Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazekas Gergely
2016. szeptember 27.

Az úgy történt – csb I/A 2. forduló

A gyáva oroszlán becsönget. Az első partiban Kelet–Nyugaton 5 treffet vagy 3 szant célszerű játszani. Már ha sikerül megtalálni…
Bozzai Bence, Gulyás Dániel, K
2016. szeptember 24.

Csapatmustra – csb 2. forduló

Sok halasztással indult a bajnokság, de mostantól már talán felveszik az utazótempót a csapatok. Jó pár érdekességgel szolgált a második játékhét is, szokásunk szerint elemezzük a történéseket, megpróbálunk a jövőbe látni (legalábbis a jövő hétig), és felidézünk egy-(két) partit minden osztályból.
Bozzai Bence
2016. szeptember 18.

Csapatmustra – csb 1. forduló

Elkezdődött a bajnoki szezon, túl vagyunk a csapatbajnokság első fordulóján. Sorozatunkban szokásunkhoz híven feldolgozzuk a friss történéseket, szót ejtünk a csapatösszeállítások terén tapasztalható változásokról, megdörzsöljük a jövőbe látó gömbünket, és pár parti is terítékre kerül.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. június 6.

IMPulzus – IMP-bajnokság 2016

„Véget vetnek a zenének, és hazamennek a legények”… Állj! Senki ne induljon sehova. A bajnoki szezonnak ugyan vége, de most jön az IBBF, utána pedig az oly régóta várt budapesti Európa-bajnokság – az izgalmak tehát fokozódnak! Sőt, hétfőn és kedden BAM-csapatverseny a Böszörményi úton, mintegy levezetésként. Most előbb azonban megnézzük, hogyan végeztek az esélyesek, milyen meglepetések történtek a végső helyezések közt, valamint természetesen a hét partija sem maradhat el egyik osztályban sem.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. május 28.

IMPulzus – IMP-bajnokság 8. játékhét

Az utolsó forduló következik, tehát az izgalmak a tetőfokra hágtak! A hátralévő 32 leosztás fogja eldönteni, kik lesznek a bajnokok, illetve dobogósok, valamint a feljutás és a kiesés is eldől tehát. Most, hogy kellően felkorbácsoltuk az indulatokat, lássuk, mi történt a hetedik, és mi várható a nyolcadik játéknapon!
Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2016. május 22.

IMPulzus – IMP-bajnokság 7. játékhét

Hat kanyaron vagyunk túl, innen már nehéz a jelenlegi pozíción sokat javítani – rontani persze még lehet. Ezúttal is megnézzük, hogy állnak a tabellák, lesznek-e nagy rangadók, és természetesen jön minden osztályban egy-egy érdekes parti elemzése is.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2016. május 18.

IMPulzus – IMP-bajnokság 6. játékhét

Öt fordulón vagyunk túl, lassan lehet visszaszámolni. Kezd kialakulni a győzelemre esélyesek köre, és az is, kiknek kell a rettegett utolsó helyektől tartania. Bár még mindig sok van hátra, itt is, ott is találunk meglepetéseket szinte minden osztályban. Lássuk, mi volt és mi lesz – partikról, eredményekről bővebben alant.
Fazakas Gergely
2016. május 12.

Az úgy történt – IMP-bajnokság I/B 4. játéknap

Az úgy történt, hogy a bőség zavara gátolta a teljesítést. A méltán nagy sikerű heti körkép (IMPulzus) szerzői az I/B-ből a 2. leosztást kiáltották ki a hét partijának. Én a legtöbbet a nemsokára következő 4. sorszámún bosszankodtam, és azóta sem sikerült kiszámolnom, melyik játékterv milyen teljesítési esélyt kínált volna. Ráadásul a tömő indulás számomra, a felvevőnek lett pech, hiszen az ajándékozott plusz egy ütés további kecsegtető, de végül vesztő játékterveket is megnyitott.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence
2016. május 8.

IMPulzus – IMP-bajnokság 5. játékhét

A bajnokság feléhez értünk, lassan érdemes a tabellát kezdeni komolyan venni, de még elég sok dolog változhat, tehát a győztesekre még nem fogadnánk. Egy kis vissza- és előretekintés van terítéken, valamint az immár szokásos osztályonkénti partielemzés sem maradhat el.
Gulyás Dániel, Bozzai Bence, K
2016. május 2.

IMP-ulzus – IMP-bajnokság 4. játékhét

A harmadik fordulón is túl az IMP-bajnokság, a verseny feléhez közeledünk, kezdenek kialakulni az erőviszonyok. Ezúttal is egy kis tippelés, egy kis partielemzés, egy kis helyzetértékelés minden osztályban, ahogy már megszoktuk.