A hatodik játéknappal túl lettünk a csapatbajnokság felén. Az I/B-ben és a II. osztályban az alsó- és felsőházra válás előtti utolsó forduló következik, de e tekintetben sok lényeges kérdés már mostanra eldőlt.
I/A
Az izgalmak fokozódnak, az első három csapat egymás hegyén-hátán: A Gamax (81) kikapott a Bosszorkány (70) elleni rangadón, míg az Angels (szintén 81, hátrányból fordítva) és a Galim (78 pont, szűken) nyert, így nagyon szoros az állás a dobogón.
Az első hat van átlag felett, míg a Vici vereségével alatta van már, de ha a halasztott meccsén nyer, visszajöhet az élmezőnybe.
Az utolsó három együttesnek kezd nagyon elszakadni a többiektől, bár itt is számítani fog az elmaradt eredmény, hiszen az Interface eggyel kevesebbet játszott.
Lássuk, hogyan alakultak az eheti meccsek, és mik voltak a legérdekesebb partik.
Visoft–Feel the Beat 12,24–7,76 (+11)
Bódisék fontos középmezőnyös rangadót nyertek, és tartják magukat a vonal felett, míg Kelenék újabb vereségükkel már alatta vannak.
Pedig az első két írás a vendégeké lett, előbb egy mans-bell mentés bizonyult túl soknak (csak azért, mert kedvező a szkórhelyzet, nem biztos, hogy megéri – a 6-os magasságon ötöt bukott, igaz, legalább az ellenfél gémje benne volt, így csak 10 pontba került), majd egy terített szlemet hagyott ki a Visoft.
Érdekes, hogy ez a 32 pontos, 8 lapos major fites szlemet nem mindenki mondta be:
A két lapból egész jó felvétel, ha húz az adu, és eltaláljuk a treffet, már meg is vagyunk, ha pedig üt a treff dáma, még ülhet a kőr impassz.
A túloldalon a gyenge szan ülte torát.
Attól, hogy maximum 32 pontunk van, lehet még szlemünk – de ezúttal sokat ért a pesszimizmus.
Meglepő módon a mezőny fele csak gémig jutott, míg szlemet csak egy felvevő teljesített.
Persze a kőr indulás nagy segítség volt, de még ezután is el kell találni a treffet. Persze, ha az ellenfél helyzetébe képzeljük magunkat, miért indult vajon a kőr király alól? Bizonyára attól tartott, hogy a kőr vesztők elmennek valamelyik jó minorra, ezért indult aktívan, tehát ne nála keressük a treff dámát.
Amúgy nem tűnik rossz ötletnek az aktív indulás egy ilyen szlem ellen, hiszen egyik minorban sem várja kellemetlen meglepetés a felvevőt – mivel aduban azonban igen, talán jobb mégis tartózkodni ezzel a pikk felszereléssel az agresszív indulástól.
Érdekes, hogy a felvétel mindig teljesíthető: a treffet el kell találni, le kell hívni persze a kárókat és a három magas adut, és a negyedik treffet is. Ezt Észak persze nem lopja el, de aduval megkapja az ütést, és a kőr villába hív a parti végén. Ha elhisszük, hogy tényleg 4–3–3–3 az ellenjátékos elosztása, akár ki is lehet találni.
Szigethy–Angels 6,54–13,46 (–18)
Bár két nagy partin is leadtak a hazaiak, mert nagyokat buktak (–800 és –1100), így is 22 ponttal vezettek félidőben, mivel szinte minden máson ők írtak.
A második játékrészben aztán fordult a kocka, és az eredmény is, a vendégek bírták jobban a hajrát, és győztek is.
Jó volt sokszor az ellenjáték, például ebben a gémben.
Egyszerűnek látszik, mégsem oldotta meg mindenki az aduhívást a második ütésben, négy felvevő haza is ért.
Én például így:
A magas káró hívásokra Kelet persze gondosan belopogatott, de így csak a kis aduit adta fel, miközben már szinte minden lap magas lett.
Vici–Gulyás 5,91–14,09 (+21)
Fontos középmezőnyös rangadót nyertünk, próbálunk elszakadni a kiesőzónától, egyelőre sikerrel.
