Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. március 31.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 8. játékhét

Az utolsó játéknapok következnek. A négy legjobb már biztosította helyét a döntő hétvégéjén, pár csapatnak még van esélye odajutni, de a mezőny nagy része már csak „helyezkedik” – és talán már inkább az április második hetén kezdődő IMP-bajnokságra hangol.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. március 23.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 7. játékhét

Fogynak a még továbbjutásért küzdő csapatok, a vigaszágon még nyolc csapat van, akik közül 4 még esélyt kap egy utolsó visszamérkőzésre. A főágon a párharcok második félideje következik, hétfőn pedig szét vált a Káró és a Treff Kupa.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. március 16.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 6. játékhét

Folytatódtak a kupák küzdelmei, a főágon a legjobb 16 csapat vívott (helyenként hatalmas) csatát, míg a vigaszágon is csökkent a reménykedők száma (nem kevésbé nagy küzdelemben). A minor kupák a következő forduló után válnak szét Káró és Treff Kupára.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. március 10.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 5. játékhét

Történt egy-két meglepetés a legjobb 32 közötti csatározásokban, ráadásul ezek nem is feltétlen ahhoz kötődtek, hogy melyik csapat nyert, hanem ahogy az eredmények alakultak. A főtábla lefeleződött, a minorok is elkezdték a küzdelmet.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. március 3.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 4. játékhét

A három selejtezős héten kialakult a Magyar Kupa-főtábla 32-es mezőnye, illetve tudjuk már, hogy kik játszanak a minor kupákért. Cikksorozatunk szerzőpárosa áttekinti a legfrissebb eseményeket, végigvesz egy-egy partit hétfőről és keddről, aztán persze igyekszik eltalálni, hogy milyen eredmények születnek majd a 4. játékhéten.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. február 26.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 3. játékhét

A selejtező utolsó fordulója következik. Több csoportban is meglepő állással fordulnak a csapatok a finisre, vajon kiknek sikerül az első négyben végezni?
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. február 16.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 2. játékhét

Jó néhány meccsen meglepetés született a Magyar Kupa első játékhetén, szerzőink igyekeznek megtippelni, hogy a folytatásban mikor borul a papírforma. Jóslás mellett átvesszük az első két nap történéseit, és egy-egy drága parti is terítékre kerül.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2017. február 13.

Indulj el egy úton – Magyar Kupa 1. játékhét

54 csapat részvételével hétfőn indul a Magyar Kupa. A nyolc csoportban 16 leosztásos körmérkőzések után az első négy-négy csapat jut a főágra, a többiek az alsóbb kupákban folytathatják. Állandó szerzőpárosunk sorozata első részében bemutatja a csapatokat és a csoportok várható végkimenetelét, a folytatásban pedig majd helyzetértékeléssel és partielemzéssel is szolgálnak.
Szentandrási Gergely
2017. január 18.

Mi kell a 75-höz? – MP II. osztály 5. forduló

Fontos élmény és hosszú időre inspirál, amikor valami nagyon jól sül el. A bridzsben, párosversenyen a 75 nekem (most nem tekintem a mezőny, verseny erősségét, hosszát stb.) a picit több, mint 10 éves pályafutásom csúcsa. Mi kellett hozzá?
Fazakas Gergely
2016. december 20.

Az úgy történt, hogy a kontrákon sok múlott – MP I/B 2. forduló

Ahogy az már szokott lenni Mitchell-versenyeken – nem a szlemek bemondása vagy az 1400-as bukások, hanem az okos kontrák és a jól megválasztott küzdelmek számítottak inkább a most keddi fordulóban is. Három csere eseményeit írom le – több asztalról is szemezgetve. Mindegyik cserében történtek izgalmak, és mindegyikben legalább tízféle bejegyzés sorakozott a lőlapon.