A Magyar Kupa vigaszágán, az utolsó előtti játéknapon az Interface csapattal a VICI ellen játszottunk. Ők voltak az esélyesek, de a meccs szünetében, tehát 16 parti lejátszását követően még csak 31–30-ra vezettek. A második félidő első három leosztása pedig nekünk dolgozott, 16–1 volt ide, így tehát máris volt 14 pont előnyünk.
Innentől viszont egymást követték a mínuszok, végül 97–53 lett oda. A tragikus partik sorát a 20. leosztás nyitotta meg.
Két passz után az első probléma: 2 treff vagy 2 szan? Nálunk 20–22 pont a 2 szan, tehát döntenem kellett. 22 pontos egyenletes lap, elvileg tehát 2 szan. Ugyanakkor gyönyörű figurák, nincs bubim, egyedül a kőr dáma lóg ki a lapból. Ez a 2 treff mellett szól. Az ellenérvek:
2 szant mondtam, amire a partnerem nyilván 3 káró transzferrel jött, én pedig, szintén vitathatatlan módon, bemondtam a 4 kőrt: négyes adu, 22 pont.
Indító kijátszás a káró hármas. Mivel az ellenfél (mint ahogy hazánkban szinte mindenki) harmadik-ötödiket játszik, máris tudtam, hogy Délnek páratlan számú kárója van. Ezt később mintha elfelejtettem volna, legalábbis egy időre… Rátettem a bubit, ütöttem. Most számoljuk meg a kiadóinkat. Mivel kilenc adunk van, ez elég lesz a megoldáshoz, hiszen amit látszólag nem adunk ki, azt a valóságban sem fogjuk, mert majd megütjük aduval. Szóval, a külső színek: káró és treff kiadónk nincs, pikkből pontosan egyet üt az ellenfél. A cél az, hogy ne üssenek három adut.
Hát ez nem tűnik nehéznek. Nekünk kilenc adunk van, nekik tehát négy. Ha az adu 2–2 vagy 3–1, akkor nem lehet gond.
No de mi van, ha 4–0 a kőr? Ha mögöttem, tehát az asztali ötös adu előtt van a négyes kőr, akkor sehogy sem tudnak minket bántani, bárhogy játsszuk a színt, mivel még a tízes is a király mellett van. És ha előttünk van négy adu? Akkor bizony nagy baj lenne, ha most kis kőrt hívnék a dámához. Holott ugyebár ez kvázi természetes színkezelésnek tűnik.
Természetes, de láthatóan rossz. Épp ezért én kis treffet hívtam az ászhoz, és kitettem a kőr négyest. És ebben a pillanatban az élet megmutatta, hogy milyen jól játszottam! Legalábbis ekkor még ezt hittem… Mögöttem ugyanis Tubak Dani a pikk hatost tette az ütésbe. Én természetesen a kőr királyt tettem, ütött az ász, és már jött is vissza Kaderják Leventétől a káró nyolcas. És ekkor rájöttem, hogy vége. El fogom bukni a valójában terített felvételt. Mégpedig azért, mert elkapkodtam az aduzást. A jó játék a második ütésben kis pikk az asztalról, Észak nyilván kicsit tesz (de ha nem, az sem gond), tízes a kézből, és Dél most üt a királlyal.
Így viszont… Ütöttem a második menet kárót, és hosszú, de teljesen felesleges gondolkodás után kis pikket hívtam a kezemből az asztali bubi felé. Dani persze berohant a királlyal, meghívta a kárót, mivel biztosan tudta, hogy a partnere lopni fog. Levente ütött a kőr hatossal, én pedig terítettem, hogy egyet buktam, mivel Észak adu bubi-kilencese még egy ütést biztosít számára.
(A főágon ugyanezeket a partikat játszották, ott az öt 4 kőr mindegyike elbukott, az alábbi asztalon a licit és a teljes lejátszás megegyezett a föntivel – a szerk.)
Persze ekkor már láttam, hogy mit kellett volna tennem a második ütésben. Az azonnali pikk hívás szétvágja az ellenfeleket, más szóval megbénítja a kommunikációjukat az egyetlen problémás esetben, vagyis amikor Északon van mind a négy adu. És Dél páratlan számú kárója gyanút is kelthet ebben az esetben: ha nincs aduja, akkor inkább öt, mint három kárója lesz.
Nézzük most a kérdést kicsit filozofikusabban. Miért van az, hogy nem minden partiban játszunk szant? Hát ugye azért, mert ha szant játszunk, akkor minden hívást csak a kihívott szín lapjaival tudunk megütni, míg ha van adu, akkor azzal is. Ez azonban „sajnálatos módon” nemcsak a felvevő lehetősége az ütésszerzésre, hanem az ellenjátékosoké is. Vagyis amikor kifundáltam, hogy hogy kell játszanom az adut annak érdekében, hogy ne adjak ki három kőrt, túl hamar megnyugodtam. Az ellenfél ugyanis így valóban csak két kőrt üthetett akkor, amikor adut hívtam, de arról egyszerűen (más szóval kicsit bután) elfelejtkeztem, hogy lophat is. Márpedig voltak jelek, egyrészt a káró indulás, másrészt az, hogy egy pikket mindenképp ki kell adnom.
