Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely, Gulyás Dániel - 2023. május 27.

IMP-bajnokság 2023. 8. forduló

A 8. fordulóval véget ért a 2023-as IMP-bajnokság. Az idény meglepetésben gazdag volt, bár a végeredmény nem tűnik annak az első osztályban: aligha lepődött volna meg bárki, ha a szezon előtt azt mondjuk, Winkler Gábor és Dumbovich Miklós nyeri a bajnokságot (igaz, ezúttal is segítséggel: Gábor helyett az utolsó fordulóban az örök helyettes, Zábrádi Benjámin játszott – bennfentes forrásaink szerint a legígéretesebb fiatalok közé tartozik). Talán kissé szomorú lehet Udvari Szabocs és Varga István, akik szolid vezetéssel mentek neki az utolsó napnak, de talán elizgulták a címvédés lehetőségét, hiszen kis mínuszukat (–13) kihasználták a végső győztesek, akik 40 pontot szereztek a napon. A bajnokság második felében remekül hajrázott, és bronzérmet szerzett Szabó Csaba és Tubak Dániel, gratulálunk nekik is, mint valamennyi érmesnek.

I/A
Szintén remek volt a hajrája a Magyar Ádám–Marco Golla–Hoffmann Tamás triónak, akik múlt heti fordulógyőzelmük után második legtöbb pontot szerezték a héten, így nagy csatában negyedikek lettek, alig 5 ponttal Szabóék mögött. A forduló győztese a Szilágyi László–Fischer Brigitta–Talyigás Péter hármas volt 61 ponttal, akik, feledtetve a szezon eleji botladozást, megszerezték az ötödik helyet. (A talán az elúszott aranyérmet gyászoló Udvari Szabolcs, valamint Varga István, Tubak Dániel, Szabó Csaba, Szűcs Villő, Kemény György, Hámori Zsuzsa és Jakus László – fotók: Magyar Ádám)

„Pontszerző” helyen zárt a friss kupagyőztes Honyek András és Vikor Attila, milliméterekkel előzve a jó szezont záró Argay Gyula–Siba Gergely–Ormay György hármast, míg jó hajrával nyolcadik lett Varga Sándor és Kerekes Zsuzsa.

Gyenge kezdés után a középmezőnyben zárt a Galim két fix párja, a Gál–Dombi és a Czímer–Szalka kettős, míg a harmadik egyik fele, Trenka Péter ezúttal kísérleti partnershipben Lajos Hankával szintén itt végzett (Péter szokásos partnere, Kemény György pedig feljutott az I/B-ből Szűcs Villővel játszva).

A kieső zónához közeledve szinte örülhet, hogy bennmaradt néhány jobb sorsra érdemes pár, míg a kiesettek közt is találhatóak meglepetések – Hegedüs–Konkoly nagy hajrája nem sikerült, pedig ha az utolsó fordulóban 0 körül végeznek, még bennmaradhattak volna.

Nézzünk néhány partit az utolsó napról.

A bajnokoktól egy szép ellenjáték rögtön az első partiban.

Bár kellett hozzá persze a felvevő kissé mohó játéka, szépen használták ki a hibáit, és 11 pontot szereztek vele a bajnokok.

Egy érdekes gém – voltak, akik kihagyták, és a parti végén szomorúak voltak. Fischer Brigitta például így licitált és teljesített.

Északnak nincs könnyű dolga, bármelyik színt hívja, a felvevőnek segít. Bár nem káró figurákra vágyott Nyugat, amikor invitet adott, még így is teljesíteni tudott a barátságos fekvés miatt.

Udvari Szabolcs passza talán kicsit óvatos, végül is ötvesztős a lapja, de kétségtelenül előfordulhat, hogy nem lesz jó a gém. Az aktuális lapok nem ideálisak, mégis lehet tízet ütni, tehát talán jobb az invit – MP pároson elfogadható a passz, az IMP értékelésű versenyek másik neve viszont bell gém.

