Az új honlap struktúrájában nem fog jelentősen eltérni a régitől. Több alapinformációt tartalmaz majd a bridzsről a játékkal csak ismerkedő vagy ismerkedni kívánó játékosok számára. Reményeink szerint sokkal áttekinthetőbb lesz a versenyek és eredményeik közlése – egyelőre visszamenőleg mintegy egy év lesz feltöltve rajta, de fokozatosan visszakereshetővé válnak majd a régebbi versenyek is.

A honlapnak integráns része lesz a mesterpont-nyilvántartás, mostantól tehát magán a honlapon követhetők lesznek a mesterpontlisták, a honlap indulásakor már az aktuális, 2015. május végéig megrendezett versenyek mesterpontjai is fel lesznek tüntetve. A mesterpontlista mintegy féléves elmaradásáért elnézést kérünk, Éliás Imre halála jelentős fennakadást okozott, egyáltalán nem volt egyszerű a helyettesítésének megszervezése sem informatikailag, sem humánerőforrás szintjén.

Végül megszűnik a honlapon a fórum és a hozzászólások lehetősége, egy hivatalos sportági szakszövetség honlapjára semmilyen módon nem valók egyes olyan viták és megjegyzések, melyek az elmúlt időszakban feltűntek a honlapon. A fórum más helyen, például a Facebookon tudja folytatni tevékenységét, ehhez igény esetén informatikai támogatást tudunk adni. A honlap szerkesztői továbbra is várják és örömmel közzéteszik a bridzs.hu-n a bridzstársadalom számára fontos és érdekes bejegyzéseket.

Homonnay Géza