Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2010. november 2.

Mit mond a kártya? – csb I/B 8. forduló

Harc a felfutásért, illetve a bennmaradásért! Újra eljött a kártyavetés ideje, hogy megmutassuk, hogyan haladnak a (hetedik fordulót követően feljutó, azaz F, és bennmaradó, azaz B csoportokra) a szétváló I/B mérkőzései.        
Szalay György
2010. november 1.

Egy marék aranyért: Hallo, Wien! (Achtung Baby) – csb I/A 7. forduló

Kedves Olvasó! Elgondolkozott már azon Bécsben járván, hogy miért nincs ott ötös metró (U5)? És milyen színű lenne, ha mégis? Kizárhatjuk az alábbiakat: U1: piros, U2: lila (Austria – Dózsa) U3: narancs U4: zöld (Rapid – Fradi) U6: barna (ezt magunktól is kizártuk volna).        
Koltai Gábor
2010. október 28.

Ne kapkodj! (VII.) - csb I/A 7. forduló

Ebben a rovatban az utólag könnyen átlátható, de élőben mégis könnyen elrontható partikat szoktam elemezgetni, most kivételesen jöjjön egy-két bonyodalmasabb is.          
Talyigás Péter
2010. október 27.

Kömaré Csaba jelenti – csb I/A 6. forduló

Vannak hősi idők, amikor minden ugyanarról szól. Ezúttal a védelemről. A legkisebb vállalásokat is érdemes alaposan végiggondolni, hiszen van úgy, hogy a támadást csak a legnagyobb körültekintéssel lehet elhárítani.            
Gulyás Dániel
2010. október 25.

Mit mond a kártya? – csb I/A 7. forduló

Újra az I/A-ra tekint a gömbölyű kártya. Túlhaladva a bajnokság felén, kezdenek kirajzolódni az erővonalak, lássuk, mi várható a topliga hetedik fordulójában!            
Szalay György
2010. október 23.

Egy marék arany(táp)ért: macska-kő-kóla - csb 1/b 6. forduló

Ezen a héten partneremnek a kínai falnál tett szolgálati útja miatt nem játszottam. Nem is erről mesélünk, hanem Laura, a pesti bölcs-ész-macska csajszi osztja meg Önökkel kalandjait. Amennyiben a cikkben szereplő leosztások és az október 19-i I/b-s partik között az Olvasó hasonlóságokat vél felfedezni, az csak és kizárólag a véletlen műve. Ezennel átadjuk a kisasszonynak a szót. Honoráriumát új Dar(zsi)lingban kapja meg. Sz.Gy.  
Koltai Gábor
2010. október 21.

Ne kapkodj! (VI.) - csb I/A 6. forduló

Végre egy forduló, ahol semmit se kapkodtunk el… Persze egyszer majd le kell játszani ezt az elmaradt meccset, és akkor mindent bepótolunk!   A forduló partijait nézegetve viszont találtam bőven „csemegéket”, ezekből két érdekes ellenjátékot emelnék ki.
Bóc István
2010. október 21.

Butaságom története – csb II. osztály 6. forduló

A remek film címe eléggé jellemző erre a partira. Látszólag unalmas, nyilván szinte mindenki, mint én is, 4 kőrt játszik (még ha a 3 szannak is van realitása), de lássuk csak, mi történt.            
Szalay György
2010. október 20.

Egy marék dollárért: a démon gyermekei (különkiadás)

A (vörös) démon kék gyermekei. Az Amerikából visszatérő Gamax ellenfele a Dumbovich csapat volt a halasztott, csütörtöki mérkőzésen. Sajnálatos módon csak félig (a második félidőre) sikerült megoldani, hogy ezen a szinte jelentéktelen összecsapáson ugyanabban a sorrendben játsszák a partikat. Mi ennek a jelentősége? – kérdezhetik. Önök szerint mindegy vagy sem, hogy egy pár az 5. és a 6. vagy a 13. és a 14. leosztásban bukik két szlemet egymásután? (Mindkettő impasszos volt, végül kihúzták őket.)
Talyigás Péter
2010. október 20.

Kömaré Csaba jelenti – csb I/A 4–5. forduló (meg egy kis I/B)

Nem is volt olyan régen, hogy meghivatkoztam Ziát. Most egy másik elméletével állok elő, és az elmélettel kapcsolatban komoly hiányérzetemnek is hangot adok. Zia azt mondja, hogy egy hosszabb versenyen három fázisát érdemes megkülönböztetni a pillanatnyi formának, és ezekhez érdemes igazítani stratégiánkat.