Alsóház, felsőház – csb 2022 I/B és II. osztály 7. játékhét

Minden osztályban még négy hét van hátra – de míg a másodosztályban ez a körmérkőzésből még nyolc hátralévő meccset jelent, az I/B két körében már mindenki játszott mindenkivel, és kialakulta fölső és alsó nyolcas. A B csoportban csak a továbbvivendő pontok okoztak izgalmakat, a mezőny már korábban kettévált. Az A csoportban azonban a vezető kettős mögött még négy csapat ácsingózott a maradék két bejutó helyre.

Itt a legnehezebb helyzetűnek a Libella tűnt, hiszen az első osztályban is már bizonyított Ecosofttal játszott – de a rangadón győztek, és így harmadikok lettek. A Lapszámosoknak szerencsés esetben egy kis győzelem is elég lett volna – a kis győzelem össze is jött az Artemix ellen, de ez kevésnek bizonyult. A továbbjutásra esélyes utolsó két csapat, az ELTE és a Blackout ugyanis nem szalonremizett: az adok-kapokból a Blackout +53 IMP-t és 18 VP-t szerzett, tehát ők jutottak még be.

A gép szerint Észak kezéből bukós a 3 szan, hiszen egy treff ütés is kiszabadul, és a három káró ütés mellé még egy kőr vagy pikk ütést is tud az ellenvonal kapni. Dél kezéből játszva a felvételt viszont nem jó a treff indulás, és a káró tempóban kimagasítható a kilencedik ütésért a három-három kőr és pikk, valamint a két treff ütés mellé. (A 4–3-as pikkből hiányzik a dáma, a tízes, a kilences, tehát a négy ütésre hajtani nagyon optimista elképzelés; a hátul lévő szingli dáma mellett az impasszban ülő dámához még a tízes és/vagy kilences hátsó esése vagy a 3–3 is kell. A biztonsági játék tűnik jobbnak: ász és király kézben végezve, és ráhívni a bubira – ez most nyugis három ütést jelentene.) A meccsen Blackouték Északról játszották a 3 szant – és az elvileg bukós felvételt megcsinálták, és míg az ELTE a jó kézből, Délen vette fel, bár három treff ütést is szereztek, elbukta.

Székelyhidi Tamás Északon kőr kezdést kapott, és nekiállt káróban megkeresni a kilencedik ütést. Érsek Laura a káró ütés után treffet nem kívánt a királya alól hívni, a káró a felvevőt segítette volna – tehát kis pikket hívott. A felvevő jól választott – kicsit tett, a dáma a levegőben esett a király alá. A tízes helyzete ismert volt, de a felvevő eltalálta, hogy a kilences is Nyugatnál lesz. A pikk mélyimpasszal már volt hét ütése, mellé a treff impassz után még kettőt szerzett.

Kerti István Délen treff kezdést kapott, és a dámával ütött a kezében – nyitva hagyva, hogy egy következő treffet kézben vagy asztalon üssön. Egyből a pikknek látott neki, de mivel a dáma és a negyedik tízes is ütött, ebből csak két ütése lett. hiába kapott még egy ajándék treff hívást, a két pikk és három káró ütés az ellenvonalon a bukást jelentette.

Rögtön a rákövetkező parti még nagyobb vérfürdőt okozott. A két asztalon teljesen eltérő dinamikával ment a licit. Délen Kerti István elindult 1 pikkel – lapja talán az első helyes gyenge 2-es pikkbe is jól belefért volna – amelyre 7–4-gyel a minorokkal Jánosik Máté 4 treffel zárt ki. A szerény indulóerő ellenére a sor végén Kerti István újranyitott, és kiderült, hogy Tichler Krisztiánnal van az összes hiányzó treff. Márki-Zay Jánosnak persze minden más szín jobban megfelelt, tehát SOS rekontrát adott le. Máténak a káró volt a második színe, tehát azt ajánlotta – Észak talán Délnél nagyobb erőt gondolt, és kontrázott. A gép szerint 11 ütés van a felvételben, Jánosik Máté ennyit is ütött 950-ért.

A másik asztalon Pölöskei András sem 2 pikkel, hanem 3-mal indult, amit Székelyhidi Tamás 4-re emelt. Lovas Júlia társánál máris látta a rövid pikket, tehát bejött a licitbe – talán a kétszínű lapot ígérő 4 szan jobb lett volna. Érsek Laura két ásszal, négyes adusegítséggel és egy külső szinglivel nem tudott leállni a jó gémben – mínusz kettő és 15 pont a Blackoutnak.

