Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kovács Gergely - 2022. július 25.

Nagyot mentek az U26-osok – ifi Eb 2022, 6. játéknap

Egy vereséget követően óriási hátrányban voltak U26-os válogatottjaink a svédekkel szemben, de az utolsó hét partiban ritka nagyon hajráztak és nyertek, majd egy nagy különbségű sikerrel ütötték rá a pecsétet a hétfői napra. Az U21-esek tartják esélyüket a legjobb nyolcba kerülésre, ez most fog eldőlni, hiszen az utolsó versenynap következik.

A verseny itt követhető.

Az U21-esek a vb-re kijutás határán táncolnak már egy ideje.

Az olaszok ellen BBO-s meccsel kezdték a napot, és ritkán látható incidens zavarta meg a játékot. A csapattól érkező beszámoló szerint az első parti után (13 IMP-t írtunk rajta) összeveszett az egyik olasz pár, Dezső Kende és Tarcali Barnabás ellenfelei, majd az egyik olasz kiviharzott a teremből (az online közvetítést nézve azt lehetett hinni, hogy valami technikai gond van, mert nagyon sokáig nem történt semmi). A második partit a másik asztalon lejátszották, ezen nem, a harmadikat törölték a rendezők, mindkét leosztást 3 IMP-vel a magyar csapatnak adták és levontak a végeredményből 1 VP-t az olaszoktól. Az olasz edző állítólag minden színészi képességét bevetette, hogy minél kisebb retorzió érje a csapatot a balhé miatt, és végül is mondhatjuk, sikerrel járt, hiszen jóval enyhébb hibákért, feledékenységekért szoktak ilyen súlyú büntetést kiszabni. (Dezső Kendéék a Vugraphban – Fotók: EBL)

Akárhogy is, a nyolcadik partiban írtunk legközelebb, szóval ha valakit, hát nem az olaszokat zavarta meg a közjáték. Sajnos a hajrá is az övék lett, így megfordították a meccset. (Márki-Zay János és Jánosik Máté, a kibic Schütz-Wettl Márta)

Izraelt nem sikerült tartani, de az első kör 0–20-jánál sokkal jobb eredményt értünk el itt. A törökök elleni minimális győzelem és az angolokkal szembeni kis vereség után a kilencedik helyről várja az utolsó játéknapot a csapat. Az olaszok vannak előttünk szűk 4 ponttal, az angolok tizedekkel mögöttünk, hátrébb már nem kell tekintgetnünk. A pozíció mindenesetre jó a vb-t érő első nyolcba kerülés szemponjából.

Az U26-osok ettől messze vannak, de nem is ez volt a reálisan elérhető céljuk. Inkább az, hogy a hét napon végig kemény ellenfelek legyenek, megőrizzék a küzdőszellemüket a várható pár pofon dacára is. Most már kijelenthetjük, hogy ez sikerült. (Szabó Botond az Eb-n töltötte be a 18-at, partnere, a kolozsvári Sógor Bence szeptembertől Budapestre jár egyetemre)

Izraeltől ugyan – vállalható – vereséget szenvedett a csapat, aztán a svédek 38–1-re vezettek ellenük 11 partit követően, de akkor beindult a henger: 14, 8, 11, 12, 0, –4, 10 – így festet sorrendben az utolsó hét parti szkórja magyar szempontból.

És még nem volt vége (ez volt az utolsó 3x18 leosztásos nap): nagy verést mértek a lettekre.

A magyar csapatok hétfői eredményei
U21
Olaszország–Magyarország 11,01–7,99 (36–30)
Izrael–Magyarország 15,37–4,63 (35–16)
Magyarország–Törökország 10,36–9,64 (37–36)
Anglia–Magyarország 12,31–7,69 (34–27)

U26 nyílt
Izrael–Magyarország 15,32–4,69 (40–17)
Magyarország–Svédország 13,56–6,44 (56–42)
Magyarország–Lettország 17,93–2,07 (63–22)

14. forduló, 14. leosztás (U26)
Ez a szép nagyszlem 11 pontot hozott a svédek ellen.

A 3 kőr licit helyett nekem jobban kézre állt volna ebben a helyzetben a 3 káró, kifejezi a 6–5-öt, de így is szépen révbe értek Mátéék. Frissítés: Máté üzenetet küldött az értetlenkedő tudósítónak: „Azért mondtam 3 kőrt, mert ilyen minőségű treffel nem érdekelt a káró, tudtam, hogy treffet kell játszani és ez treff gémforszot jelentett így.”

A 18 asztalból heten vettek fel nagyszlemet, szerencsére a túloldalon a svédek nem, 6 káróban landoltak.

Keddi zárás
Az Európa-bajnokság utolsó versenynapja következik. A BBO-n ezúttal nem láthatunk magyarokat. (Tarcali Barnabás és Dezső Kende)

Az U26-osoknál a franciák egy bő meccsre valóval vezetnek az olaszok és 28 ponttal a hollandok előtt, nehéz elképzelni, hogy innen elbuknák a győzelmet.

A mieink a tíz pont előnnyel közvetlenül előttük, a 14. helyen álló norvégokkal kezdnek, majd a nyolcadik horvátok jönnek. Előbbi az egymás közötti helyosztozkodás miatt, utóbbi azért lesz kemény, mert az ellenfél nyilván nagyon fog harapni a vb-helyért, mondjuk momentán 17 ponttal vannak a vonal fölött.

Az U21-eseknél a magyaroké az egyik csapat, amelyik a vb-kvalifikáció határán billeg. A norvégok 236 ponttal hetedikek, az olaszok 225-tel nyolcadikok, nekünk 221,96 pontunk van, az angoloknak 221,38. A második kört az első eredménye alapján osztották be, ebből az jött ki, hogy csak mögöttünk álló ellenféllel mérkőzünk kedden: Németország, Görögország és Írország jön szembe. Hasonló riválisok várnak az angolokra is, de a norvégok és az olaszok kemény ellenfeleket kapnak, egymással is játszanak. (Argay Zsolt és Kemény Márk)

Izrael csaknem 36 ponttal vezet az élen a franciák előtt, utóbbiaknak 26 pontos fórjuk van a dánokkal szemben, szóval az érmek közül várhatóan csak a bronzért megy majd nagy csata.

 

Kapcsolódó cikkek: