Új év, új remények – csb 2022 I/A 9. forduló

A kilencedik fordulóra került sor az első osztályban, és ezúttal az összes összecsapást lejátszották. Az elmaradt meccsek száma is csökkent, A P-T az Interface-t, míg a Visoft az MTK-Dienest győzte le halasztott meccsen, a FÉSZEK pedig a Szigethyt verte magabiztosan, így csak három maradt. Mi, azaz a TMX csütörtökön behozzuk az elmaradását, a GAMAX-ra azonban még két elmaradt csata is vár.

A fordulóban sok szoros eredményt regisztrálhattunk, mindjárt élre kívánkozik az első és az utolsó csatája, ahol az éllovas GAMAX 2 ponttal legyőzte a Lowelt. Utóbbiak láthatóan mindent megtesznek, hogy kapaszkodjanak, hátha sikerül bennmaradni. A P-T a Szigethyt, míg a Visoft az Interface-t verte 5 ponttal, nekünk eggyel jobban sikerült, 6-tal vertük a FÉSZEK csapatát. A Galim rangadón 16-tal verte az Angelst, utóbbi lassan már nem a dobogót, hanem a bennmaradást kell célba vegye. A nap legnagyobb, 21 pontos különbségű győzelmét a Budaörs 17 aratta az MTK-Dienes felett utóbbi fergeteges hajrája ellenére is.

A dobogón Visoft, Galim, Budaörs 17 a sorrend, de valójában a GAMAX az átlagok alapján az első, hiszen még hátra van az említett két elmaradt meccse.

A forduló ezúttal is hemzsegett a szlemektől, de nem mind volt teljesíthető.

Ez egy remek 6 káró, csak az 5–0 adu bántja – de pont így voltak kiosztva a kártyák. Pedig ha 3–2, a 7 is könnyedén megvan. A Galim és a GAMAX bánta, hogy bemondta ezt a jó kisszlemet, míg a Dienes–Budaörs meccsen kihúzták az egy bukást. A többi asztalnál nem vállaltak 12 ütést, ezúttal ők jártak jól.

Még az első félidőben jött egy újabb szlem, amit azonban már sokan bemondtak, és benne is volt…

A példánkban látszik, voltak, akik a közelébe sem értek. Végül is igazuk van, csak 32 pont a vonalon, nincs 8 lapos fit, nem kell 6 szant mondani. Vagy mégis?

A színek ugyan nem túl barátságosak, viszont éppen emiatt teljesíthető a szlem (vagyis ha Észak a felvevő, a közlekedést tönkretevő kis kőr indulás buktat, de ez nem reális). Kimagasítjuk a pikk szín ötödik lapját, és máris van 11 ütésünk, ezután már csak figyelni kell, ki mit dob… A minor színekben kiderül, hogy Nyugatnál marad káró, Keletnél treff, így bizony a végén egyikük sem tud három darab kőrt tartani. Klasszikus kétoldali háromszínű beszorítás, kár, hogy senkinek sem jött össze a teljesítés.

Egy bátor szlem nekünk is jutott.

A 3 szan licit 4–3–3–3 elosztást jelentett 4-es káróval, valamint 16-17 pontot. Mivel treffből sem bubim, sem dámám nem volt, kellett a 2–2 adu is, de lehetett volna ez egy sokkal jobb felvétel is, amin 12 pontot kerestünk.

Volt még egy bukós szlem a második félidő elején, ezen a Lowel, a P-T és a Budaörs 17 keresett 13 pontot, mivel kiállt egy ász, és még volt egy AQ9xx–xxx szín, amiben elkerülhetetlen volt persze kiadni egyet.

Nehéz helyzetbe került ellenfelünk ebben a szlemben.

Északnak nehéz dolga van a 4 kőrre, hiszen csak nem passzolhat, a kontrája viszont talán ígér négyes pikket. Dél úgy gondolta, ezért az 5 káró igazítást 6 pikkre változtatta. Igazából ehhez nem csak a 3–3 pikk jó, de az sem baj, ha Keletnél kinn marad egy adu, ehhez pedig el kell lopni két kőrt is az eredetileg hosszú aduból, remélve, hogy ezzel el is fogy a jobb oldali ellenfél kőrje. Ezután aduzunk, és reménykedünk. Persze az 5–1 végzetes, a 3–3 (mint most) terítést eredményez, de ha maradt is egy magas aduja, mással már nem üthet az ellenfél. Érdekes, hogy ezt a nagyon jó szlemet csak 5 asztalon mondták be – egy meccsen pedig mindkét Észak úgy érezte, a negyedik tízes fogás, és hármat buktak egyaránt a 3 szanban, unalmas húzó…

Volt még egy jó 6 treff is, amit mindössze négyen mondtak be, ezúttal elnyerve jutalmukat, nézzünk azonban egy szép szlemet az Interface–P-T halasztott meccsről, ahol a Hittmann-féle relérendszer diadalát láthattuk.

Halljuk Szőnyi György beszámolóját.

A licitek magyarázatai:

1 treff : 2+ (lehet 5 káró egyenletes)
kontra (1 káró közbeszólás után): invit+ bármilyen lap 2+ treff
1 szan: kb. erős szan, legalább 3 kontroll
passz (2 treff közbeszólás után): relé
2 pikk: 4-es pikk 4 minorral, de jelen esetben csak káróval lehet (ha 4 treffje lenne, kontrázna)
2 szan: relé kérdezi tovább az elosztást
3 káró: dubló treff és 3 kőr vagyis 4–3–4–2 elosztás
3 kőr: opcionális ászkérdés pikk adu mellett
3 szan: szereti és páros számú ász (a négyből)
4 káró: az ászokban benne van-e a káró ász?
5 treff: nincs benne a káró ász és van pikk király, de nincs pikk dáma

Lehet, hogy itt kicsit elkapkodtam és nem kérdeztem tovább, mert a pikk bubit és az esetleges kőr bubit még ki lehetett volna deríteni. Azt láttam, hogy Észak lesz a felvevő, vagyis a treffen való áthívás veszélye nem fenyegetett. Az ellenfél erőteljes licitjeiből látszott, hogy keletnek nagyon kevés major lapja lesz, így lebeszéltem magam a további kérdezésről.

A másik asztalon Észak erős szan indulására Kelet 2 szannal közbeszólt, s erre Dél 4 pikket licitált.

Folytatás jövő héten immár a tizedik fordulóval, melyben a GAMAX–Visoft rangadó a dobogós helyekről, sőt, akár a bajnoki címről is dönthet. Hajrá!