Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel - 2021. október 13.

Újrakezdés – csb 2021, 6. forduló

A hatodik játéknapon eljutottunk a verseny feléhez az első osztályban, míg az I/B és a II. osztály az alapszakasz hajrájához ért, hiszen ott 7 forduló után a két csoport (hál istennek végre a szövetség weblapján is látható módon a II.-ben is) szétválik alsó és felső ágra, de erről majd bővebben jövő héten.

Az első osztályban igazán nagy rangadót ugyan nem rendeztek, de talán kicsit (magunk felé hajlik a kezünk) a GAMAX–TMX csata korábban annak számított, hiszen utóbbi csapat többször is dobogón végzett az elmúlt években, még Dumbovich néven két alkalommal OCSB-t is nyertünk. Azóta Miklós már a GAMAX-ot erősíti, így egy kicsit mindenképp presztízscsata volt ez a mérkőzés.

Nos, az első félidő szinte végig a mi szájízünk szerint alakult. Két mans 3 szant is bemondtunk és megcsináltunk, míg Winklerék a töredék felvevőjátékban voltak jobbak. Párszor kicsit magasra mentek, talán fölöslegesen, így nagy, 46 pontos előnnyel fordultunk a félidő utolsó partijához.

16. leosztás

Ahogy látható, a kicsit peches (treff duplikáció, pikkben viszont hiányzó középlapok) szlem a legtöbb asztalon teljesült, mivel a pikket a dáma felé tűnik jónak hívni, hiszen Délen lehet szingli bubi vagy tízes (igaz, ez nem segít rajtunk, mivel sem nyolcasunk, sem hatosunk nincs, és a negyedik pikk amúgy is kiadó lesz), meg ott a hosszú adu is, egyetlen felvevő kereste a másik oldalon a dubló pikk ászt, és bukott. Illetve még egy, csapatunk tehetséges ifjú titánja, aki azonban Dumbovich cselének esett áldozatául, Miklós ugyanis a pikk tízest hívta ki az első ütéshez! Így már nem merült fel az aktuális fekvés, inkább tűnt ez a kártya dublónak, mint JTx-nek. Egyetlen esélynek a tízes-nyolcas látszott, így impasszolható lenne az AJ6 a kilences későbbi hívásával. Ennek megfelelően a felvevő a királyt kérte, és a pikk visszahívást elengedte… Két bukás, és 17 nagyon vágyott pont a Gamaxnak, akik így 29-re csökkentették hátrányukat 16 parti után.

18. leosztás

A második félidő elején is szlemszvinget ért el a válogatottakkal teletűzdelt csapat, némi szerencse kellett itt is a dologhoz.

Az erős szan indulás dacára (hiába, ma már a 14 pont, ötös major nem akadály) és a magas kizárás miatt végül bemondták a 6 kőrt, ami piros színű indulásra bukik: az adu a pikk lopásokat veszi el (hiszen a pikk kiadása után hívunk még egyet), míg a káró a közlekedést rombolja. Sajnos treffel indultunk, ami nem tűnne nagy bajnak, de a pikkek lopása után a negyedik káróra elmegy a vesztő treff, így teljesült a szlem, amit mi kihagytunk, 13 oda.

24. leosztás

Praktikusabban licitált Kemény György, így megtalálta a teljesíthető gémet ebben a partiban.

Mindkét asztalon 3 kőrrel szólt közbe Észak, így a szép licit után a felvevőjáték talán picit könnyebb volt: két káró impassz, majd később a treff impassz segítségével sikerült kilencet ütni – ez a 4 treffben a másik asztalon nem jött össze, így 11 pontot kerestünk (bár sajnos kevés ilyen írásunk volt a második félidőben).

A meccset így végül megfordította a GAMAX, és 7 pontos győzelmet aratott.

22. leosztás

Talán érdemes még megemlíteni egy másik nagy kedvencünket, egy rejtett duplagémet, melyet egyedül Mezei Katalin az Interface-ből talált meg.

Minden asztalon 4 pikkel indult Kelet, amire Észak általában passzolt, esetleg kontrázott, és teljesült is a bell gém. Mezei azonban (kissé bátrabban, mint a többiek) egyenletes lapjával, 6-os kőrjével 5 kőrt mondott, és aranyat talált a partnernél! A felvétel ugyanis elvehetetlen az ő kezéből (a másik oldalról a treff indítás buktat). Hogy hogyan is? Hiszen látszólag egy pikk ütés mellett egy-egy minor kiáll, de nézzük csak meg közelebbről a két színt! Ha az asztalról hívjuk a treffet, a dáma-bubi ugyan vihet egy ütést, de a treff nyolcasra eldobható a rossz káró. És ha meghívják a kárót a pikk után? Nos, a káró kislapok pedig erre is megoldást kínálnak, hiszen a tízest viszi az ász, a hetes kikergeti a dámát, majd lopimpasszal elfogható a király, és végül a kinevelt káró nyolcasra elmegy a vesztő treff. Bár a felvevőjáték nem pont így alakult, végül Kati teljesített, és 14 pontot keresett is csapatának.