És egy duplagémféleség. Kelet–Nyugat 4 kőrt teljesíthet, és a 4 pikknek buknia kellene, de Keletnek nehéz a dolga az ellenjátékban.

Itt talán Varga Sándor megpróbálhatja a kőr ászt hívni, esélyesebb, hogy a partnernél a király, míg a treff csak akkor jó, ha szinglije van. Az, hogy Dél passzosként közbeszólt, gyanússá teszi, hogy inkább lesz káró és pikk figurája, mint kőr, valamint a dubló treff sem annyira csábító ellenvonalon, mint a szingli.

Egyedül Kaderják Leventét hagyták teljesíteni a 4 kőrt kontrával, amiért 12 pontot kaptak (két másik asztalon is teljesült a 4 kőr).

Végül pedig egy ritkább madár: csiki-csuki (criss-cross) beszorítás. Bár pontosabb ellenjátékkal a felvétel bukik, de ettől még a szép befejezés mindenképp a felvevőt, Ormay Györgyöt dicséri. Érdemes végig kattintgatni, hogyan is történt! (G. D.)

I/B
Teljes a Gamax-siker: az I/B-t is Gamax-tagok, Homonnay Géza és Lakatos Péter nyerték. Kétségtelenül ők voltak a legnagyobb esélyesek, de azért jó pár nagy név szerepelt a mezőnyben. Homonnayék a 3. forduló után 35 ponttal még csak nyolcadikok voltak, az ötödikben is még csak negyedikek, de az utolsó három fordulóban gyűjtött 160 pontjukkal hatalmas fölénnyel nyerték a bajnokságot. Kemény György és Szűcs Villő fokozatosan csiszolódott, ők a második forduló után még mínusz 54 ponttal utolsó előttiek voltak. Aztán hat forduló alatt 228 pontot gyűjtöttek, és így nagy hajrával a második helyre érkeztek. Hámori Zsuzsa és Jakus László az ötödik fordulóban gyűjtöttek be rekordnak számító 104 pontot, az összes többiben is pluszokat írogattak, és szoros harmadikok lettek. Vági Máté Wettl Mártával és Klein László Zelnik Péterrel örülhetett még a feljutásnak. Az utolsó feljutó helyért nagy csata folyt – Kepecs Gábor és Mirk Gábor a 31. oktáv előtt 21 ponttal vezetett Bódis Gyula és Honti László ellen. Az utolsó oktávot egymás ellen játszották, és Bódisék kicsit több mint 9 ponttal nyertek – azaz csak 18 pontot faragtak a hátrányból.

A mezőny pontosan 50 százaléka mondott szlemet. A legpontosabban Kuttner György és Mráz Máté licitált. A Jacoby emelés után a 4 treff sikén treffet jelzett, majd Dél jelezte egy ászát, a relé az adu dámát és a további értékeket kérdezte. A 6 káró ígérte a dámát, a kőr királyt és a káró királyt is, de tagadta a kőr dámát. A 6 kőr további értékeket próbált megtudni, de ez már nem volt – a 6 pikk pontosan benne volt. Hasonlóan ment a licit Bódis Gyulánál és Honti Lászlónál, de az 5 kőr kérdés után homályban maradtak a kőr értékek – a bukott nagyszlem pontjai elegek lehettek volna a feljutáshoz.

A 20-as partiban ellenvonalon kellett szlemet mondani. 1 pikk kontra után Délen kellett viselkedni. Homonnay Géza ötös kőrjével, hosszú pikkjével – melyből partnerének tényleg rövidsége lesz – és elosztásos lapjával egyből gémre ugrott, melyet a helyettesként nagyon jól bevált Dezső Kende 6-ra emelt.

A többség inkább a 8–11 figurapontot ígérő 3 kőr választ licitálták – és Észak csak fedőket láthatott a kezében. Biro Lajos, Mráz Máté és Honti László is egyből a szlemre ugrást választotta.