10 pontot kerestünk például ezzel a bell gémmel.
Szerencsésen jött ki a licit dinamikája, partnerem tudott hívásirányító kontrát adni (bár elég halovány ez a színminőség), így emelni tudtam, ő pedig bemondta az 5 treffet. Nem volt életbiztosítás ez a felvétel, lehettek volna fordítva is a piros királyok, és akkor bukunk. A többség treff töredékben fékezett, mint ellenfeleink is.
Érdekes, hogy 4 treffig ugyanígy licitáltak, de Dél nem érezte meg az idők szavát.
Galim–FÉSZEK 11,07–8,93 (+5)
A fontos felsőházi rangadót Gál Péterék nyerték, és ezzel tartják a lépést az elsőkkel, míg a vendégek lecsúsztak a hatodik helyre, de még simán előbbre léphetnek.
A művészek kezdtek jobban (tudják még a maiak, minek is a rövidítése a csapat neve?), 35–0-s kezdésükre 35–1 volt a válasz, így szinte egálról kezdődött a második játékrész.
Kicsit pesszimista volt Észak és Dél is, így hagyták ezt a 4 pikket.
Persze nem tűnt nagy bajnak, hiszen még a szlem is simán benne van, azonban sok helyen hagyták a treff felvételeket, például a másik asztalon.
Persze két kárót lehívtak, de így is a bukó vonal volt boldogabb a parti után.
Ketten is úgy gondolták, az 5 pikk már nem lehet benne, ezek leadtak egy csomó pontot, amikor a felvétel egy szürrel teljesült, de a legrosszabbul a SZTAKI járt, mindkét asztalon az ellenfél teljesített az 5-ös magasságon.
Dumbovichék pedig bemondták a 6 pikket, mégis leadtak rajta, mert az ellenfél ezt is lementette.
Ha megtalálják a treff lopást, még mindig egál körül hozzák le a partit, de ezt persze nehéz volt kitalálni.
A második menetet megint a vendégek kezdték jobban, ezután azonban három nagyot is írtak Talyigásék, és fordítottak.
Egy érdekes helyzetet nem tudtak megoldani Vikorék.
Miután összeemelte a kárót az ellenfél, Dél nem tudta elképzelni, hogy Északnak nem valamelyik majorban van érdekeltsége, így ebben vállalt gémet, ez azonban nem volt benne, mert 4–2 volt az adu.
A legtöbb asztalon 3 szan ment, de volt olyan is, aki a harmadik helyen erősebbnek gondolta a 3 szan indulást, mint a partnere – így lejátszották a 4 treffet.
Negyedik helyen nyilván sokkal jobb lap kell a gambling induláshoz, de talán harmadik helyen ez túl erős hozzá.
Amikor már úgy tűnt, simán nyer a Galim, Honyekék jól hajrázva, az utolsó két partin 16 pontot írva szinte döntetlenre mentették a mérkőzést.
Bosszorkány–Gamax 12,42–7,58 (+12)
Fontos rangadót nyertek bos(s)zorkányos játékkal Magyar Ádámék a ranglistavezető bajnok ellen, és már negyedikek, míg Lakatosék a saját nyakukra hozták a konkurenciát.
A duplafit csodákra képes.
Dumbovich úgy vélte, a treff ász-királya meglepetés lesz, azonban csak két ütése volt, így 6 pontot keresett az ellenfél. Pedig még a 6 kőr is bőven gém alá bukik, mégsem próbálta meg senki, sőt 5 pikkig is csak három asztalon hajtották fel Észak–Delet.
Bár kevesen buktattak, treff kezdésre szinte lehetetlen teljesíteni ezt a gémet.
Sok helyen azonban pikkel jöttek.
Erre már könnyű volt, a pikkekre elment két vesztő.
Pontosan játszott Lakatos Péter: a pikk bubi lehívása után három menet kőrt kell hívni, nehogy idő előtt belophasson Kelet, és egyet még úgyis ki kell adni.