Az élen tanyázó csapatok közül egyedül a Galimnak sikerült jól a játéknap, az EcoSoft ellen kihozták magukból (és a pontokból) a maximumot, ezzel újra megközelítették az élen állókat, ugyanis a Visoft némi meglepetésre kikapott a Budaörs 17-től, a P-T csak 22 ponttal nyert az alsó zónához tartozó Dienes ellen, a GAMAX kis győzelméről pedig már beszámoltunk.

I/B
Az I/B-ben szinte teljes fordulót rendeztek, tovább tart a csata az első helyért az A csoportban. A .böszörmény nagyobb arányban nyert, mint a Lowel, így az átlag alapján már vezet, ha megnyeri elmaradt mérkőzését, átveheti a vezetést.

A B-ben továbbra is a Szigethy-MTK vezet, bár az Izobau öles léptekkel közelít (az első fordulóban ugyan kikaptak az éllovastól, azóta a kisebb győzelmeket egyre nagyobbak követték), és ugyan elhalasztott meccse miatt most csak negyedik, valójában egy hatalmas győzelemmel akár be is hozhatja Kepecséket.

Hatalmas IMP-forgalom volt a Libella–Szigethy-MTK meccsen, sok partiban vagy az egyik, vagy másik csapat teljesített olyan gémet, amit a másik elbukott. A Libella még egy duplagémet is írt, kis szépséghiba, hogy egyik felvétel sem volt benne, az egyik asztalon az aduhívás, a másikon a lopás maradt el.

32. leosztás

Az utolsó partiig döntetlen volt az állás.

Bíró Lajos 7 vesztős lapjával beavatkozott a kedvező szkórhelyzet miatt, és így meg is találták a jónak látszó 5 kőr mentést – más kérdés, hogy az 5 pikket nem volt érdemes megkontrázni, mivel simán teljesült végül (talán ha rövidíteni próbálják a felvevőt, és nem találja el a kárót, még bajba is kerülhetett volna).

Demeter Gábor passzolt, majd kőrrel indult a 6 pikk ellen, így a felvevő ugyan teljesíthetett volna, ha pontosabban aduzik és eltalálja a kárót, de nem így tett, így ez a 14 pont lett a győzelem mértéke is.

Ezt a szlemet egyedül csapata névadója, Balásy István mondta be és teljesítette is, gratulálunk!

II. osztály
A II. osztályban egy fordulóval kevesebbnél járnak, a Marjai Péternek köszönhető tabelláknak hála már látható a két csoport állása is. Az A csoportban hasonló a helyzet az I/B-éhez, a No Trump vezet, de az MTK-Catherina átlaga jobb, az elmaradt meccse megnyerése esetén átveheti a vezetést. Mivel eddigi 4 meccséből hármat 20–0-ra nyertek, erre van némi esély… Itt még az ELTE biztos felsőházas, a negyedik helyért még zajlik a küzdelem.
A B-ben tisztábbnak látszik a kép, a Hazai, a Next és a Pikk is felsőházasnak látszik, bár lesz még Hazai–Next rangadó. A negyedik helyezett Bambi itt is elmaradt meccse miatt van látszólagos küzdelemben a felsőházi helyért, ha sikerrel pótol, ő is elhúzhat a második négytől.

3. leosztás
Nézzünk innen is egy izgalmas partit. (Mivel mindössze egyetlen szlem partit találtam, ahol valaki bemondott és teljesített 12 ütést, ezúttal végre nem erről lesz szó.)

Talán így mehet a licit:

Másik vesszőparipa kerül hát elő, a fantom/hibás mentések. Sokszor mondjuk, hogy kár menteni, vagy nem éri meg, vagy ha mégis, akkor a lementett gém nem is volt benne – ezúttal ez utóbbiról van szó. Észak lapja csinos, hosszú kőrje és sikén pikkje is licitálásra csábít. Mi szól mégis az 5-ös magasság ellen? A sok külső ütés! Nehéz elképzelni, hogy ebből a kártyából ne üssünk legalább hármat ellenjátékban, és esetleg még a partner is hozhat valamilyen lassú ütést a fekete színekben.

Dél, jobb hijján benne marad a kontrában – ellenjátékütése ugyan nincs, de a kőr játékhoz sem hoz sokat, ha egyáltalán. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen kontrák nem olyan büntetőkontrák, hogy „partner, akármid van, passzolj”, hanem inkább többleterőt, jó kártyákat mutat akár kívül is, ha Délnél mondjuk ugyanez a lap lenne, csak hármas hosszúságú, akár figurás kőrrel, már más lenne a helyzet, hiszen sokkal többet érhet a kőr dáma vagy király felvevővonalon, mint ellenjátékban (ahol szinte semmit).

Érdekes, hogy mindössze egy 4 pikk kontra felvétel volt, míg az 5 pikket hárman is vállalták, azt már senki sem büntette meg…

A jövő heti bridzsfesztivál miatt csak hétfőn lesz játék a II. osztályban, behozva lemaradásukat, folytatás két hét múlva, amikor az I/B és a II. egyaránt utolsó fordulóját vívja majd a felsőházi tagságért.