A legkorrektebb megközelítést a Dálya János–Papp Csaba pár mutatta. A 4 kőr válaszra a pótban a párba került Dálya János 4 szannal kérdezett ászt, mely a megegyezés szerint pikk siként ígért. Az erre érkező egy ász tisztázta az adu ászt. Az adu dámán kívül még a minor dámák vagy elosztásos lap plusz extra hosszú adu hiányzott, ami nehéz felderíthetőséget ígért – náluk is a kisszlem tűnt a vállalható felvételnek.

És végül egy duplagém.

Egy passz után 5-5-tel a pirosokban induljunk-e 2 kőrrel? Nálunk kétszínű lapot ígér, de azért vesztőben és színminőségben is kicsit fickósabbat. Harmadik helyen még elmenne, de a még hátralévő partner többre fog tenni minket. Szűcs Villőéknél terroristább a 2 kőr indulás, és Kemény György gémre emelt – egyedül hagyták őket 4 kőrt játszani és teljesíteni.

A többi asztalon 1 pikkel Nyugat indult, és Északnak döntenie kellett. Akik 2 káróval jöttek, ott a partner akár 5 káróig is küzdeni tudott – amelyet kontrával – vagy mint Berkes Márton, rekontrával – haza is vihetett.

A Kepecs–Mirk kontra Bódis–Honti csata ezen a partin is múlt.

Észak–Dél megtalálta a káró színt, és bár csak a 4-es szintig küzdöttek, pluszt tudtak felírni. Mirk Gábor az összeemelt káróval tudott indulni, és Bódis Gyula a fekete színekben próbálta hazavinni a felvételt. A treff dámát persze a közbeszólóhoz tette, az egybőli treff impasszra kiütött a dáma. Az ellenvonal nem talált el mindent, mert Dél nem lopott mindkét adujával, de a két kőr ütés, az adu ász és végül a treff lopása +300-at és 4,6 pontot ért.

A többség logikusan inkább a kőrt is felajánlotta egy információs kontra képében. Kelet szerényen 2-re emelte a pikket, én Délen 4 kőrt jelentettem. Kerényi István 4 pikket licitált, és a sor végén kellett dönteni.

Eszembe jutottak Gulyás Dani intelmei a mentésről. Meglesz ez a 4 pikk? Egyáltalán nem biztos. Bár ha a partner az összeemelt kőrrel kezd, lehetnek majd bajok. A partner dönthetett volna? Hát persze, a licitekből hallhatta az elosztásos lapokat, talán neki is legalább dubló pikkje van, és ha teljesülne is a 4 pikk, sokat bukhatunk is a mentéssel. Az 5 káró mentés pedig jó ötlet lett volna – akár a pikk felvételek elleni induláshoz is. A kőr ász indulás után nem volt a felvevőnek problémája, kőr lopással lejutott az asztalra, a treffet már nem kellett kiadnia és még a pikket is eltalálta – nekik topszkór, nekünk mínusz 10 IMP. (F. G.)

II. osztály
A két ifi pár csatája már múlt héten eldőlt, ezen a héten mindketten csendes hetet zártak. Argay Zsolt és Kemény Márk +17-tel végül 324 IMP-vel zárt, szép teljesítmény. Zábrádi Benjámin és Dezső Kende ezúttal 10 pontig jutott, 245-tel sok osztályt megnyertek volna. Nagy Kartal és Bednay Dezső megnyerte 51-gyel a fordulót, így biztosította bronzérmét, míg Csipka Szilvia és Benedek Béla negyedik, valamint Keszthelyi–Hajnal–Baka ötödik helyét sem fenyegette veszély. (Bednay Dezső, Nagy Kartal, Kemény Márk, Argay Zsolt, Dezső Kende, Zábrádi Benjámin)

Az ötödiket a hatodiktól több mint 60 pont választotta el, tehát nem volt kérdés a feljutókkal kapcsolatosan – Bárdossy Dániel és Nádas András 40 pontja csak az aktuális második és összesítésben hatodik helyre volt elég.

A kiesési zónában Bárány Judit és Péter napi +24-e segítségével sikeresen megkapaszkodott, míg a –100 alatti többiek jövőre eggyel lejjebb folytatják.