És most nézzük meg, mi a helyzet Dél különböző indító kijátszásaira. Mivel aduja nem volt, csak három színt kell vizsgálnunk. Azt már látjuk, hogy káróra teljesíthető a 4 kőr. Szerintem ugyanez a helyzet pikkre is, bár ekkor nem könnyű a játék. Treff indulásra azonban bukik a parti.
Na és mi történt a vigaszág négy mérkőzésének nyolc asztalán? Mind a nyolc asztalon Kelet játszott 4 kőrt. Négy helyen treff volt az indulás, konkrétan az ötös. A másik négy asztalon viszont káró, éspedig a hármas. Ráadásul, hogy igazán furcsa legyen, a négy meccs közül kettőben mindkét asztalon treffel indult Dél, míg a másik két meccsen mindenütt káróval.
Hogy még érdekesebb legyen a helyzet, ahol treffel indultak, ott mindkét meccsen kihúzták a partit. Treff indulásra a parti elvileg egyet bukik, de az egyik meccsen mindkét Kelet teljesített, míg a másik meccsen mindketten kettőt buktak.
Ahol káróval indultak, ott viszont három asztalon egyet bukott a gém, míg egy asztalon teljesült. A mi meccsünkön az ellenfél írt 12 IMP-t.
Szóval akkor vissza a saját lejátszásomra. A hiba az volt, hogy bár az adu szín kezelését megoldottam, de túl korán láttam hozzá az aduzáshoz. Egy technikai lépés, azaz treff hívás a kézhez, és én máris aduztam. Mi volt ezzel a baj? Hát az, hogy nem akadályoztam meg a lopást. Ha az a fő célunk, hogy az ellenjátékosok ne lopjanak, azonnal aduzni kell. Ezt szoktuk tenni, és én most is ezt csináltam. És ez súlyos hiba volt! Ha azt akarom, hogy ne lopjanak, akkor ebben a partiban nem szabad egyből aduzni, hanem előbb ki kell adni az ütést egy külső színben, nevezetesen pikkben. Hát nem érdekes? A lopás elkerülésére a helyes módszer az, ha nem aduzunk azonnal.
Azt hiszem, semmi nem szól az azonnali pikk hívás ellen. No de mit csinált a másik asztalon a felvevő, nevezetesen Szőts Gábor? Hiszen ő teljesített a káró hármas indulásra. Akkor hát ő biztosan nem aduzott egyből.
És képzeljétek, hogy rákontrázzak az eddigiekre, nem így volt! Sőt, Szőts kézbe se ment, ő már a második ütésben aduzott! Na de hogy… Kihívta az asztalról a kőr hetest! És Észak hatosára kicsit tett!
És ez a tökéletes megoldás. Ha elmegy az ász, sima ügy a teljesítés. Ha a bubi jön, a dámát tesszük, és ha ütünk, visszahívjuk a színt. Kilencesre ugyanez a helyzet. Ha Észak kimutat, még akár szürünk is lehet a 4–0 adu ellen, csak ne lopjon Dél! Szóval: 2–2 és 3–1 nem akadály, sőt, az elöl (az ötös adu előtt) lévő négyes kőr sem! Mivel pedig az asztal mögötti négyes kőrből ezúttal nem üt az ellenfél, nincs idejük a lopásra. Illetve ha beüt az ász, azaz elmegy üresben, akkor, mint arról már szóltam, teríthetünk.
Még nem beszéltem arról, hogy mi a helyzet akkor, ha Észak a kőr hetesre a hatost produkálja. Ez történt az asztalnál, és Szőts Gábor kicsit rakott a kezéből!
Nem azért, mert látta (vagy legalábbis ismerte) a lapokat. Hanem azért, mert ez a jó játék. Erre a játékra az ellenfél nem tud három adut ütni, feküdjön bárhogy is az adu!
Szerintem ez szenzációs játék, egyszerűen gyönyörű! A dologban az az extra, hogy egyáltalán eszünkbe jusson ez a dolog, tehát az, hogy a KT875-ből kihívjuk a hetest (vagy a nyolcast), és ha a hatos jön Északról, arra kicsit tegyünk. Ha már eszünkbe jut, könnyű ezt meg is tenni. De ez a játék azok közé az esetek közé tartozik, amikor annyira szokatlan, kvázi bridzsszerűtlen a helyes játék, hogy a játékosok döntő többségének egyszerűen nem jut eszébe, holott ha eszébe jutna, nyilván sokunk meg is tenné.
P. S. Gábor játékát beneveztem az év legszebb felvevőjátéka címre.
©2014-2026 Magyar Bridzs Szövetség