Kelet 12 pontos lapjával néhányan 2 treffel szóltak közbe, mások passzoltak, de volt kontra is. Véleményem szerint a kontra a legjobb licit (bár a passzos partner, és a béna figurák miatt a passz sem rossz megoldás).
Kovács Mihály meg is mutatta, hogyan kell kezelni a kontra után a kőr színt.
A legerősebb indulásra is 12-t ütött! Persze kellett egy kis segítség, de a kőr kezelése szép volt, majd Nyugat pikk dobása után még ebben a színben is többletütést szerzett.
Végül egy szlemel fordítottak a hazaiak.
A többség 3 szant játszott, mint láttuk, sőt, néhányan a gémből is kimaradtak.
Nos, a „gyenge egyes” ezúttal szlemig repítette a vonalat, de bátraké a szerencse: a káró indulás megoldotta ezt a színt, a pikk pedig jól ült, 11 pontot kerestek Hoffmannék, és szinte pont ennyivel nyerték a mérkőzést.
SZTAKI–Interface 12,24–7,76 (+11)
A fontos kiesési rangadón mindenki nagyot akart nyerni, végül Kisgyörgyék szereztek több pontot, míg a vendégek a pótlással kimászhatnak a kiesési zónából.
A hazaiak kezdtek jobban, de Vargáék (a fent megénekelt duplagémmel többek közt) egyenlítettek. Kicsit sok volt a gémhiba mindkét oldalon, de voltak jó megoldások is.
Varga István szépen csinálta meg ezt a gémet (ha már nem akarták elbuktatni egy korábbi fázisban). A végén ki lehetett számolni, hogy Keleten van már minden maradék adu, így tudott kicsivel lopni a háromlapos végjátékban, és teljesíteni.
Jövő héten nagyon várnánk a Galim–Angels rangadót, de ezt elhalasztják november 2-ra, így a nézőknek be kell érniük a Vici–Visoft és a Bosszorkány–Gulyás középmezőnyös csatákkal (mi legalábbis reméljük, hogy odaérünk). (GD)
I/B
Az utolsó fordulóra mindkét csoportban maradtak izgalmak.
Az A csoportban az ELTE nagy különbséggel verte a Lowelt, és ezzel biztos továbbjutó. Az Igazi Durostone is nagy győzelmet aratott, és bár utoljára a Libellával fog játszani, a továbbjutása nem forog veszélyben. A Libella feljött a harmadik helyre, az első három vereség után három nagy győzelem, és ha így folytatják, a Durostone skalpját is megszerezhetik. A Lowel két fordulóval ezelőtt még vezetett, de aztán jött két nagy verség a riválisoktól, és már hátrafele kell tekintenie. Ha az Els nagyon nyer az utolsó fordulóban a Veszprém ellen, előzhet is.
A B csoportban a Vida veretlen, és minimális matematikai esélye van, hogy ne elsőként jusson tovább. Az utolsó fordulóban Ecosoft–Vida rangadó, az Ecosoft két közbenső megingástól eltekintve nagy győzelmeket aratott, ha tartja utóbbi formáját, egész sok pontot vihet tovább. Bár a harmadik és a hetedik hely között csak 7,7 IMP van, nagy fordulatnak kell bekövetkeznie, hogy a Vörös Meteor az Artemix ellen és a Tatabánya-Izobau az RR ellenében ne biztosítsa be a továbbjutását.
A 16 asztalból csak hat mondta be a jó esélyű 4 kőrt. Erős szanos sztenderdben Észak kezében volt a kulcs – a szingli ász és a negyedik király jó értékek lehetnek, talán egyet még lehet tolni a liciten. Dél abban a rendszerben tudná biztatni, ahol a transzferre adott 3 kőr válasz jó támogatást, de az aduban figuratorlódást és védekezésre kevésbé képes lapot jelentene.
Hogy a védekezésre mennyire alkalmatlan a lap, mutatja, hogy az ellenvonal pár asztalon 2 vagy 3 pikket is tudott teljesíteni, és a gyenge szanos indulás után Észak–Dél kommunikációra képtelen helyzetbe került.