Bukott és megcsinált gémmel még mindkét csapat írt két számjegyűt, de a Blackout jóval többet. Az utolsó nagy írás a 21. partiban jött el.

Mindkét asztalon Kelet második helyen 1 káróval idnult, Dél 2 treffel szólt közbe. A zárt teremben a szerény válaszerővel, de szingli treffel is jó elosztással bíró Nyugat, Jánosik Máté kontrázott. Észak 3-ra emelte a treffet (ha az ötös támogatással négyre emel, megnehezíti Kelet–Nyugat színtalálkozásának felderítését) – és Márki-Zay János intelligensen a négyes pikkjét mutatta be először. Szingli treffjével gondolhatta, hogy még visszakerül hozzá a licit, és akkor a kőrt is szóba hozhatja, ha partnere a pikkel nem elégedett. Ötös pikkjével persze Máté nem zúgolódott, hanem gémre emelt – és innen már sok dolga nem akadt. Dob-lopot is kapott, a negyedik kőre is dobhatott, de még a káró kezelését is egyből eltalálta – 10 ütés hazavive.

A másik asztalon Nyugat nem szólalt meg a 2 treffre, az ötös treff támogatással Észak illedelmesen 3 treffre emelt, Délen Pölöskei András talán kevesebb treffet és több pontot gondolt, mindesetre 3 szant jelentett. És most kiderült, hogy egy fogás annyira erős, amennyire az ellenfél annak hiszi. Az ötös pikkből Laura a bubival indult, Kelet a királlyal ütött. Az nemigen merülhetett fel, hogy egy kis pikk hívással Délnek találgatnia kell, hogy a tízessel vagy a dámával menjen el – hiszen a tízes nem lehetett nála, a dáma viszont biztosan. Szóval, a kis pikk visszahívásnak sok teteje nem volt, ütött a már szingli dáma. A buktatás még mindig nem úszott el, hiszen Nyugat a káró ász beütésével még négy ütést tartott a kezében. Ha Kelet például eldobja a pikk ászát, még tisztázhatta is volna a helyzetet. De nem ez történt, a hat treff lehívása Nyugatot is, Keletet is kényelmetlen helyzetbe hozta, így végül a káró király is ütött – összeírt gém és 14 pont a Blackoutnak. A végeredmény tehát: Blackout–ELTE 103–50.

II. osztály
A másodosztály hétfőn és szerdán is játszott. Már csak hat meccsük van hátra, de összesen 14 meccs áll halasztás alatt – a Mákosnudli például hat, a Nyárádi négy meccsel tartozik még ellenfeleinek. Az Ernyő alatt továbbra is vezet, de az első kilenc csapat mind 11,5 és 13 közötti átlaggal bír, viszont többeknek közülük van elmaradt meccse vagy meccsei.

Az Ernyő alattban Bednay Dezső szerdán helyettessel játszott, és egy érdekes +50 és –49-es szkórt szedtek össze – ez utóbbiban vélhetően a
helyettesként beülő Kaderják Leventének is alaposan benne volt a keze. A két nap a Palatinus Rózsái élpárja, a sok év után visszatérő Győry Anikó–Petrás Gábor páros 80 IMP-t hozott össze, pedig a negyedik mérkőzésüket nem is játszották le.

29. leosztás
Kelet–Nyugat pesszimistán is gémet kellett, hogy vállaljon. Barátunk abszolút forsszal indul, és nekünk ez a lapunk:

A 2 treffre szerényen és várakozásteljesen a klasszikus rendszerben 2 kárót jelentünk, mire barátunk 3 pikkre ugrik, ez egyezségünk szerint passzolható, kilenc ütéses lapot jelent. Elérkeztünk az egyetlen teljesíthető gémhez, ha 3 szant jelentünk. Jobb napokon persze a szlem is benne van, ha a treff és a kőr impassz is ül, vagy az ellenfelek aktívan segítenek a káró színből minél több ütés összehozásához.

Sokan láttak tehát pikkben vagy szanban szlemet, miközben már a 4 pikk is bukós. A négy pikket talán nehezebb volt beletömni, mint a 4 szant, de mindkettőben voltak sikeres felvevők. Azt a Nyugatot, aki partnerét hagyta 3 pikket játszani, ezúttal nem marasztalták el, hiszen 2 IMP-t kerestek.