapkovics László azonban megcsinálta.

Nem a felvevőjáték volt a kulcs, hanem a licit. Hatos színét Sztrapkovics nem ismételte meg, így a felnőtt Európa-bajnokságra utazó fiatalunk, Zábrádi Benjámin azt hihette, négy pikket osztottak neki (de ötnél csak nem többet!). Ahányszor ütésbe került, a pikket támadta, és ezzel öt ütést magasított föl Nyugat kezében…

Hogy mik vannak, és mennyire kell vigyázni! (KK)