Észak–Dél 4 kőr felvétele ellen a sztenderd indulás a káró hármas volt, az asztalról a kilences, és most rakni kellene. A bubi és tízes közül csak az egyik lehet a partnernél, ha egyik sem, akkor nincs gondolkodni való. Ha harmadik tízese volt, akkor kár volt elindulnia vele, de már a fagyott színt feldolgoztuk a felvevőnek. Ha bubija volt, a felvevő üthet a tízessel, de a szín utána befagy. Ha elmegyünk a királlyal, visszafele a bubi impasszba kerül. A jó esély persze a kicsi rakása, hátha barátunk négyes színből indult – ahogy például Nguyen-Kovács My Linh tette, és a felvevő kilenc ütésen ragadt. A 11 káró indulásos asztalból ez csak öt helyen sikerült.
Észak–Dél káró magasságának eltalálását az ellenfél agresszív kőr védekezése akadályozta. A 6 káró jó felvételnek látszott, de az asztal treffjeire két lopás segítségével négy pikk vesztőt kellett tudni elhelyezni. Az egyik lehetőség a lopimpasszban ülő harmadik vagy negyedik király és a bárhol lévő dubló király kombinációja, a másik a bárhol lévő második vagy harmadik király volt. Ehhez persze az első lemenet után treff ász, treffet kellett játszani, ami már sok helyütt nem sikerült. Ha a licitek torzító hatását nem nézzük, az első talán 38, a második 35 százalékos esély – nagy különbség nincsen. A licitek és az eddigi játék után pedig valószínűnek tűnik, hogy Keletnek négy treffet osztottak. Nos, egyedül Riesz Andrásnak sikerült a tényleges kiosztásra játszania.
A mérkőzés másik oldalán Dél egyedül el akarta dönteni a felvételt, 6 káróra ugrott, és az ellenfél tovább mentett – Észak nehezen tudta elképzelni, hogy ekkora adusegítséggel ne lenne esélyes a nagyszlem is.
Ha Észak nem 1 treffel indult, hanem 3 treffel kizárt, más lett a játék dinamikája. Kelet–Nyugat nem tudta eldönteni, ki ment kit, és hagyták az ellenfelet 5 kárót is játszani – titokban talán hálát rebegtek, hogy nem hajszolták az ellenfelet a teljesíthető 6 káróba. Mivel a másik asztal a 7–4-es fit helyett az 5–2-ben fűrészelt, csak a buktatással tudtak volna pontokat menteni. (FG)
II. osztály
Itt is a selejtező utolsó fordulója van hátra, de a lényeges kérdések már eldőltek. Az A csoportban a Catherina egy 84–0-s félidőt is produkált, így maximálisan nyert, és már megnyerte a csoportját. A Nyárádi Tatabánya, a BME és az Első István is nyertek, és már csak a feljutási sorrend eldöntése maradt az utolsó fordulóra – de nagy változás nem várható, mert mind a négy csapat hátul állókkal játszik még.
A B csoportban a csoport rangadóját az Óbuda nyerte a No Trump ellen, de még nem vette át a vezetést – az első közülük fog kikerülni. Az All-In és az Újrakezdők is nagyon nagy különbséggel nyertek, így egyrészt már biztos továbbjutók, másrészt a dobogó második-harmadik helyéért még versenyben vannak.
Az első 16-ban a Kelet–Nyugatokra rájárhatott a rúd. Mindjárt az első két partiban szlemje volt az ellenvonalnak, aki ellen bemondták a 6 kőrt, amihez az adu dáma esése – ezúttal kizárólag 2–2 formájában – és az ülő pikk impassz is kellett, mínusz 9-cel kezdett, hiszen volt, ahol a gémet sem mondták be. És aztán jött a 7-es parti.
7. leosztás
Észak–Délen gémerő van, de Kelet–Nyugat 4 pikkig jutott. Több asztalon hagyták, esetleg a piros licitkártyával véleményezték ezt, de a lapok úgy feküdtek, hogy háromnál többet egyik felvevőnek sem kellett kiadnia. Az 5 káró pedig nem tűnt rossz esélyűnek, ha nem 4–0 az adu – amitől megvan a 4 pikk – hanem 3–1, már megvagyunk, és ekkor a 4 pikk csak egyet bukik. (FG)