Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fazakas Gergely - 2022. február 23.

Vidám multi – MP-bajnokság 2022, 7. forduló

Ezúttal nem tréfálkozó nemzetközi befektetőkről, hanem a 2 káró multi indulásról lesz szó – a kiosztás a 2. osztály 7. fordulójának 23. partija. Barátom feladványként adta, én mit licitálnék adott helyzetben – de így több körben kellett csöpögtetnie az információkat.

23. leosztás

Dél indul minimultival (csak gyenge 2-ese lehet valamelyik majorban). Annak idején nagy öregek javasolták a gyenge 2-es helyett ezt a rendszert – előnyt jelenthet, hogy az ellenfél információhiányban szenvedhet, nem mindig tudja, melyik is a színünk. Ez a stratégia most pontosan bejött, hiszen egyáltalán nem lehet azt állítani, hogy az információk a helyükre kerültek volna.

Nyugat kontrával szólt közbe, és megjegyezte, hogy bár régen került elő, megállapodásuk szerint indulóerőt jelez, és hogy neki is van egy ötös nemese. Kelet is ugyanezt mondta Északnak. Most Észak jött, aki úgy vélte, partnerének valószínűleg pikkje van, a hármas találkozás és komoly kőr felszerelés akár a gémig is elég lehet, tehát 2 szannal felkérdezett – erről Keletet is tájékoztatta. Kelet talán hozzászokott ahhoz, hogy partnerénél 9 pont is lehet indulóerő, talán várta a fejleményeket és passzolt.

Dél bizonytalan volt, hogy kontra után is van-e felkérdezés, úgyhogy inkább ajánlatnak fogta fel, és passzolt. Észak–Dél ebben a helyzetben topszkórban ült, és ha Kelet passz helyett kontrázik, talán ez is marad a kontrakt. Nyugat azonban 3 káróval jött, és Észak továbbra sem tudta, mit is kellene csinálnia. Végül úgy döntött, hogy ha már az ő szinglijét licitálja az ellenfél, esetleg a 2 káró kontra is inkább az lehetett, káróban elvesző erővel talán nem kell számolnia partnerénél, és gémet vállalhat – miben is? A saját hatos kőr mellett továbbra is az tűnt logikusnak, hogy partnerének pikkje van, és a további lacafacázás helyett inkább a partnere lapját is licitálta: 4 pikk.

„Én voltam Nyugat – meséli barátom. – Gondold át az érzést, hogy ellicitálták a mi gémünket! Nekünk kellett volna 4 pikket játszani – sok asztalon ez is lett a végkontrakt – és az ellenfél akarta ezt játszani. Nehéz olyan ellenjátékot kitalálni, hogy ne tízet üssünk az ellenvonalon, azaz 700-at, messze topszkórt írjunk. Sőt, az ultis múltam alapján az utolsót az adu hetessel ütöttem volna, hogy ne csak csendes gémet, de csendes ultit is csináljunk.”

Kelet azonban nem azonosan látta a helyzetet. Ő a piros színeket vélte partnerénél, úgyhogy 5 kárót jelentett, melyet Észak a sor végén megkontrázott.

Az 5-ös magasság persze most is az ellenfélé lett, a jogos –1 kontrával együtt 10 százalékot ért volna. Az információk zűrzavara azonban nem rendeződött – játék közben sem hitték el az ellenjátékosok, hogy úgy vállaltak pikk gémet, hogy mindkettőjüknek hatos kőrje van, egy kőr dob-lop feltömte a partit és végül Kelet–Nyugat kapott topszkórt.