28. leosztás

Egy unalmasnak tűnő szlem, még a nagyszlem is elég esélyes – mégsem jutott 6-ig csak négy pár. Mi lehetett a baj? Nos, sajnos nem pároslicitben zajlik a játék, Nyugat ugyanis magas treff kizárással megzavar minket, és a 4 treffre hányan játsszák, hogy a 4 káró két majort ígér? Pedig jópofa ötlet. Ha Észak egy majort mond be, az feltehetően a pikk lesz, és erre Dél esetleg felébredhet, hiszen nála egy csomó ász, és a treff király is ütés, ha nem is épp a legkívánatosabb színben van – viszont a támogatása csak dubló, bár láttunk már 4 pikkel közbeszólni ötnél hosszabb színnel is. De a mezőny mégis 4 kőrt játszott, vajon miért? Észak kontrázott, és Dél csak 4 kőrt mondott? Talán nem bízott abban, hogy ilyen jó lapja van a partnernek? Esetleg Nyugat csak 3 treffel indult (mansban bell ellen eléggé óvatos, nyolcas színnel)…

Erre persze már sokan játszanak megállapodásokat, én a következőt javaslom: bármely 3 minor indulás ellen a 4 treff 5-5 minor-majort, míg a 4 káró 5-5 nemest ígérjen, így nem tudjuk elrontani. Ha így menne a licit, Délnek persze erősen el kell indulnia szlem felé, sőt, ha hagyják felderíteni, a 7 kőrt is be lehet mondani, ami csak a rosszindulatú aduelosztás miatt bukik. (G. D.)

III. osztály
A bajnokság sorsa már két héttel ezelőtt eldőlt, hiszen Győri Anikó és Petrás Gábor lényegében behozhatatlanul vezetett. A további három feljutó helyre azonban öt jelentkező is akadt, ebből négyen a 40–50 IMP közti régióból. A napot kiemelkedő, 62 pontos eredménnyel nyerő Dobóczky András–Szombati István páros ért be másodiknak, Horváth Attila és Nádasi Tibor kis mínusza elég volt a bornzéremhez, és az egyaránt 14 éves Kovács Artúr–Tőkés Dénes kiegyensúlyozott eredménnyel szerezte meg az utolsó feljutó pozíciót, mögéjük U16-os válogatott társaik, a náluk is egy évvel fiatalabb Szabó Ginus és Zábrádi Zsófia jött fel nagy hajrával. (Nádasi Tibor, Horváth Attila, Győri Anikó, Szombati István, Dobóczky András)

25. leosztás

Az utolsó napra kevés szlem jutott – a leginkább megosztó a 25-ös partinál érkezett.

Észak indul gyenge 2-es kőrrel, Kelet csendben várja, hátha büntető kontrával játszhatnák a felvételt. Nyugat jön 8-3-mal a feketékből, háromvesztős lapjával, és vélhetően 5 treffet vállal. Négy Kelet úgy érezte, hogy a kőr fedőkön kívül nincs más értéke – sőt, talán nincs is kőr vesztője a felvevőnek. A dáma póker azonban hasznos értékek lehetnek, akármelyik hegyes szín is a felvevő másik érdekeltsége – ketten szlemet mondtak hát, és a kockázatos impasszt nem vállalva teljesítettek is. Egy pár 3 szanban landolt – talán Nyugat először kontrázott, aztán a 3 szan hallatán visszavonulót fújt. A 3 szanban is lett volna akár 13 ütés, ha nem Dél az induló, aki persze hatos kárójában bízott – és joggal. (F. G.)

A bajnoki szezon ugyan szeptemberig szünetel, azonban elkezdődött az IBBF, azaz a budapesti bridzsfesztivál, ami csütörtöktől hétfőig tart. Júniusban pedig jön a nyílt Eb Strasbourgban, és lesznek más (világ)versenyek is, tehát a bridzsélet nyáron sem áll meg!